Belföld
Különleges szociális ellátórendszer van Terézvárosban
Hassay Zsófia: Gazdaságos parkolásüzemeltetés tekintetében fővárosi összehasonlításban is elsők vagyunk, ez kétmilliárd forint tiszta bevételt hoz a VI. kerületnek évente

– A napokban ellenzéki kihívója, a momentumos Soproni Tamás azzal rukkolt elő, hogy Terézváros fideszes vezetése hatalmas pénzszórásba kezdett, éppen néhány héttel a választások előtt. Mit szólt ehhez?
– Már túl vagyok azon, hogy bármin is meglepődjek, mert a mostanihoz hasonló durva kampányt, amit politikai ellenfeleink folytatnak, huszonegy év alatt, amióta a VI. kerületi munkában részt veszek, még nem tapasztaltam. Lejárató akcióikban, amelyek ellenem és munkatársaim ellen irányulnak, igaztalanok és személyeskedők, úgy tűnik, nem tudnak belekötni a csaknem egy évtizeden át végzett munkánkba, ezért fordulnak hazugságokhoz. Ebben élen jár a trágár stílusáról ismert politikai szélkakas Soproni Tamás. Mellette Karácsony Gergely bizalmasa, nem is olyan rég még a titkárságvezetője, Temesvári Szilvia is az élharcosa ezeknek, akit egyébként most megpróbál ideejtőernyőzni a kerületbe azzal, hogy majd alpolgármester lesz. Ami pedig a Soproni Tamás által híresztelt pénzszórást illeti, természetesen ilyenről egyáltalán nincs szó.
– Pontosan miről van szó?
– Terézvárosban az elmúlt kilenc évben, amióta a Fidesz–KDNP vezeti a kerületet, Budapesten is különlegesnek számító szociális ellátórendszert alakítottunk ki, és sok, alanyi jogon járó juttatást is adunk a terézvárosiaknak. Öt éve vezettük be a fűtéstámogatást, emellett évek óta működik a lakásfelújítási támogatásunk, amelynek segítségével akár nagy értékű háztartási eszközöket is vásárolhatnak. Alanyi jogon segítjük a családokat a tanévkezdéskor, van tanulmányi ösztöndíjrendszerünk, a fiatalok számára ingyenes jogosítványszerzési lehetőség, esélyegyenlőségi program. Ezeket persze be lehet úgy állítani, hogy „osztogatjuk” a pénzt, ám nehéz ezt akkor mondani, amikor minimum öt évre visszatekintő szociális juttatásokról van szó. Ezek olyannyira nem választási időszakra vonatkoznak, hogy jövőre is így lesz, azután is. Sőt, ha a választóktól ismételten bizalmat kapunk, tovább emeljük a támogatások összegét, és bővíteni szeretnénk azok körét. Az önkormányzat gazdasági helyzetét sikerült annyira rendbe tennünk, hogy nagyon fontosnak tartjuk, a terézvárosi lakosok, legyen szó fiatalokról, családosokról vagy idősekről, személyesen érezzék, hogy számíthatnak az önkormányzat segítségére.
– A mostani ciklus, túl azon, hogy öt évig tartott, miben különbözött a korábbitól?
– Leginkább a pénzügyi helyzetünk változott meg. Az első polgármesteri időszakom alatt, 2010 és 2014 között nagyon súlyos problémákkal küzdöttünk. Csaknem kétmilliárd forint adóssággal vettem át a szocialista–szabad demokrata városvezetéstől a kerületet, ráadásul ehhez jött még az is, hogy pár nappal a választások után derült ki, elődeink miatt már egy hétszázmillió forintos pert is elvesztett az önkormányzat első fokon akkor, amikor még fel sem állt az új testület. Úgy nézett ki, hogy lehúzhatjuk a rolót, hiszen még a dolgozók bérének kifizetéséhez sem volt elegendő pénz a kasszában, hitelekből élt az önkormányzat. Ehhez képest a mostani öt esztendő a nyugodt építkezés korszaka volt, amikor számos jóléti intézkedést tudtunk hozni, s rendkívül komoly fejlesztésekbe vághattunk bele.
