Belföld

Karácsony befürdött a Liget projekttel is

A tisztán állami forrásból megvalósuló fejlesztésekbe a fővárosnak nincs joga beleszólni

Habár részleteiben soha meg nem ismert saját, illetve a DK-s Kálmán Olgával és a momentumos Kerpel-Fronius Gábor elképzeléseivel össze­hangolt programjával szinte mindent megígért, úgy tűnik, legfontosabb vállalásait sem fogja teljesíteni Karácsony Gergely.

Karácsony befürdött a Liget projekttel is
A beruházás egyik gyöngyszeme, a felújított Olof Palme Ház
Fotó: MH/Bodnár Patrícia

Az újdonsült főpolgármester már hat évvel ezelőtt, a zuglói kerületvezetésért küzdve is a Liget projekt leállításával kampányolt. Ám ahogy a XIV. kerület élén, úgy mostani pozíciójában sem lesz lehetősége érdemi hatást gyakorolni a számos nemzetközi díjjal jutalmazott, a zöldfelület növekedésével járó, s nem utolsó sorban előrehaladott állapotban lévő állami beruházásra.

„A nyilvánosság előtt újratárgyaljuk a Liget projektet, a Városligetet közparkként újítjuk meg, a múzeumi épületeknek pedig máshol keresünk új helyet” – vetítette előre programjában Karácsony, aki megválasztása után már úgy fogalmazott, módosítják a városépítési szabályokat, kitalálják a jogtechnikai részt, és bár már regnáló főpolgármester, továbbra is legfeljebb célként határozza meg az építkezések leállítását.

A projektért felelős Városliget Zrt. mindenesetre megerősítette: „A tisztán állami forrásból megvalósuló kulturális és rekreációs fejlesztések tekintetében a Fővárosnak nincs joghatósága. A projektelemek jogerős és végrehajtható építési engedélyekkel rendelkeznek, jelentős részük tekintetében már előrehaladott állapotban van a kivitelezés.”

Ebben ráadásul különösebb újdonság nincs is, hiszen Baán László miniszteri biztos ezt már a kampány idején egyértelművé tette, megjegyezve, nem kell attól tartani, hogy „valamilyen szűkkeblű és rövidlátó politikai számítgatás miatt veszélybe kerülhet az elmúlt száz év legnagyobb és legnagyszerűbb hazai kulturális fejlesztése”.

De a ma már főpolgármester Karácsony Gergely alighanem már megválasztása előtt tudta azt is, hogy a bulinegyed vagy a fővárosi színházak ügyében sem várható tőle érdemi intézkedés, sőt, a Népszavának adott minapi interjújában arról beszélt, még az aluljárók éjszakai lezárását sem akadályozza meg.

Kapcsolódó írásaink

A magyarhirlap.hu weboldal sütiket (cookie) és különböző kódokat használ a megfelelő működés, elemzések készítése, a felhasználói élmény fokozása valamint az Ön számára releváns, személyre szabott ajánlatok összeállítása érdekében. Ezek használatát az Elfogadom gomb megnyomásával jóváhagyja. Bővebb információt az Adatkezelési Tájékoztatónkban talál.

Elfogadom