Belföld
Grezsa: A hódmezővásárhelyiek szerint támogatni kell a helyi kórházat

A politikus emlékeztetett: július 8-án indított konzultációt a vásárhelyi kórházról. A hétfőn zárult kezdeményezésben 5124 ívet töltöttek ki a hódmezővásárhelyiek, túlnyomó részben személyes megkeresés után. Hozzátette: több mint háromszáz háztartásba ő maga látogatott el.
Bár az egészségügyi intézmény fenntartója az állam, ott zömében vásárhelyiek gyógyítanak vásárhelyieket, így a válaszadók 96 százaléka szerint az önkormányzatnak kötelessége a foglalkozni az intézmény fejlesztésével. Ez a magas támogatottság bizonyítja, hogy az emberek - egyes politikusokkal ellentétben - különbséget tudnak tenni fenntartás és fejlesztés között - mondta a jelenleg a hódmezővásárhelyi közgyűlés Fidesz-KDNP frakciójában politizáló képviselő.
Közölte: 92 százalék egyetértett azzal, hogy a város - amennyiben anyagi lehetőségei engedik - biztosítsa ötven kórterem korszerűsítését, annak érdekében, hogy a páciensek - vagyoni helyzetüktől függetlenül - klimatizált, önálló vizesblokkal felszerelt szobákban gyógyulhassanak; ahogy a gyermekosztály felújítását is a válaszadók 98 százaléka támogatná.
A vásárhelyeik válaszaikkal a következő városvezető feladatául szabták, hogy az önkormányzat segítse a kórházban dolgozó orvosok és szakdolgozók lakáshoz jutását - mondta Grezsa István.
A választópolgárok szerint mindenképpen változtatni kell a Hódmezővásárhelyen tapasztalható megosztottságon - jelentette ki a polgármesterjelölt.
Grezsa István hangsúlyozta, október 13-a után együttműködésre törekvő politikával lehet azokat a fejlesztéseket elindítani, melyek az elmúlt másfél évben „ordító módon” hiányoztak a városból.
A polgármesterjelölt leszögezte, nem politikai csatát szeretne nyerni, hanem békét kíván teremteni. Ezért ahogy eddig, úgy a jövőben sem folytat negatív kampányt, és másokat is erre kért. Igyekszik „derűvel viselni” a személyét és családját ért nemtelen támadásokat - fűzte hozzá.
Kitért arra is: az emberek a második legfontosabb kérdésnek az Olaszországból érkező hulladék elhelyezését nevezték. Bár egyértelműnek tartják a jelenlegi városvezetés felelősségét, a többség a megoldást kereste arra, miként lehetne a 12 ezer tonna további hasznosításra alkalmatlan hulladék importját visszautasítani, vagy ha erre nincs lehetőség, legalább azt megakadályozni, hogy újabb ilyen történjen. A politikus maga is úgy gondolja, hogy jogszabályváltozásra lenne szükség ennek érdekében.