Új drogprevenciós rendőrségi program

Mészáros Melinda, az újpesti rendőrkapitányság bűnmegelőzési előadója egy különleges szülői értekezleten vezet be a képzeletbeli nyomozó szobájába úgy ötven anyukát és apukát, akiknek gyermeke talán a legnehezebb korba lépett, nyolcadikos lett. Kezében távirányítóval áll a szülők előtt, előadása során cikázunk az egyik képről a másikra.

A különleges szülői értekezlet a rendőrség új drogprevenciós programjának része. (Ingyenesen hívható anonim telefonszámuk 80/555-111, anonim e-mail-címük pedig [email protected].) Amint azt Hegyesi Melinda, a Budapesti Rendőr-főkapitányság szóvivője elmondja, a rendőrség az idők szavát meghallva változtatott eddigi prevenciós koncepcióján. A szemléltető eszközöket felváltotta a frontális előadásmód, a statisztikai adatokat pedig a hatásos, tömör, velős snittek. A lényeg, hogy a szülő elgondolkodjon, vajon elég időt tölt vagy beszélget-e a gyermekével, kíváncsi-e arra nap nap után, mi történt az iskolában, illetve a gyermek baráti körében. Fontos ráébreszteni a szülőket arra is, hogy nem az
a jó módszer, ha kutatnak a gyermek holmijai között, hanem figyeljenek, gondolkodjanak, és ha kell, merjenek lépni, segítséget kérni.

A rendőrség tervei közt szerepel, hogy a szülőknek szóló videó után a pedagógusok, majd a gyermekek számára is elkészít egy hasonló filmet.

Az egyik feltűzött fecnire kattintva egykori szerhasználók vallomásait halljuk: „Nem tudsz és nem is akarsz aludni”, „Mindenkiben ellenséget látsz”, „A legjobb barátod elől is menekülsz”, „A biofű nagyon nem jó, patkányirtó is lehet benne”, „A többiek mondták, hogy előző nap biciklivel nekimentem a falnak. Elgondolkodtam, ha erre nem emlékszem, mire emlékszem egyáltalán”, „Csoportban bátrabb az ember.”

Mészáros Melinda gyakran szakítja meg a prezentációt kérdésekkel, az egyik ilyen, amikor azzal szembesíti a szülőket, hogy egy átlagos magyar felnőtt hány percet tölt naponta bizonyos tevékenységekkel. Kiderül: étkezésre kilencvenkilenc, tisztálkodásra hetvennégy, kávézásra tíz, takarításra tizennégy, utazásra hatvanhat percet fordít egy szülő az életéből. Megdöbbentő adat, hogy a legtöbb időt, százötvenkét percet a mobiltelefonjával foglalkozik az átlagos magyar felnőtt.

Mészáros Melinda ekkor arról érdeklődik, tudják-e a jelenlévők, hogy a magyar szülők átlagban hány percet beszélgetnek gyermekeikkel. Egy úr a hátam mögött bekiabálja: másfél órát, ám a szomorú valóság ezzel szemben az, hogy mindössze hét percet. „Micsoda?”, hitetlenkedik ugyanez a férfi. (Fontos megjegyezni, hogy a gyermek gondozása nem egyenlő a beszélgetéssel.) Pedig ez (volna) a kulcs. A virtuális üzenőfal egyik cetlijére kattintva Zacher Gábor toxikológus tűnik fel, akinek velős megállapítása rávilágít: a világ nem ugyanaz, mint 1980-ban, más szerek butítanak, sokszor ismeretlen mechanizmusokkal.

A legtöbben koncentráltan hallgatják az elhangzó adatokat, akad, aki jegyzetel, de olyan szülő is, aki csak mosolyogva ingatja a fejét, egy másik apuka a terem falán lógó periódusos rendszert vizslatja. Viselkedésük kiválóan illusztrálja azt az általános tévhitet amely így hangzik: „A mi családunkban ez nem történhet meg.” Sajnos de. Erről már Kriszta (a film készítői megváltoztatták a fiatal nő nevét – a szerk.) beszél, aki katolikus családban nevelkedett, egyházi iskolába járt,
és egészen tizenhat éves koráig nem találkozott a droggal. Az iskola miatt albérletbe költözött, megszűnt felette a szülői kontroll, és egy buliban elfogadott egy füves cigit.

„Az ember keresi a kis bűntársait”, mondja a lány arra célozva, hogy a szerhasználók mindig találnak kifogást, felmentést. Előfordult, hogy ő is megkínált másokat, amikor azoknál nem volt drog, és fogalma sem volt tettének következményeiről. „Amikor már annyira szégyelled magad, hogy lehajtott fejjel mosol fogat reggel, rájössz, váltani kéne”, hangzik el a rövid kisfilmben, és Kriszta is így döntött volna. Ha egy reggel nem dörömböltek volna rendőrök az ajtaján, és nem tartóztatták volna le. Kábítószer birtoklásáért és terjesztésért két év hat hónap börtönt kapott. Szerencsére a rendőrnő kérdésére, miszerint miért ítélhették el a lányt, több szülő is tudja a helyes választ, de azért Mészáros Melinda újra rögzíti: a törvény szerint az is terjesztésnek számít, ha a gyermek barátaival megosztja saját tudatmódosító szerét. Ezért is kell sokat beszélgetni a gyerekekkel, hangsúlyozza az előadó.