– Az elmúlt öt évben a statisztikák szerint Terézvárosban hatmilliárd forintos fejlesztés történt. Ezek sorában mi az, amire polgármesterként a legbüszkébb?
– Nehéz egyet kiemelni, ám ha muszáj, akkor a Hunyadi téri csarnok rekonstrukcióját említeném. Nagyon büszke vagyok arra, hogy saját forrásból tudjuk megvalósítani. Négy ütemre tagoltuk a beruházást, több milliárd forintról beszélünk,
a homlokzat felújításával a harmadik ütem zárult le. A soron következő fázisban a megkezdett munkát a belső tér ugyanilyen minőségű kialakításával és megvalósításával folytatjuk. Elődeink, amikor megszorultak, elég gyakran terhelték meg az épületet hitellel, mi viszont önerőből hozzuk rendbe, úgy, hogy a piac funkciót meg tudtuk tartani. Ezt megelőzően az őstermelői piacot újítottuk meg. A Hunyadi tér igazi közösségi, kulturális térként működik, ahol rengeteg ingyenes, igényes program szolgálja az itt élők szórakozását, kikapcsolódását.
– Mi a helyzet a kerületben a parkolással? Azért is kérdezem, mert a hírhedt Centrum Parkoló, amelyet Fürst György korábbi terézvárosi vagyongazda vezetett, szintén itt működött.
– A legelső döntés az volt 2010-ben, hogy felbontottuk a Centrum Parkolóval kötött szerződést, mert láttuk, hogy édeskevés az a bevétel, ami a parkolásból a kerület kasszájába befolyik. Azóta százszázalékos önkormányzati tulajdonú cégünk működteti ezt az üzletágat, ami már kétmilliárd forint tiszta bevételt hoz a kerületnek évente. Fővárosi összehasonlításban is elsők vagyunk a gazdaságos üzemeltetés tekintetében. A XIII. kerületről is jó példaként beszélnek a bevételt illetően, ám nekik harmincezer, míg nekünk hatezer-hétszáz parkolóhelyünk van.
– A terézvárosi lakosoknak mekkora összeget kell fizetniük a parkolásért?
– Számukra természetszerűleg ingyenes a parkolás.
– Miért mondja, hogy természetszerűleg? A Zuglóban élőknek például ma is fizetniük kell.
– Terézvárosban nem kell, ez már magától értetődő elvárás egy önkormányzattal szemben. Sőt a rendszer továbbfejlesztésén is dolgozunk, hiszen napi tapasztalat, hogy a belvárosban nagyon nehéz parkolóhelyet találni. A VI. kerületben sorra épülnek a szállodák, számos parkolóház is működik, amelyekben szabad kapacitás is van. Velük folynak a tárgyalások arról, hogy az önkormányzat kedvezményes áron tudjon bérelni tőlük parkolóhelyeket. A szállóvendégek döntő többsége ugyanis repülővel érkezik a fővárosba, nincs szükségük parkolóhelyre. Az önkormányzat ezeket a helyeket – szintén további kedvezményt adva az itt élő autósoknak – továbbadja, és ezzel biztosít lehetőséget a lakosoknak, hogy kedvezményes áron fedett parkolóban helyezhessék el gépkocsijukat. A parkolóházak is jól járnak, mert így hasznosítani tudják a szabad helyeiket.
– Ha valaki igénybe veszi az új parkolási lehetőséget valamelyik parkolóházban, annak az ingyenes parkolást biztosító lakossági matricáját le kell adnia?
– Ez az egyik újításunk, hogy nem kell leadnia. Volt már rá példa, hogy máshol is megpróbálkoztak ezzel az elgondolással, de azért nem működött, mert le kellett volna adniuk a lakossági matricájukat. Terézvárosban az autósok a matricájukat is megtarthatják, hiszen, amíg a gépkocsijuk a parkolóházban kerül elhelyezésre, addig az utcán szabad hely keletkezik.
– Az ellenzéki polgármesterjelölt tavaly még aláírásgyűjtésbe is kezdett a szomszédos belső-erzsébetvárosi bulinegyed megvédéséért.
