Belföld

Thürmer Gyula a Munkáspárt főpolgármester jelöltje

Thürmer Gyula pártelnök a Munkáspárt főpolgármester-jelöltje - jelentette be Karacs Magdi, a párt alelnöke hétfőn sajtótájékoztatón, Budapesten.

Thürmer Gyula a Munkáspárt főpolgármester jelöltje
Fotó: MH

Thürmer Gyula a sajtótájékoztatón hangsúlyozta, a Munkáspárt „segítő önkormányzatokat” szeretne létrehozni; annál inkább, mert ilyen programot egyik főpolgármester-jelölt sem ajánl.

Ők tisztaságot, harmonikus közéletet és párbeszédet kínálnak a választóknak - közölte. Mindemellett megfizethető bérlakásokat, ellenőrzött közkiadásokat, „ügyeletes közillemhelyeket” és rendes utakat is - tette hozzá.

A politikus úgy fogalmazott: egyik szeme nevet, a másik viszont sír amiatt, hogy a Munkáspárt újra megméreti magát az önkormányzati választásokon. Azért nevet, mert ez is azt mutatja, hogy a Munkáspárt erős párt, amelynek van mondanivalója a választóknak, ám sír, mert tudja, hogy ez hatalmas munkával jár - tette hozzá.

Közölte, arra kérnek mindenkit, aki támogatja nemzeti és baloldali, ám ellenzéki kiállásukat, hogy támogassa ezt a munkát is. Annál is inkább, mert a Munkáspárt olyan ellenzék, amely nem rombol, hanem épít - fűzte hozzá.

Úgy vélekedett: a budapestieknek szükségük van az egyre szebb és újabb épületek, a pezsgő kultúra mellett annak érzetére is, hogy a város értük van; ezért kell segítő önkormányzatokat létrehozni. Példaként említette, hogy a rendszerváltás előtt rendszeresek voltak a fogadóórák a tanácsokon, ahol az emberek olyan problémákkal is megkereshették az illetékeseket, ha például vízvezeték-szerelőre volt szükségük. „És a tanácsok segítettek is” - mondta Thürmer Gyula.

Arra a kérdésre, hogy ha ellenzéki politikai erőként határozza meg magát a Munkáspárt, akkor miért nem vettek részt az előválasztáson, a politikus azt válaszolta, az előválasztást komolytalan politikai bohóckodásnak tartja.

A magyarhirlap.hu weboldal sütiket (cookie) és különböző kódokat használ a megfelelő működés, elemzések készítése, a felhasználói élmény fokozása valamint az Ön számára releváns, személyre szabott ajánlatok összeállítása érdekében. Ezek használatát az Elfogadom gomb megnyomásával jóváhagyja. Bővebb információt az Adatkezelési Tájékoztatónkban talál.

Elfogadom