Ismét Zacher Gábor vág egy nagyon kellemetlen megállapítást a szülők arcába. „A kábítószerben egy szar van, az hogy jó. Ettől kezdve nehéz ellenállni neki” – fogalmaz szikáran az ismert toxikológus. Az üzenőtábla egy másik papírkájára kattint az előadó, Szabó Győző színművész vallomásából kiderül: az ismert aktor is a szerekhez nyúlt, fiatal volt, kíváncsi, kipróbált több drogot is, „hülye voltam”, vallja be. Ez egyeseknek már több a soknál, van aki sóhajtozva tarkóját simogatja, más fészkelődik, egy szülő pedig feláll és távozik az alig félórás eseményről. Pedig a java még csak ezután következik. Zacher újabb bombát dob a terembe, amikor közli: körülbelül hétszázféle tudatmódosító szer forog a piacon, sokszor még
a szakemberek sem tudják, pontosan mivel van dolguk, hogy lehetne akkor elvárni ezt egy gyerektől.

Mészáros Melinda hozzáfűzi, a kábítószer-előállítók folyton változtatják a vegyületeket annak megfelelően, hogy egy anyag felkerül-e valahol a tiltólistára. Ezeknek a hatását azonban sem a gyártók, sem a terjesztők nem ismerik. A kábítószerek ma olyanok, mint az orosz rulett: soha nem lehet tudni, mikor csattan el a kakas üresen, és mikor repül ki golyó a csövön. Zacher Gábor megállapítja: a szerek megváltoztatnak bennünket, és a változás folyamatába már nem tudunk beleszólni.

A rendőrség persze folyamatosan küzd a drogelőállítók és -terjesztők ellen, idén az első félévben 109 dílert és 1312 kábítószer-birtoklót fogtak el, 169 kilogrammnyi pszichoaktív szert, 351 tő marihuánát, valamint hatszázmillió forint drogból származó készpénzt foglaltak le. Ezzel 110 ezer adag kábítószert vontak ki a piacról hat hónap alatt, és ebben még nem szerepelnek a nyári fesztiválok fogásai. Ám hiába a rendőrség minden erőfeszítése, lefoglalhatnak akármennyi drogot, ha a gyerekkel otthon nem törődnek, az utcát és a pénzért beszerezhető boldogságot fogja választani. Egy szülő tűnik fel a vetítővásznon, aki elmondja, elveszítette a gyermekét a drog miatt. „Megmenteni önmagától akarata ellenére senkit nem lehet” – szögezi le a megtört nő. Az előadó azt tanácsolja, ha a szülők beszélnek a gyermekkel, vállalják fel őszintén önmagukat, ne olyan legyen a beszélgetés, mint egy feleltetés.

A nyomozó parafa tábláján négy fiatal fényképe tűnik fel. Egy kattintás, újabb négy fotó, ugyanazok a fiatalok, ám az arcuk szinte felismerhetetlen. Megváltoztatta a drog. Sok szülő megrémül a teremben a képek láttán. Visszatérünk a parafa táblához, újabb szörnyű képeket látunk. Elhunyt fiatalokról, akikkel a drog végzett. Akad, aki nem is volt drogfogyasztó, de belecsempésztek valamit az italába egy diszkóban. Egy fiatal srác soha nem fogyasztott kábítószert, ugyanakkor folyamatosan öngyújtógázt szívott, amitől szabályosan szétrobbant a tüdeje. Másról a szülei fel sem tételezték, hogy kábítószert fogyaszt, ám a boncoláskor számos szer nyomaira bukkantak a szervezetében. A legborzasztóbb egy fiú esete, aki egy gyorsétterem toalettjében fejezte be életét.

A sok ijesztő kép láttán megdermed a terem, csak a mellettem ülő hölgy fészkelődik, vélhetően ő is a sokk hatása alatt. Szerencsére van remény, egy másik bejátszásban Szabó Győző elárulja: választani mindig lehet, és ő az életet választotta. Zacher Gábor arra int: nehéz észrevenni a szerhasználatot, mert a tünetek is másak, és vélhetően nem otthon fog drogozni a gyerek. Drogtesztet fölösleges alkalmazni, mert a mai szereket már nem mutatja ki. Ezért is kell nagyon odafigyelni a családnak a gyerekre, folyamatosan kommunikálni vele, mert csak abból derülhet ki, hogy a matekdoga, egy szerelem, netán valami más miatt változott meg a fiatal viselkedése. „Ha odafigyelünk a gyermekre, lesz egy működőképes rendszerünk” – állítja a toxikológus.

Az előadás végén az előadó megadja a szülőknek a lehetőséget a kérdezésre, ám jó ideig mély csönd telepszik a teremre. A hallgatást végül egy anyuka töri meg, aki azt kifogásolja: a film az anyákat teszi felelőssé, ha szerhasználóvá válik a gyerekük. Bevalljuk, nem értünk egyet a hölggyel, mert a filmben nem hangzik el ilyen utalás, a családi kommunikáció fontosságáról annál több.

Egy higgadtabb szülő pedig azt kérdi szelíden: mit tanácsol az előadó, miként érje el, hogy a gyerek ki se próbálja a kábítószert. Mészáros Melinda csak a filmben is elhangzó fontos üzenetet tudja ismételni, mindig beszélgetni kell a gyermekkel, még ha ez olykor nehéznek tűnik is. Így nagyobb eséllyel hoz jó döntéseket a fiatal.