Belföld

Csökkenő szegénység

A feltétel nélküli alapjövedelem bevezetésével nem tudunk egyetérteni, az Finnországban már megbukott, és kivezetésre került – közölte Rétvári a párbeszédes Szabó Tímeával

A polgári kormány intézkedéseinek hatására már 375 ezerrel kevesebben élnek mélyszegénységben, mint 2013-ban. Több mint százmilliárd forintból zajlanak integrációt célzó programok.

Csökkenő szegénység
Az ellenzék javaslatai nyomán felére csökkenne az ingyenes étkeztetésben részesülő gyermekek száma
Fotó: MH/Hegedüs Róbert

Míg a balliberális pártok kormányzása alatt nőtt hazánkban a szegénység, addig a Fidesz–KDNP kormányzati intézkedéseinek hatására csökkent, így ma jóval kevesebb a nélkülöző gyermek, mint 2010-ben – hangsúlyozta Rétvári Bence, az EMMI parlamenti államtitkára a párbeszédes Szabó Tímea írásbeli kérdésére adott válaszában. Rétvári közölte: Magyarország az Európai Unió középmezőnyében van ebből a szempontból, nálunk rosszabb a helyzet például az Egyesült Királyságban, Ír-, Spanyol-, Olasz-, és Görögországban, Szerbiában, Bulgáriában, Romániában. A mélyszegénységben élők száma hazánkban a 2013-as 4,9 százalékról 2017-re 375 ezrerrel, 1,2 százalékra csökkent, ami alacsonyabb az uniós átlagnál, és a legnagyobb mértékű javulás éppen a gyermekszegénység terén következett be – tudatta az államtitkár.

Rétvári – emlékeztetve a polgári kormány által bevezetett változásokra – felhívta Szabó Tímea figyelmét, hogy ha visszaállítanák a gyermekétkeztetésben a korábbi jogosultságokat, akkor a mai 610 ezerrel szemben csupán 343 ezer gyermek részesülne ingyenes vagy kedvezményes étkeztetésben, vagyis majdnem felére csökkenne a számuk. Ráadásul a 2010-es állapothoz való visszatérés azt jelentené, hogy az önkormányzatok számára ismét nem jelentene ez kötelező feladatot, valamint nem terjedne ki valamennyi iskolai szünetre, bölcsődei, óvodai zárvatartási időszakra. Emellett a jelenleginél alacsonyabb támogatási összeg mellett magasabb önkormányzati hozzájárulást tenne szükségessé. „Láthatóan Önöknek a baloldali progresszió egyenlő a 2010 előtti világba való visszatéréssel” – jegyezte meg az államtitkár. Hozzátette, a 2010 óta bevezetett lépéseket a központi költségvetési források folyamatos bővítése tette lehetővé, hiszen csaknem megháromszorozódik – 28,7 milliárd forintról 2020-ra 82,5 milliárdra nő – a támogatási összeg.

Kitért a 2015-ben elfogadott felzárkózási stratégiára, illetve a komplex telepprogramokra is, tájékoztatása szerint a szegregátumokban élő emberek integrációját célzó programokra – amelyek harmincezer főt érnek el – összesen több mint 106 milliárd forint áll rendelkezésre. Ezen kívül nemrég – a Magyar Máltai Szeretetszolgálat Jelenlét programja alapján – elindult a legnehezebb helyzetű települések fejlesztését célzó, hosszú távú program, amely háromszáz falut érint. „Az Önök által szorgalmazott feltétel nélküli alapjövedelem bevezetésével nem tudunk egyetérteni, az Finnországban már megbukott és kivezetésre került” – írta Rétvári a párbeszédes politikusnak.

Kapcsolódó írásaink