Belföld

Tarlós: Az ellenzék kampánya mögött bosszúra szomjas, frusztrált egykori SZDSZ-esek állnak

Jövő hétfőtől újra teljes vonalon jár majd a 4-es és 6-os villamos - mondta el Budapest főpolgármestere kedden este.

Tarlós: Az ellenzék kampánya mögött bosszúra szomjas, frusztrált egykori SZDSZ-esek állnak
Tarlós István szerint az ő vezetése alatt sokkal több fát ültettek Budapesten, mint 2010 előtt azok, akik most faültetéssel kampányolnak
Fotó: Bodnár Patrícia

Tarlós István a Hír Tv Magyarország élőben című műsorában azt közölte, hogy a felújítások szeptember 2-ára befejeződnek és a közlekedés zavartalanul megindul. A harmadik ciklusára készülő főpolgármester emlékeztetett arra, hogy a 2010 előtti fővárosi vezetők a korábbi villamosokat lecserélték a jóval nehezebb Combinókra, de akkor „elfeledkeztek” a villamospályát, az alépítményt alkalmassá tenni a többletterhelésre. Akkor tizenhétszer dőltek ki a vezetéktartó oszlopok is. Már 2015-ben és 2018-ban kicseréltek villamospálya-szakaszokat, és ezek már elbírják a Combinókat - tette hozzá.

Tarlós István az önkormányzati kampányról szólva arról beszélt: az ellenzék főpolgármesteri kampánya jórészt arra épül, hogy a fővárosi önkormányzatot, amely a város közszolgáltatásainak biztosítására és fejlesztésére rendelkezik jogosítvánnyal, „a parlament vagy a kormány konkurenciájának” tekintik. „Kicsit ábrándos és szereptévesztő” ilyen kampányt folytatni - mondta, hozzátéve, hogy ilyen még soha nem volt.

Tarlós István kijelentette: szaporodnak a jelzések, hogy az ellenzék kampánya mögött „kicsit ilyen bosszúra szomjas, frusztrált egykori SZDSZ-esek állnak”, a régi SZDSZ módszerei visszaköszönni látszanak.

A főpolgármester közölte: az ő vezetése alatt sokkal több fát ültettek Budapesten, mint 2010 előtt azok, akik most faültetéssel kampányolnak, valamint főpolgármesterként ő kötött megállapodást a kerékpárosokkal, és az utóbbi években 35 kilométer „tényleges” kerékpárutat építettek.

Kapcsolódó írásaink