Belföld

Fidesz: Válság Gyurcsányék alatt volt

Azok a Gyurcsányék beszélnek válságról, akik kormányzásuk alatt tönkretették, eladósították, csaknem csődbe vitték az országot - mutat rá a Fidesz keddi közleményében, amelyben a Demokratikus Koalíció (DK) egyik képviselőjének, Varju Lászlónak a felvetésére reagál a nagyobbik kormánypárt.

Fidesz: Válság Gyurcsányék alatt volt
Varju László keddi sajtótájékoztatóján kezdeményezését azzal indokolta: „történelmi mélyponton” van a magyar fizetőeszköz
Fotó: MH

Az Országgyűlés költségvetési bizottságának DK-s elnöke a testület rendkívüli ülésének összehívását kezdeményezi a „forintválság” miatt. Varju László keddi sajtótájékoztatóján kezdeményezését azzal indokolta: „történelmi mélyponton” van a magyar fizetőeszköz, Magyarország elérkezett minden idők leggyengébb forintjához, ami újabb drágulást okoz majd a benzinkutakon és a boltokban. Varju szerint a forint gyengülése ugyanúgy érinti a vállalatokat és a kormányt is, a gyenge árfolyam átírja az ország államadósság-mutatóit, és veszélybe sodorhatja a költségvetést is.

Közleményében a Fidesz rámutat: válság Gyurcsányék alatt volt. „Azok a Gyurcsányék beszélnek válságról, akik kormányzásuk alatt tönkretették, eladósították, csaknem csődbe vitték az országot. Az ő kormányzásuk alatt adósították el a magyar embereket devizahitelekkel és ők voltak azok, akik a legmagasabb adókulccsal sújtották a jövedelmeket”.
A kommüniké kiemeli: a Fidesz kormányzása óta az ország pénzügyileg erősödik, az EU egyik legdinamikusabban növekvő gazdasága, és folyamatosan csökken az államadósság.

„Az euróövezetben komoly válságjelek vannak, az euróövezetnek meg kell még újulnia, stabilizálódnia kell, nekünk továbbra is Magyarország, a magyar gazdaság és a magyar emberek érdeke az első” - emeli ki a Fidesz.