Belföld

Korszerű önjáró lövegek a honvédségnél

A Panzerhaubitze 2000 ötvenhét tonna, kilencszáznyolcvanhat lóerős, négyütemű, nyolchengeres motor hajtja

Brutális erejű önjáró löveggel gyarapodik a Magyar Honvédség arzenálja. A negyvennégy új Leopard harckocsi mellett huszonnégy Panzerhaubitze 2000-es önjáró löveget is vásárol a hadsereg.

Korszerű önjáró lövegek a honvédségnél
Budaörsön a lakosság is megtekinthette az új haditechnikai eszközöket
Fotó: MH/Papajcsik Péter

A Magyar Honvédség önjáró tüzéreszközeit még a 2010 kormányváltás előtt vonta ki a rendszerből a Honvédelmi Minisztérium. A Juhász Ferenc és Szekeres Imre tárcavezetők nevével fémjelzett leépítési hullám egyik fájó eleme volt, hogy a Gvozgyika önjáró lövegeket előbb tartalékba, majd egy részüket szó szerint ócskavasáron lángvágó alá küldték. Az értékes eszközök elvesztése sokkal nagyobb kárt jelentett annál, hogy e lépéssel maga az ország ereje gyengült és a hadászati képesség fontos eleme került süllyesztőbe.

A 2010-es kormányváltás után felvetődött a honvédségnél, hogy pótolni kellene az elherdált védelmi képességet. Az akkori pénzügyi viszonyok között azonban nem sok lehetőség nyílt új eszközök beszerzésére – erre csak 2018-ban, az ország gazdaságának helyreállítása után nyílt mód. A Magyar Honvédség vezetése tavaly jelentette be, hogy negyvennégy új Leopard 2A7+ harckocsit, valamint huszonnégy Panzerhaubitze 2000-es önjáró löveget vásárol a német Krauss-Maffei Wegmann vállalattól. Kiderült, hogy az önjáró löveget a német, görög, olasz, litván, holland és katari hadseregben már rendszerbe állították. A hazánknak készített példányok várhatóan 2021-től érkeznek meg.

Az önjáró löveg elsődleges fegyverzete egy százötvenöt milliméteres, ötvenkettes tarackágyú, a löveg lőszerállománya hatvan darab gránátból áll. A fő fegyverzettel percenként nyolc-kilenc lövést lehet leadni. Ezt a tűzgyorsaságot az teszi lehetővé, hogy a lőszert egy automatikus szerkezet tölti be, de lehetőség van a kézi adagolásra is. Másodlagos fegyverzete egy MG3 típusú géppuska, amelyhez ezerkétszáz NATO-töltény van a küzdőtérbe málházva.

A PzH 2000 ágyúja harminc kilométeres lőtávolsággal bír, de különleges rakéta-póthajtásos lőszerrel ennek a mutatónak csaknem a dupláját – ötvenhét kilométert – is képes elérni. A harceszköz szerves része az MRSI (Multiple Rounds Simoultaneous Impact) számítógépes rendszer, melynek révén képes egymás után egyre kisebb szögben leadott lövésekkel egy célpontra öt találatot bevinni. A toronyban elhelyezett radarral a kilőtt lövedékek útja jelentős távolságig nyomon követhető – ami akkor jelent komoly előnyt a célzásban, ha a kilövéskor erős oldalszél éri a lövedéket. A fizikai méreteit tekintve a Panzerhaubitze 2000 11,7 méter hosszú, 3,5 méter széles és 3,4 méter magas. Harci tömege ötvenhét tonna, a kilencszáznyolcvanhat lóerős, négyütemű, nyolchengeres motor hatótávja pedig egy teli tank üzemanyaggal meghaladja a négyszáz kilométert. A fogyasztás kétszáznegyven liter száz kilométeren. Kezelőszemélyzete öt fő. Nem elhanyagolható, hogy az alváz számos része megegyezik a Leopard–2 harckocsi alvázával és alkatrészeivel.

Kapcsolódó írásaink