Belföld

Egyszerű üzenetek, érzelmi hatások

Tóth Tamás kommunikációkutató a pozitív populizmus fogalmáról, a meghatározás nehézségeiről, valamint arról, miért volt zseniális a görög Sziriza párt mottója

A populista retorika ugyanazokon a stílusjegyeken alapszik, mint a populista ideológia, de mégsem ugyanaz – fogalmazott lapunknak Tóth Tamás. A kommunikációkutató egy nemzetközi folyóiratban kollegájával közösen publikált tanulmányában Ferenc pápa twitterkommunikációját elemezve arra jutott, létezik pozitív jellegű populizmus is. A szó jelentésén és eredetén túl arról is beszélgettünk vele, mely társadalmi szférában volna érdemes alkalmazni ezt a retorikai stílust.

Egyszerű üzenetek, érzelmi hatások
„Törekedni kellene, hogy több, érvek mentén zajló vita legyen a nyilvánosságban”
Fotó: MH/Papajcsik Péter

– Ha valaki egy esszét, tanulmányt vagy akár csak egy szócikket elolvas a populizmusról, rögtön azzal találja szemben magát, hogy nincs jól meghatározható definíció rá. Ez miért van?

– Többek között azért, mert minden egyes területen kissé mást jelent. Ha univerzális megfogalmazásra törekszünk, egy populista szövegben szerepelnie kell a népre és egy ellenséges entitásra való utalásnak. Az egységes definíció hiányának egyik ilyen oka például a nyelvek közötti különbség. A magyarban, ha többes szám első személyben beszélünk úgy, hogy kihagyjuk a „mi” jelzőt, már nehéz meghatározni, történt-e utalás a közösségre. Ha azt mondjuk, „megvédjük a hazát”, nehéz elmagyarázni egy külföldinek, hogy ez lehet populizmus, hiszen a „megvédjük” szó közösséget jelöl ki. Hogy milyen közösségre utal, az megint eltérő lehet, de politikus szájából jellemzően azt jelenti, hogy mi közösen, a nemzet. Amikor Donald Trump a fake news médiát, vagyis a róla szerinte hamis információkat terjesztő orgánumokat kritizálja, az vajon populizmus-e? Hiszen Trump mindössze annyit mond, hogy a média valótlanságokat állít, de összességében akkor kinek hazudnak? Természetesen az amerikai népnek. Vagyis nem kimondva, de megtörténik a közösségre való utalás. Ezt lehet populista és nem populista szövegként is értékelni. Problémás tehát, hogy mit kezdjünk az implicit tartalmakkal. De továbbmegyek: ha egy politikai szövegben elhangzik egy uralkodó politikai berendezkedés elleni, azaz úgynevezett antiestablishment retorika, de nem történik utalás a népre, akkor vajon populista-e a szöveg? Populizmus-e, ha a regnáló hatalom kritizálja az ellenzék tevékenységét? Hiszen egy politikusnak az a dolga, hogy kritizálja a politikai ellenfelét.

– Említette, hogy minden terület másként definiálja a szót. Milyen különbségek vannak a tu­-dományterületeken?

– Két nagy elmélet van, a horizontális, illetve vertikális perspektíva. A vertikális szemlélet azt vizsgálja, hogy egy szűk elit miként használja ki a többséget. Jellem­zően a regnáló hatalmat értik ez alatt, de ez lehet gazdasági elit vagy a média akár. Megjelenhet ez úgy is, hogy kritizálják a szakértőket, ismertebb tudósokat, akik szerintük félrevezetik a tömegeket. Ez a bal- és jobboldalra egyaránt jellemző. Ezzel szemben a horizontális perspektíva úgy tekint a problémára, hogy egy lokális közösséget veszélyeztet egy beszivárgó csoport. Ilyenek lehetnek a terroristák, de bizonyos értelemben például a drogfüggők vagy hajléktalanok is, akik szándékoltan nem akarják megzavarni ugyan az utca emberének a nyugalmát, de összességében mégis polarizálhatnak egy közösséget. Azt le kell szögezni mindenekelőtt, hogy társadalomtudományról beszélünk, amelyben sokféle definíció létezik. Vagyis előfordulhat, hogy ha valaki más típusú fogalomrendszert állít fel, akkor más eredményekre jut. Emiatt nem tudunk az elemzéseink során száz százalékig megbízható adatokat adni, legyen szó bal- vagy jobboldali politikusról.

