Belföld

A zuglói polgármester hallgat az elmaradt szanálásokról is

Százhúsz önkormányzati bérházból egy sem újult meg a XIV. kerületben

A lakhatási válság megoldása érdekében született előterjesztésekből öt év alatt szinte semmit sem valósított meg Zuglóban Karácsony Gergely polgármester.

A zuglói polgármester hallgat az elmaradt szanálásokról is
A zuglói polgármester magasra tör, ugyanakkor kerületi kudarcairól szemérmesen hallgat, így arról is, hogy a lakhatási válságot öt év alatt sem sikerült megoldania
Fotó: MH/Hegedüs Róbert

Várnai László, a CivilZugló Egyesület elnöke, XIV. kerületi önkormányzati képviselő augusztusi blogbejegyzésében a Nagy Lajos király útja 104. alatti bejárásának tapasztalatairól beszél. Az épület kiürítéséről, szanálásáról 2015-ben döntött a Karácsony Gergely polgármester vezette képviselő-testület. Azt írja Várnai: „(…)a házban azóta is embertelen, egészségtelen, sőt életveszélyes körülmények között élnek gyerekek és felnőttek tucatjai. Vajon e házakról, e végre nem hajtott döntésekről miért nem beszél az ATV-riportban?” – teszi fel a kérdést Karácsonynak. Majd így folytatja: „Penészes lakások, emberi, állati ürülék, patkányok, omladozó, életveszélyes romok közt élnek gyerekek, felnőttek.” A képviselő megjegyzi, hogy a ciklusban eladtak hatvannyolc bérlakást, és a százhúsz önkormányzati bérházból egy sem lett felújítva.

A zuglói önkormányzat 2015 novemberében döntött a tulajdonában álló házak, a Cserei utca 3., 6. és 10., az Egressy út 4., valamint a fent említett Nagy Lajos király útja 104. szám alatti épületek közérdekből történő kiürítéséről. Már akkor 317 millió forintot átcsoportosítottak a bérleti jogviszonyok megváltására. Ezekről a blogíró megállapítja: „Igen jelentős és előremutató döntés. A romos, évtizedek óta elhanyagolt önkormányzati házak egyikének kiürítése, szanálása sem történt meg, azt sem tudjuk, hogy a kivásárlás hogy áll, folyamatban van-e, a 317 millió forintból mennyi került kifizetésre, hány lakás került kiürítésre.”

Szintén 2015-ben alkotott rendeletet a zuglói testület Karácsony előterjesztésére közösségi lakhatási koncepció megalkotásáról. A testület felkérte a polgármestert, végeztesse el az önkormányzati lakások bérlőinek a jövedelemvizsgálatát célhoz kötötten, magasabb, úgynevezett költségalapú bérleti díjak megállapítása érdekében, hogy több forrás jusson a bérházak felújítására. Megírtuk: bérlakásból nem épült egy sem, a felújított lakások száma
a két tucatot sem éri el, a szanálások közül pedig teljeskörűen egy sem valósult meg.

Kapcsolódó írásaink