Belföld

Továbbra is folytatja budapesti tevékenységét a CEU

„A CEU eltökélt abban, hogy a továbbiakban is folytasson mind tudományos, mind a tágabb közönség számára nyitott programokat budapesti kampuszán, ebben számíthat a Nyílt Társadalom Alapítvány segítségére, valamint az én személyes támogatásomra” – üzente Soros György az egyetem közösségének, a CEU tájékoztatása szerint.

Továbbra is folytatja budapesti tevékenységét a CEU
Soros még több pénzt ad az egyetemének
Fotó: MH

Mint írta, megerősíti a júniusi bejelentését, miszerint a CEU-nak biztos a jövője, alapítványa meg kívánja növelni az egyetem pénzügyi alapját. Soros az Egyesült Államokban akkrediált képzések Bécsbe való költözését azzal magyarázza, hogy erre személyesen Orbán Viktor miniszterelnök kényszerítette az intézményt, az amerikai diplomák budapesti kiadásának ellehetetlenítésével.

Ezzel szemben a kormányzati álláspont szerint a Soros-egyetem valójában nem felelt meg a törvényi kötelezettségeknek. A nemzetközi spekuláns egyébként nem kevesebbet állít, mint hogy a CEU az „akadémiai szabadság világszerte ismert szimbólumává„ vált.

Ehhez képest, akárcsak főnöke, Michael Ignatieff rektor is számos alkalommal fogalmazott meg kifejezetten politikai véleményt. Nemrég például egy lapinterjúban, átvéve az ellenzéki narratívát, egyenesen arról beszélt, Magyarország egy pártállam, amely a keresztény kultúra ideológiáját írja elő, amelyet a társadalom minden intézményén keresztül terjeszteni kell. „A kérdés az, hogy ez működik-e. Remélem, nem” – fogalmazott a volt kanadai liberális politikus.

A Soros-egyetem ügyében, az úgynevezett „lex CEU” miatt egyébként Brüsszel is eljárást indított hazánk ellen, még 2017-ben. Úgy tudjuk, ebben a perben november 19-én hangzik el a főtanácsnok indítványa az Európai Unió Bíróságán, ám idén már biztos nem lesz ítélet a kötelezettségszegési eljárásban.

Korábban a Der Standard osztrák lap írt arról, Soros az eddiginél is több időt akar Bécsben tölteni. Ezek szerint az eddiginél több pénzt is visz, illetve hoz majd magával.

Kapcsolódó írásaink

A magyarhirlap.hu weboldal sütiket (cookie) és különböző kódokat használ a megfelelő működés, elemzések készítése, a felhasználói élmény fokozása valamint az Ön számára releváns, személyre szabott ajánlatok összeállítása érdekében. Ezek használatát az Elfogadom gomb megnyomásával jóváhagyja. Bővebb információt az Adatkezelési Tájékoztatónkban talál.

Elfogadom