Belföld
Balliberális retróhangulat Budapesten
Rossz emlékű retróhangulat Budapesten: a Gyurcsány-kormányhoz és a Demszy-korszakhoz köthető személyiségek tűnnek fel Karácsony Gergely főpolgármester környezetében

Az eddig ismert információk alapján nagyjából a Demszky–Gyurcsány-korszak éled újra Karácsony Gergely főpolgármesterségével, a tipikus liberális programpontok mellett legalábbis ezt támasztják alá a személyi választások. A Magyar Narancs a kampánystábot mutatta be minapi összeállításában, Karácsony nyilatkozatai szerint ez a csapat vele marad a hivatalban is. Köztük van a volt LMP-s Dorosz Dávid, aki külföldről jött haza ezért a projektért, Gál J. Zoltán korábbi újságíró, főszerkesztő, 2002 és 2008 között MSZP-s képviselő, egy ideig miniszterelnökségi államtitkár, valamint Batiz András korábbi műsorvezető, kormányszóvivő is. A stáb lelkes tagja Murányi András, a Népszabadság volt főszerkesztője, a Párbeszéd jelenlegi kommunikációs igazgatója. Egyes, még meg nem erősített sajtóinformációk szerint Lamperth Mónika a gyurcsányista vezetésű XV. kerület jegyzőjéből lehet főjegyző. Ezzel kapcsolatban a DK-s Gy. Németh Erzsébet egy tegnapi tájékoztatón nem zárta ki ennek lehetőségét, annyit mondott, ez Karácsonyon múlik, ahogy az is, hogy a szintén gyurcsányista Kálmán Olga milyen beosztást kap.
Lamperth két évig Gyurcsány Ferenc minisztere volt, de vezetett tárcát Medgyessy Péternél is. Rákospalotai ténykedéséhez számos botrány kapcsolódik, és ő volt az, aki 2006 őszén önkormányzati miniszterként – egy kiszivárogtatott felvétel szerint – az MSZP választmányi ülésen nyugtatgatta képviselőtársait, mondván, nem igazak a sajtóhírek, amelyek szerint „mostantól a Fidesz fogja osztani a pénzt” a regionális fejlesztésekre. A jelenlegi kormánypárt, az akkori ellenzék ugyanis a teljesen hiteltelenné vált MSZP–SZDSZ-tandemmel szemben jelentős győzelmet aratott az önkormányzati választáson. „Napirenden van a területfejlesztési törvény módosítása. Higgyétek el, tudjuk a dolgunkat. Én olyan javaslatot fogok a frakciókkal való egyeztetés után a kormány elé terjeszteni, ami a szocialista politikusoknak erős lehetőséget és mandátumot ad a regionális területfejlesztési tanácsban” – magyarázta Lamperth. Az esetből komoly botrány kerekedett.
Hallani arról is, hogy Gyurcsány saját irodát kapna a Főpolgármesteri Hivatalban, ahonnan megkeresésünkre tagadták ezt az információt. Karácsony kabinetfőnöke ugyanakkor a kevéssé ismert Balogh Samu várostervező lesz, aki az új főpolgármester programjának kidolgozásában is részt vett.
„Újra kapcsolatot kell kialakítani a Világbankkal, az Európai Beruházási Bankkal, illetve meg kell teremteni azt a lehetőséget, hogy egyes beruházásokhoz a főváros közvetlenül fordulhasson európai uniós forrásokat, nemzetközi segítséget kérve partnerszervezetekhez” – sorolta – egyelőre – kéretlen tanácsait Demszky Gábor volt főpolgármester a Klubrádiónak nyilatkozva. Demszky azt is elárulta, már egy ideje bízott az ellenzék budapesti győzelmében, és előkészület gyanánt váltott néhány szót a budapesti ügyekről a balliberálisok egyik európai vezérével, Frans Timmermansszal, mégpedig egy gdanski díjátadón.
Timmermansnál egyébként Karácsony is járt Brüsszelben, ahol részben a megfelelő, azaz baloldali vezetésű önkormányzatok közvetlen uniós támogatásának elvetélt ötlete is felmerült.