Belföld

„Elfogadhatatlan a kiskorúak bántalmazása”

Október elsejétől érhető el az egyházi személyek visszaéléseit bejelentő szolgálat – jelentette be a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia titkára, Tóth Tamás.

„Elfogadhatatlan a kiskorúak bántalmazása”
Jánoshalmi Szent Anna Katolikus templom
Fotó: MH

A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia (MKPK) őszi ülésszakán döntött arról, hogy október elsejével minden egyházmegyében föláll szolgálata, amely az egyházi személyek által történt bántalmazással vagy szexuális visszaéléssel kapcsolatos panaszokat fogadja – jelentette be Tóth Tamás, a MKPK titkára csütörtöki sajtótájékoztatóján.

Az egyházmegyék honlapjáról elérhető rendszer célja, hogy a visszaélésekkel kapcsolatos eseteket az egyházmegyék illetve a szerzetesrendek minél előbb kivizsgálhassák és a sértettek segítséget kapjanak.

A sajtóanyaghoz mellékelt közleményében az MKPK ezzal kapcsolatban azt is írta, a testület elfogadhatatlannak tartja és minden lehetséges eszközzel föllép a kiskorúak bántalmazása és a sérelmükre elkövetett szexuális visszaélések ellen, az elkövetők helyett pedig bocsánatot kér. A közlemény kitér arra is, hogy az egyházi jog olyan esetekre is lehetővé teszi a legsúlyosabb büntetés alkalmazását, amelyek a világi jog szerint nem büntethetők.

Tóth Tamás a sajtótájékoztatón beszámolt a Srí Lanka-i terrortámadás áldozatainak szánt tavaszi gyűjtés eredményéről is. Harminckilenc millió forint gyűlt össze, amelyből tizenegy millió forint a Külgazdasági és Külügyminisztérium adománya volt.

A nyár folyamán bekövetkezett személyi változásokról szólva a MKPK titkára elmondta: minthogy Marton Zsolt, a Központi Papnevelő Intézet korábbi rektora váci megyéspüspök lett, helyére szeptember 4-vel Martos Levente Balázs, a Szombathelyi Egyházmegye Felnőttképzési Püspöki Referense került. Martos Levente Balázs 1973-ban született, szolgálatát eddig a Szombathelyi Egyházmegyében végezte. A Vatikán 2018-ban engedélyezte Esterházy János boldoggá avatási eljárásának megindítását, amelyet a Krakkói Főegyházmegye folytat le – emlékeztetett Tóth Tamás, hozzátéve, hogy a MKPK jóváhagyta a boldoggá avatásért végzendő magán imádság magyar fordítását.

A testület emellett meghallgatta Erdő Péter bíboros beszámolóját a 2020. szeptember 13. és 20. között Budapesten megrendezésre kerülő 52. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus előkészületeiről és arról, hogy 2019. szeptember 13-án délután 4-kor megnyílik a regisztráció a 2020-as esemény programjaira. Ugyancsak a jövő évben ünnepli fennállása negyvenedik évfordulóját a vatikáni Szent Péter bazilika altemplomában található Magyarok Nagyasszonya kápolna, amelyet Szent II. János Pál pápa kalocsai mintás miseruhában szentelt föl, és amely Magyarország és egész Közép-Kelet-Európa számára kiemelkedő, mára szimbolikussá váló esemény volt – idézte föl. Az évforduló alkalmából az MKPK tervezi, hogy Rómában megemlékezik az eseményről.

Tóth Tamás az őszi programokról szólva elmondta: szeptember 27–29-én, Pécsett lesz az idei Katolikus Társadalmi Napok rendezvény, a Katolikus Kulturális Hetek programsorozat pedig Árpádházi Szent Erzsébetről szóló szépirodalmi pályázatot hirdet, amelynek eredményhirdetése novemberben lesz.