– Mi az oka annak, hogy többnyire jobboldali politikusokat neveznek populistának?

– Az egyik oka az, hogy főleg a jobboldali mozgalmak vannak feltörőben, ők erősödtek meg az új médiában, ezért persze nem túl divatos a baloldali populizmus elemzése, de van példa rá itt, Európában is. A görögországi Sziriza párt a választásokon úgy utalt az uralkodó hatalomra, miszerint: „Ők nélkülünk döntöttek, nélkülük lépünk tovább.” Ez retorikai szempontból zseniális mottó, hiszen minden benne van. A lehető legszélesebb kontextusban utal nemcsak a berendezkedésre, de a népre egyaránt.

– Mit gondol arról a véleményről, amely szerint a demokrácia alapzata a populizmus?

– Inkább a populizmus érzi jól magát a demokráciában, hiszen lehet mutogatni a politikai ellenfélre. Fontos látni, hogy a populizmus ezért sem egyenlő például a fasizmussal, amely egy aktívan cselekvő ideológia. A fasizmus ugyanis szó szerint lebontja az ellenfeleit: bilincsben vezeti el az aktivistákat vagy újságírókat. A populizmus addig populizmus, amíg demokráciában működik, és megvannak a korlátai.

– Kommunikációs szempontból mit tekinthetünk populista stí-lusnak?

– Alapvetően politikai eszközként tekintünk rá. Olyan stílusról beszélünk, amely egyszerűen fogalmaz és az érzelmekre hat, jellemzően haragra vagy félelemre. De lehet tabudöntögető, esetenként vulgáris is. A legfontosabb eleme viszont az, hogy végtelenül leegyszerűsített, kristálytiszta módon festi fel a kijelölt ellenfél képét, hogy mindenki értse. A populista retorika alapve­tően stílusjegyeken alapul, de nem jelenti, hogy azt a politikát is folytatja az illető vagy párt, ha hatalomra jut. Ez is egy újabb probléma a populizmussal – olyan, mint egy kaméleon. Különböző ideológiákkal rendelkező emberek használják, szélsőbaltól a szélsőjobbig.

– Mennyire beszélhetünk új keletű dologról?

– Egyesek szerint az ezernyolcszázhetvenes évekből indult, Oroszországból, amikor a jobbágyok felszabadítása után tanult fiatalok kezdték el járni a falvakat, és arról prédikáltak, hogy a burzsoázia adósrabszolgaságba szeretné hajtani a felszabadított jobbágyokat. Vagyis szocialista tanításokat hirdettek, igaz, erre a helyiek egyáltalán nem voltak vevők, ha jól tudom, több száz embert végül le is tartóztattak. Az ezernyolcszázkilencvenes években az Egyesült Államokban is volt rá példa, amikor létrejött az úgynevezett People’s Party, vagyis a Nép Pártja, miután a farmerek különböző történeti okokból kiszolgáltatottá váltak a nagy vasúti vállalatoknak. A farmerek tehetetlennek érezték magukat, ezért pártot alkottak, és meglepően jól szerepeltek a választásokon. Ez egy válaszreakció volt arra, hogy a két nagy párt nem tudott mit kezdeni a problémájukkal.

– Mi az oka, hogy manapság kitüntetett figyelmet kap ez a jelenség?

– Valószínűleg azért, mert hatásos. Populista retorikával választásokat lehet nyerni. Végig lehetett vinni akár a Brexitet is.

– Mindezek alapján könnyű volna leszűrni azt a következtetést, hogy a populizmus a tanulatlan embereket próbálja megvezetni, akik könnyebben becsaphatók.

– Nagyon könnyű ezt a következtetést levonni, de én azt mondom, nem kizárólag erről van szó. Az ember alapvetően emocionális lény, márpedig a populista szövegek az érzelmekre hatnak, nem a tanultságra. Ez persze probléma is, hiszen gyakran látni, hogy a racio­nális érveken alapuló vita háttérbe szorul. Legtöbbször a két végletet látjuk: az oldalak vagy nem beszélnek egymással, vagy egymás torkának ugranak. Ez pedig nincs jól így, törekedni kellene, hogy több, érvek mentén zajló vita legyen a nyilvánosságban.

– Az International Journal of Communication folyóiratban megjelent tanulmányukban, amelyben Ferenc pápa Twitter-bejegyzéseit elemezték Demeter Mártonnal, bevezetik a pozitív populizmus fogalmát. Ez alatt mit kell érteni?

