Belföld
Tízezer forint fölé emelheti Karácsony a BKV-bérlet árát

Jelentős jegyáremelés nélkül nem finanszírozható Karácsony Gergely tömegközlekedési programja a Magyar Nemzet számításai szerint.
Karácsony megválasztása után azt mondta, hogy ingyenessé teszi a tömegközlekedést a regisztrált álláskeresők számára, illetve hét évre emelik az ingyenesen közlekedők korhatárát. Az álláskeresők száma a júniusi adatok szerint több mint 13 ezer fő volt Budapesten, míg a hat-hét évesek korcsoportja mintegy 16 ezer főt tesz ki.
A közel harmincezres csoport kiesése is már éves szinten milliárdos jegybevétel-csökkenést eredményezhet a becslések szerint.
Karácsony a szavazás előtt még azt ígérte, hogy 14 éves korig nem kell majd jegyet, bérletet vennie a gyerekeknek, a választás után finomított aztán ezen, részben visszavonta eredeti ígéretét. A lap szerint azonban még ez a csökkentett program sem megvalósítható a jegy- és bérletárak emelése nélkül.
A főpolgármester még jelöltként, június 17-én azt is bejelentette, hogy „közlekedési alapjövedelmet" is adna minden budapesti felnőtt lakosnak. Az ellenzéki politikus érvelése szerint a Belvárosban parkoló autók számának csökkentése érdekében egységes pénzbeli támogatássá változtatnák azokat a közlekedési kedvezményeket, amelyeket a városlakók jelenleg kapnak, legyen szó akár BKV-s közlekedésről, akár a kocsik parkolásáról.
A választási ígéret beváltása 1,5 millió nagykorú fővárosi lakossal számolva mintegy százmilliárd forintba kerülne, ami az idén 266 milliárdos bevételű fővárosi költségvetést tekintve finanszírozhatatlan kiadást jelentene.
Amennyiben csak a havi BKV-bérletet használókat – mintegy 370 ezer utast – kompenzálnák, az is évi huszonötmilliárdos pluszkiadást jelentene a fővárosnak. Karácsony érvei szerint a mintegy hatvan százalékkal olcsóbbá váló tömegközlekedés miatt azt többen használnák, és így az behozná a kiadást.
A BKV működtetéséhez ebben a szisztémában két és félszer több embernek kellene a tömegközlekedést választania, ennyi új – csak elméletben létező – utas elszállítására egyszerűen nincs kapacitás, és valószínűleg utazási szándék sincs - írja a lap.
Nem mellékes, hogy a Gyurcsány-párt alelnöke, Gy. Németh Erzsébet idén februárban azzal riogatott, hogy ha 19 milliárd forintos elvonás vagy átcsoportosítás sújtaná a fővárosi büdzsében a BKV-ra szánt keretet, azt csak 15 ezer forintos teljes árú havibérletárral és 500 forintos vonaljeggyel lehetne kompenzálni.