Belföld

Egyre több támogatást kapnak a családok az iskolakezdéshez

Egyre több támogatást és segítséget kapnak a családok az iskolakezdéshez - mondta Kardosné Gyurkó Katalin, a Nagycsaládosok Országos Egyesületének (NOE) elnöke szombaton az M1 aktuális csatornán.

Egyre több támogatást kapnak a családok az iskolakezdéshez
Elsőtől kilencedik évfolyamig ingyenes tankönyvet kapnak a diákok, ami gyerekenként 10-12 ezer forint megtakarítást jelent
Fotó: MH/Papajcsik Péter

Elsőtől kilencedik évfolyamig ingyenes tankönyvet kapnak a diákok, ami gyerekenként 10-12 ezer forint megtakarítást jelent. A szeptemberi családtámogatásokat is korábban, augusztus végén kapják meg a családok. Ezek mellett a helyi önkormányzat gyerekvédelmi kedvezménnyel támogatja a családokat, a munkáltatók pedig cafateria formájában segítenek az iskolakezdésben - sorolta.
Beszélt arról is, hogy a NOE augusztus 1-jén egy áruházlánccal közösen tanszergyűjtési akciót indított. Az adományokat szeptember elejéig várják a gyűjtésben részt vevő - a noe.hu honlapon megtalálható - huszonnégy áruház kijelölt gyűjtőhelyén. Tavaly az akció révén ezer családnak nyújtottak segítséget az iskolakezdéshez - ismertette.

A magyarhirlap.hu weboldal sütiket (cookie) és különböző kódokat használ a megfelelő működés, elemzések készítése, a felhasználói élmény fokozása valamint az Ön számára releváns, személyre szabott ajánlatok összeállítása érdekében. Ezek használatát az Elfogadom gomb megnyomásával jóváhagyja. Bővebb információt az Adatkezelési Tájékoztatónkban talál.

Elfogadom