Belföld

Nem kérnek a mohácsiak Csorbaiból, tüntetés lesz

Kegyeletsértő polgármester

Tüntető mohácsiak fogadhatják a polgármestert – írta a helyi ügyekben jártas Bama.hu portál.

Nem kérnek a mohácsiak Csorbaiból, tüntetés lesz
Csorbai Ferenc
Fotó: MH

Mint ismert, a Baranya megyei város korábbi kormánypárti polgármestere, Szekó József az önkormányzati választásokat megelő­zően tragikus hirtelenséggel elhunyt, így az MSZP színeiben induló Csorbai Ferenc egyedüli polgármesterjelöltként indult október 13-án. Bár a szocialista politikust többen kérték, hogy ebben a kellemetlen helyzetben ne vegyen részt a választáson, Csorbai másképp döntött, és értelemszerűen megnyerte a választást. A mohácsiak azonban nem vették jó néven az MSZP-s jelölt indulását, és több mint négyezer érvénytelen szavazattal érzékeltették nemtetszésüket. Csorbai Ferencet a héten több személy, szervezet, köztük a helyi Fidesz is lemondásra szólította fel, azonban a jelek szerint a politikus megtartaná a hivatalát. A Baranya megyei portál értesülései szerint Csorbait a képviselő-testület alakuló ülésekor – amelynek pontos időpontja még nem tisztázott – tüntetők fogadhatják.

Kapcsolódó írásaink

A magyarhirlap.hu weboldal sütiket (cookie) és különböző kódokat használ a megfelelő működés, elemzések készítése, a felhasználói élmény fokozása valamint az Ön számára releváns, személyre szabott ajánlatok összeállítása érdekében. Ezek használatát az Elfogadom gomb megnyomásával jóváhagyja. Bővebb információt az Adatkezelési Tájékoztatónkban talál.

Elfogadom