Belföld

Súlyos bírságot is kaphatnak az ellenzéki plakátrongálók

A bíróságok gyakorlata nem egyértelmű, de az igen, hogy az okozott kárt az elkövetőknek meg kellett téríteniük – mondta Párkányi Eszter, az Alapjogokért Központ elemzője

Az ellenzék több választókerületben is elkezdte szisztematikusan megrongálni a Fidesz–KDNP jelöltjeinek a plakátjait. Az Alapjogokért Központ szakértője szerint bár a törvények a plakátok elhelyezőit védik, azonban a bíróságok nem mindig veszik ezt figyelembe. A többszörös plakátrongálók – így például a Márki-Zay Péter mozgalmához tartozó, Szolnokon tetten ért Lukácsi Katalin – akár 745 ezer forintos bírságra is számíthatnak.

Súlyos bírságot is kaphatnak az ellenzéki plakátrongálók
A választási plakátokat fokozott védelem illeti meg kampányidőszakban
Fotó: MH/Katona László

Azok a plakátok, amelyeket kampányidőszakban a jelöltek és a pártok helyeznek el, választási plakátnak minősülnek, és fokozott védelem illeti őket, vagyis nem lehet ezeket a plakátokat megrongálni – mondta lapunknak Párkányi Eszter, az Alapjogokért Központ elemzője a plakátrongálások kapcsán. Amennyiben a rongálás bekövetkezik, és az elkövető ismert, a választási bizottságnál lehet kifogást tenni ellene. A bizottság megállapíthatja a jogsértést, és eltilthatja az elkövetőt a további jogsértéstől, ismételt elkövetés esetén pedig akár 745 ezer forint összegű bírságot is kiszabhat – mondta el az elemző, hozzátéve, hogy számos esetben született ilyen döntés már korábban is, a jogi helyzet évek óta változatlan.

Az Alapjogokért Központ szakértője ugyanakkor elmondta azt is, hogy téves az az ellenzéki  érvelés, miszerint a bíróságok gyakorlata alapján az ellenzéknek joga van a plakátrongáláshoz, mert az a véleménynyilvánítás szabadságjogának a körébe tartozik. Az ellenzék hivatkozása azért hibás, mert az általuk emlegetett döntést egy kampányidőszakon kívül közzétett kormányzati tájékoztató plakát megrongálása ügyében hozta a Pesti Központi Kerületi Bíróság – hívta fel a figyelmet a szakértő. Ezt a rendkívül megengedő értelmezést egy plakát letépése ügyében a véleménynyilvánítás szabadságára hivatkozva alkalmazta a bíróság, de például Szegeden a plakátok lefestése miatt megrovásban részesítette az elkövetőket a másodfokon eljárt Szegedi Törvényszék – mondta Párkányi Eszter, aki szerint a bíróságok gyakorlata tehát nem egyértelmű, az azonban igen, hogy az okozott kárt az elkövetőknek meg kellett téríteniük polgári eljárásokban. A rongálásnak van tehát egy polgári jogi oldala is, ahol a kárt szenvedett vagyoni kárát polgári peres úton érvényesíti a károkozóval szemben – hívta fel a figyelmet.

Az elemző mindezeken túl arra is felhívta a figyelmet, hogy a kampányidőszakban a plakátelhelyezésre vonatkozó szabályok közé belép a választási eljárásról szóló törvény is. A választási plakát elhelyezésével éppen a véleménynyilvánítás szabadságát gyakorolják az arra jogosultak, így a törvényalkotók eredeti szándéka szerint a törvény a véleménynyilvánítást védi a rongálókkal szemben – hangsúlyozta lapunknak az Alapjogokért Központ elemzője.

Kapcsolódó írásaink

A magyarhirlap.hu weboldal sütiket (cookie) és különböző kódokat használ a megfelelő működés, elemzések készítése, a felhasználói élmény fokozása valamint az Ön számára releváns, személyre szabott ajánlatok összeállítása érdekében. Ezek használatát az Elfogadom gomb megnyomásával jóváhagyja. Bővebb információt az Adatkezelési Tájékoztatónkban talál.

Elfogadom