Belföld

Egy új élet, igaz barátokkal, csapatépítő parasportokkal

A legfontosabb, hogy emberek maradjunk, miközben azt is megtudjuk, ki az, akire a bajban is számíthatunk – mondta Szekeres Pál, a fogyatékossággal élők integrációjának miniszteri biztosa

Iskola utáni érzékenyítő rendezvényt szerveztek a közelmúltban ép fiatalok számára. A Papp László Budapest Sportarénában a középiskolásokat fogyatékossággal élő fiatalok, sportolók, táncosok életét bemutató érdekes programokkal várták, ahol maguk is kipróbálhatták a mozgássérültek eszközeit, az általuk űzött sportágakat.

Egy új élet, igaz barátokkal, csapatépítő parasportokkal
A testi és lelki jólléthez is hozzájárul a rendszeres sportolás
Fotó: MH/Purger Tamás

– Ha egy kívánságod lehetne, mi lenne az? – kérdezi Máté Roland mozgássérült konferanszié Ujpál Dalmától, a Kézen Fogva Alapítvány „arcától”.

– Az, hogy járni tudjak – feleli a tízéves kislány, aki születését követően mindössze két ujját tudta mozgatni. Édesanyja elárulja, azóta fejlesztő tornával és néhány műtéttel nagyon sokat javult a helyzet, ám a gyermek még mindig kerekesszékben kénytelen élni. Szülei bizakodnak az orvostudomány és a technika fejlődésében, hogy pár év múlva valóban teljesülhet leányuk álma.

Kogon Zsófia, a Kézen Fogva Alapítvány programvezetője hangsúlyozza: fontos, hogy ne az osztályteremben, egy tanóra keretében találkozzanak a fogyatékossággal a fiatalok, hanem például egy ilyen rendezvényen, ahol közös élményeket gyűjthetnek az épek és a fogyatékossággal élők. A Dj Dominique és Barátai Jótékonysági Napon felnőtt fiatalemberek sorsát is megismerhetik a középiskolások. Kertész Róbert ígéretes kézilabdázó volt Nyíregyházán, ám egy baleset miatt egyik lábszárát térd alatt amputálni kellett. A hatalmas termetű, izmos férfi ekkor határozta el: nem adja fel, és ülőröplabdázni kezdett. A közelmúltban befejeződött Európa-bajnokságon 12. helyen végzett csapat húzóembere volt, a torna pontkirálya lett. Újabb terve, hogy egy speciális, ruganyosabb művégtaggal álló strandröplabdát játszhasson, ahol akár még a homokban is vetődhetne.

„Végem van!”, ez volt az első gondolatom a balesetet követően. Később rájöttem, mégsem. Új életem lett, mint itt sok más embernek – emlékezik Szekeres Pál, a fogyatékos emberek társadalmi integrációjával összefüggő feladatok végrehajtását koordináló miniszteri biztos arra az időszakra, amikor egy közúti baleset következtében deréktól lefelé lebénult. Hozzáteszi: a legfontosabb, hogy emberek maradjunk, miközben azt is megtudjuk, ki az igazi barátunk, ki az, akire a bajban is számíthatunk. Ahogy a délutáni program házigazdá­ja, Várkonyi Attila fogalmaz: azután is van előre, van munka, van szerelem, ha elveszítjük egy végtagunkat. Szavaira kitűnő példát szolgáltat kerekesszékes táncbajnok párosunk, Ferenczi Tünde és Mester Csiki László bemutatója, amely hatalmas tapsot kap a közönségtől.

Ezt követően a több száz főnyi diáksereg leözönlik a játéktérre, ahol zumbával melegíthet be. Az együtt tornázást követően mindenki kipróbálhatja, milyen, ha kerekesszékbe kényszerülve kell akadályokat leküzdeni. Egy csapat lány hamar kiválik, és spontán elfoglalja az ülőröplabda pályát. A válogatott két erőssége, Veleg Krisztián és a már említett Kertész Róbert azonnal csatlakozik a kívülálló számára meglepően ügyes fiatalokhoz. „Nehezebb a játék ülve, mint ahogy megszoktuk az iskolában, de kiváló csapatépítő ez a sportág” – mondja egy budapesti tizenéves lány, miután kipróbálta az ülőröplabdát. Raska Gyula szövetségi kapitány egyetértően bólogat, és annyit tesz hozzá: az ülőröplabda nemcsak egységbe kovácsol, de háromszor gyorsabb is mint az épek játéka.

A gyerekek emellett a napokban befejeződött helsingborgi para-asztali­tenisz kontinensbajnokságon győztes Szvitacsa Alexával is üthet­nek párat, a mellette felállított asztalon pedig egy élő legendával, Klampár Tibor világbajnokkal, a szöuli olimpia 4. helyezettjével is összemérhetik erejüket. Kissé távolabb a magyar találmány Teqball (olyan asztaliteniszre emlékeztető eszköz, amelynek mindkét térfele lefelé hajlított) pályán a tenisz és pingpong verzióját, a teqist és a teqpongot is kipróbálhatják.

Legvégül igazi látványossággal kedveskednek a szervezők: a színpadon a Dél-Koreából nemrég világbajnokként hazatért női kerekes­székes tőrcsapat két tagja, Krajnyák Zsuzsanna és Dani Gyöngyi vív bemutató asszót. A játékot Szekeres Pál vezeti fel. A Nemzetközi Kerekesszékes Vívó Bizottság elnöke azt is elmondja: ugyan nagyon gyorsan fejlődik a sportág, hiszen ma már iraki, grúz vagy brazil versenyzők is érmet nyernek a világversenyeken, ám a magyar sportolók respektje még mindig hatalmas. Nem véletlenül.

Kapcsolódó írásaink