– Mi a leghatározottabban kiállunk a terézvárosiak biztonságáért és nyugalmáért, ezért a főváros legszigorúbb csendrendeletét vezettük be, és következetesen, gyakori ellenőrzésekkel, ha kell, szankciókkal tartatjuk be azt. Ebben kiváló az együttműködés a rendőrkapitányság, a polgármesteri hivatal és a huszonnégy órás közterület-felügyelet között. Az eredmények azt mutatják, törekvéseink nem voltak hiábavalók. A legtöbb problémát okozó helyek – az Instant, a Kuplung és a Hello Baby – bezártak, helyüket nívós szállodák veszik át, amelyek igényes vendégkört vonzanak, és hozzájárulnak nemcsak szűkebb környezetük, hanem az egész kerület megújulásához, és nem mellesleg jelentősen nő az ingatlanok értéke is. Ellenfelünk és közöttünk alapvető világnézeti és politikai különbség van. Gondolok itt Soproni Tamás azon megnyilvánulásaira, amelyeket a VII. kerületi népszavazás előtt tett. Úgy fogalmazott akkor, „a bulinegyed elfogadhatóbb körülmények közti tovább üzemelése az egész ország érdeke. A bulinegyed mostanra Magyarország egyik fő turistacsalogatója lett, a turizmusból pedig mindenki profitál a szállásadóktól kezdve a közlekedési társaságokon át a kisboltokig”. De erről most mélyen hallgatnak. Mi mindig az itt élőket fogjuk támogatni egy ilyen vitában, mert hisszük, lehet úgy is kulturált körülmények között működtetni egy vendéglátó-ipari egységet, hogy az ne zavarja a lakókat. Szót kell ejteni az Airbnb-ről is. Úttörő szerepet vállaltunk ebben az ügyben, hiszen Terézvárosban már csaknem két éve határoztunk arról, hogy a társasházak tulajdonosai maguk dönthessék el, engedélyezik-e, hogy rövid távú bérbeadás működhessen valamely lakásban. Tehát ha a társasház lakóközössége nem járul hozzá ezen tevékenység működéséhez, akkor nem lehet rövid távra kiadni az adott épület lakásait, és ebben az esetben az önkormányzat sem adja ki az engedélyt.
– Ha a választók ismét bizalmat szavaznak a polgári vezetésű önkormányzatnak, mire számíthatnak a terézvárosiak?
– Említettem, hogy emelni és bővíteni fogjuk azokat a szociális és alanyi jogon járó támogatásokat, amelyeket a lakosság megszokott és megszeretett. Ezek sorában azt például nem említettem, hogy ingyenes internetet biztosítunk azoknak a családoknak, amelyekben tanköteles korú gyermek vagy gyermekek élnek. Ezt a felsőoktatásban tanulóknak is garantáljuk, egészen huszonhat éves korig. Legnagyobb tervünk a Nyugati pályaudvartól a Ferdinánd hídig húzódó Podmaniczky park megépítése. Önkormányzatunk sokat küzdött azért, hogy az elvetélt kormányzati negyed területe a terézvárosiak javára hasznosulhasson. A kormány döntése értelmében, ahol a Gyurcsány-kormány minisztériumi épületeket, betonmostrumokat épített volna, létrejön egy nagy városi park, amelyben helyet kap majd a most leromlott állapotú épületben lévő Fővárosi Nagycirkusz. A beruházás mérföldkő lehet Terézváros fejlődésében, hiszen éppen azzal gazdagodik, amiből városfejlődési és építészeti okokból a legnagyobb hiányt szenved, egy jelentős méretű zöldfelülettel. Fontos elképzelésünk továbbá, hogy tovább bővítjük bérlakáspályázati rendszerünket, ami azt jelenti, hogy a szociális bérlakáspályázat mellett megjelenik a „félpiaci” konstrukció is. Sokat változott a világ, bizonyos területeken munkaerőhiánnyal küzdünk, az új pályázati lehetőség ezen segít majd, hiszen a magasabb jövedelemmel rendelkezők is igénybe tudják venni. Így például sok óvodai dolgozót, pedagógust is meg tudunk tartani hosszú távon, ha a kerületben biztosítunk számukra elérhető áron lakhatást.