Belföld

Láng Zsolt: 2020 őszére a II. kerület minden utcája aszfaltborítást kap

A II. kerület a kormánytól elnyert támogatások segítségével valamennyi megmaradt földútját le tudja aszfaltozni 2020 őszére - mondta Láng Zsolt, a városrész polgármestere, a Fidesz-KDNP újbóli jelöltje a posztra a Mészégető utcában tartott sajtótájékoztatón szombaton.

Láng Zsolt: 2020 őszére a II. kerület minden utcája aszfaltborítást kap
Láng Zsolt, a II. kerület jelenlegi vezetője
Fotó: MH/Papajcsik Péter

Láng Zsolt kifejtette, a II. kerület első körben 150 millió forintot nyert el a kabinettől földútjai burkolására, amelyből 30 millió forintot fordítottak a Mészégető utca aszfaltozására.

Hangsúlyozta, a kerület az állami támogatást mintegy 100 millió forinttal egészítette ki és a környező utcákat, járdákat és kerékpárutakat is felújította. Emlékeztetett, a Mészegető utca szomszédságában több mint 7 milliárd forintból épült fel a közelmúltban átadott Gyarmati Dezső Uszoda, valamint itt kapott helyet a Pokorny József Sport- és Szabadidőközpont is.

A polgármester közölte, a II. kerület a második ütemben benyújtott pályázatain további 125 millió forintot nyert el aszfaltozására, aminek segítségével a városrész valamennyi földútja szilárd burkolatot kaphat.

Láng Zsolt szerint ez a program is jó példa arra, miért fontos, hogy jó viszonyban van, nem háborúzik egymással a kerületi és a fővárosi önkormányzat, valamint a kormány. A kerület vezetője elmondta, bízik abban, hogy a következő években is megmarad a II. kerület jó kapcsolata a kormánnyal és együtt tudják fejleszteni a városrészt.

Gulyás Gergely, Miniszterelnökséget vezető miniszter felidézte, a kormány a budapesti Fidesz kérésére hirdette meg azt a programot, amelynek célja valamennyi fővárosi földút leaszfaltozása.

A kabinet az idén 10 milliárd forintot, a következő időszakban pedig évente legalább 5 milliárd forintot biztosít erre a feladatra, az eddig elbírált pályázatoknak köszönhetően pedig tizenhárom kerületben, már összesen 47 kilométer hosszan aszfaltoznak le földutakat - mondta a miniszter.

Kiemelte, a II. kerület jó gazdaként használta fel az állami támogatást, szemben például a Karácsony Gergely vezette XIV. kerületi önkormányzattal, amelyik ugyan megköszönte a lehetőséget, határidő-hosszabbítást is kért, de azt követően sem pályázott.

Gulyás Gergely aláhúzta, a II. kerületért senki nem tett annyit a rendszerváltozás óta, mint Láng Zsolt, ezért nagyon remélik, hogy folytatódik az eddigi gyümölcsöző együttműködés. A fejlesztésekre példaként említette, a kerület az elmúlt 13 évben teljes egészében megújult: sportparkok, új utak és intézmények, közparkok jöttek létre.

Kapcsolódó írásaink