– Sokáig gondolkodtunk, mi lehetne egy helyesebb válaszreakció a populizmusra. Ha a klasszikus populista retorika félelemre és haragra hat, akkor a pozitív populizmus ennek az ellenkezőjére: együttérzést szeretne elérni, illetve morális és etikai tanácsokat ad. Kissé talán utópisztikus módon csak a jó dolgokra neveli az embereket.

– Ez hogy nyilvánul meg a pá­-pánál?

– Tulajdonképpen arról van szó – ha leegyszerűsítve nézzük –, hogy Ferenc pápa tweetjeiben a közös jóért szólal fel, populista eszközökkel. Időnként például ő is vázol ellenségképet, de sosem konkrét személyeket, hanem jelenségeket. Ilyen a modern rabszolgaság vagy az éhezés, amelyeknek ha nem is a megszüntetéséről, de csökkentéséről beszél. Érzelmekre hat, és viszonylag általános tanácsokat ad. Az üzenetekben rejtve ugyan, de benne van egyfajta utópisztikus kép, ami szerint van rá remény, hogy felszámoljuk a szegénységet, a szenvedést. Konkrét tanácsokkal nem lát el, hanem általános iránymutatást ad olyan problémakörök mentén, mint a nyomor felszámolása. Ígéreteket viszont nem tesz, csak empátiára nevel. Jelenleg elemezzük a dalai láma kommunikációját is, ő Ferenc pápához képest valamivel konkrétabban beszél.

– Ezt hogyan állapítják meg?

– Ferenc pápa előszeretettel alkalmazza a szerénység, az alázatosság vagy az odaadás szavait, amelyek az együttműködés során fontosak. Azt hiszem, ez a legfontosabb eleme az ő kommunikációjának. De gyakran utal egymás elfogadására is.

– A nem hívők, vagy a túlzottan racionális emberek mit kezdjenek az ilyen általános tanácsokkal?

– Ezek olyan alapvető etikai, morális tanácsok, amelyek szerintem nem a vallástól függnek, és egy ateista számára is ugyanúgy követendő példák. Ferenc pápa pozitív populizmusa nem kizárólagosan vallásosakra vonatkozik. Egy kutatásban megnéztük, hogyan beszél a közösségekről, és azt találtuk, hogy a tweet­jeiben jellemzően használ olyan hívószavakat, amelyek más jelleggel közelítenek a közösségekhez. Családról, barátokról, emberekről, nőkről és férfiakról is beszél. Ezeknek a szavaknak a közvetlen környezetében ritkán szerepel a vallás, csak a tágabb kontextusban. Paradox módon Ferenc pápa vallási vezetőként sem csak a vallási közösséghez szól.

– A digitális kultúra élményszerűsége és a Twitter-bejegyzések rövidsége miatt evidensnek tűnik, hogy a pápa is egyszerűségre törekszik. Mennyiben kommunikál így a nyilvános beszédeiben?

– Nekünk kutatóknak sokkal egyszerűbb tömör üzeneteket elemezni, épp ezért biztosan nem tudok válaszolni erre. A fundamentuma valószínűleg nagyon hasonló, meglepődnék, ha döntő többségé­ben eltérne a tweetjei hangvételétől.

– Hol lehetne még alkalmazni a pozitív populizmust?

– Két témát tudok mondani, ahol globálisan érdemes volna. Az egyik ilyen az oktatás ügye mint pozitív befektetés. Például az idegen nyelvek oktatását hangsúlyoznám, és elmondanám, hogy ezáltal nyitottabbak lehetünk a nemzetközi együttműködésre. A másik téma az egészségügy. Sokan stigmatizálják az orvosokat és a betegeket egyaránt, ami csak növeli a feszültséget, ezen lehetne segíteni. Elmondhatnánk, hogy az orvosok rengeteget dolgoznak, és időnként persze ők is hibáznak. Van egy rendszer, aminek látjuk a hibáit, ám ahhoz, hogy ezeket kiküszöböljük, időre van szükség, türelmesnek kell lennünk. Ez persze rettentő nehéz.

Kapcsolódó írásaink

A magyarhirlap.hu weboldal sütiket (cookie) és különböző kódokat használ a megfelelő működés, elemzések készítése, a felhasználói élmény fokozása valamint az Ön számára releváns, személyre szabott ajánlatok összeállítása érdekében. Ezek használatát az Elfogadom gomb megnyomásával jóváhagyja. Bővebb információt az Adatkezelési Tájékoztatónkban talál.

Elfogadom