Belföld

Borkai Zsolt bocsánatot kért

Borkai Zsolt győri polgármester videóban reagált a napokban megjelent hírekre.

Borkai Zsolt bocsánatot kért
Borkai Zsolt, Győr polgármestere
Fotó: MH

A megjelent felvételek több éve készültek, amelyek részben manipuláltak, és részben, igen, valódiak. Nem vagyok rá büszke, és szeretnék elnézést kérni elsősorban a családomtól. Hibáztam és megbántam. Az utazásomat nem közpénzből finanszíroztam – mondta a Győrplusz TV-nek adott nyilatkozatában Borkai Zsolt győri polgármester.

Objektum doboz

A nyilatkozatban azt mondta: soha nem élt illegális szerekkel, bármilyen ezzel kapcsolatos hír, csakis manipuláció, törvénysértést pedig nem követett el.

Az egész üggyel kapcsolatban büntetőeljárás megindítását kezdeményezem – jelentette ki. Szerinte a politikai ellenfelei az utóbbi években mindent elkövettek, hogy adatokat gyűjtsenek róla, szerinte mindezt azért tették, hogy polgármesterként felállítsák.

Korábban Wittinghof Tamásról, Budaörs polgármesteréről került elő egy kompromittáló felvétel. Ő is bocsánatot kért, később pedig azt mondta: naiv hülye voltam, aki elkövetett egy hibát. Ez a családomra tartozik, velük rendeztem a dolgot, ami pedig most történt, az többszörös bűncselekmény.