Felelőtlen elemek folytatják az uszítást

Maróth Miklós akadémikust nevezte ki augusztus elsejével öt évre az Eötvös Loránd Kutatási Hálózatot irányító testület elnökének Orbán Viktor miniszterelnök Lovász László MTA-elnök és Palkovics László innovációs és technológiai miniszter konszenzusos javaslata alapján. A volt akadémiai alelnök az elmúlt időszak vitáiról és az újraszervezett struktúra lehetőségeiről is beszélt a Magyar Hírlapnak.

– Temérdek konfliktus zajlott le a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) körül az elmúlt időszakban. Jól meggondolta, hogy ezek után elvállalja a kiszervezett kutatóintézeti hálózatot felügyelő testület vezetését?

– Ha nem lennék optimista, nem vágtam volna bele. De kezdjük az elejéről! A kormányzatban tudatosult, hogy a magyar tudomány vezető szerepe megingott a térségben. Elkezdtünk lecsúszni. Ezzel párosult az a felismerés, hogy az Akadémia állami támogatásán lényegesen, nominálisan nem módosítottak a rendszerváltoztatás óta. Jellemzően egyébként a baloldali kormányok inkább elvettek belőle, a polgári kabinetek pedig hozzáadtak.

– Akadt olyan liberális miniszter, aki egyenesen fenyegette a testületet.

– Kóka János lényegében fel akarta számolni, Horváth Ágnes egészségügyi miniszter pedig az innovációt kérte számon rajtunk. A jelenlegi kormány most jelentősen megemelte a támogatást, cserébe azt várta el, hogy ne lyukas hordóba öntse a vizet. Ez abszolút legitim kívánság. Sajnos azonban a testület, szándékosan vagy sem, bekerült a politikai játszótérre, ami nem tett jót neki. Ráadásul a sajtó sem csillapította a kedélyeket, sokkal inkább tüzelte a feleket. Fél éve Palkovics László innovációs és technológiai miniszter még a jövőt illetően három álláspontot vázolt: az egyik, hogy minden marad a régiben, a második, hogy az állam viszi a kutatóhálózatot, a harmadik, középső megoldás pedig annak közös tisztázása lett volna, hogyan lehet a hatékonyságot növelni.

– Aztán született egy megállapodás Palkovics és Lovász László elnök között, amit azonban az elnökség felülírt.

– Így van. Mindenesetre mára eldőlt a kérdés, a parlament megszavazta a kutatóhálózat különválasztását. Ezt tudomásul kell venni, most az a kérdés, mit lehet kihozni az új helyzetből. Itt a lehetőség, hogy kialakítsunk egy olyan sikeres rendszert, amely megerősíti vezető szerepünket a régió tudományos életében. Márpedig ez olyan feladat, amit érdemes elvállalni, főleg ha olyan nagyszerű emberek segíthetnek ebben, mint akik a velem együtt tizenhárom fős, paritásos testület munkájában részt vesznek. Tehát erre a megbízatásra csak büszke lehetek.

– Az átszervezések ellen tiltakozó Akadémiai Dolgozók Fóruma előzetesen megüzente: komoly tudós nem vállalja el a posztot. Magára veszi.

– Tudom, méhkaptárba dugtam a fejem, ám az, hogy a tudományban eddig nem túl nagy eredményeket felmutató, annál nagyobb öntudattal rendelkező emberek kvázi halállal fenyegetnek, inkább csak növeli a munkakedvemet.

– Mindenesetre szerintük azért is az MTA mellett kellett volna hagyni a kutatóintézeti hálózatot, mert bár javítható, alapvetően jól működik, továbbá így most a politika beleszólhat a kutatásokba.

– Még az első polgári kormány idején vettem részt az oktatás és a kutatás kapcsolatát áttekintő fehér könyv kialakításában, ami sok tanulsággal járó munka volt. Kiderült, a felsőoktatás nem járul hozzá igazán a tudományos kutatásokhoz, részben azért, mert az oktatókat leköti a tanítás. Azt senki nem tagadja, hogy a kutatóintézeti hálózat, amely így ezt a tevékenységet szinte kizárólag végzi Magyarországon, jobban, hatékonyabban is működhet. A mostani helyzet meggyőződésem szerint a megmerevedett frontok és álláspontok következménye. Megjegyzem, az augusztus elseje előtti szisztémát az ötvenes években, szovjet mintára alakították ki, ami ettől még lehetne működőképes, ilyenre is van példa. Csakhogy a politikai harcok mostanra ezt az eredményt hozták, ennek kell megfelelni. Hangsúlyozom: a kormányzati szándék mindenképp az, hogy tegyük hatékonyabbá a hálózatot, rosszhiszeműség ezt kétségbe vonni.

– Arról kormányhatározat rendelkezik, hogy harminckétmilliárddal növelik a rendelkezésre álló forrást. Ez mire elég?

– Azt az összeget, amit a megfelelő hatékonyság feltételeként Pálinkás József, a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal előző elnöke megjelölt, még az idén megkapjuk, úgy tudom, jövőre egyenesen megkétszereződik a keret a tavalyihoz képest. Természetesen a munkatársakon is sok múlik, ám ha nem kell spórolni, jobbak a körülmények, akkor még jobban tudnak teljesíteni. Jelentős javulásban bízom.

– Felszántotta a kormány az Akadémiát, bedarálta a tudományosságot – ilyesmit lehetett, illetve lehet olvasni az ellenzéki, sőt, a nemzetközi sajtóban is. Hogyan lehet leszerelni a vádakat?

– Az MTA áll, ahogy az intézeti hálózat is sértetlen, ezeket a megfogalmazásokat nem tudom értelmezni. Csak a szervezeti forma változott meg. Kétségtelen, az Akadémia ennek nyomán kénytelen újraértelmezni a szerepét, illetve visszatérni az eredeti küldetéséhez. Ebben azonban inkább lehetőséget kellene látni – azért is, mert az elmúlt években a testület komoly presztízsveszteséget szenvedett a társadalomban, már az egyetemi szférában sem veszi körül egyértelmű tisztelet.

– Korábban alulmaradt Lovász Lászlóval szemben az MTA-elnöki székéért való versengésben, most pedig annak a szervezetnek lett a vezetője, amit tőle vettek el. Milyen a kapcsolatuk?

– Megmaradt a jó viszony, ami nem azt jelenti, hogy családilag össze szoktunk járni. Az a sajtóinformáció pedig, miszerint hosszasan gondolkodott azon, hogy elfogadja-e a személyemet, egész egyszerűen nem igaz. Annyi történt, hogy éppen nyaraltam, ezért nem tudtunk korábban leülni. Az egyébként kellemes, jó hangulatú egyeztetésre végül e hét kedden került sor.

– Azt is írták egyesek, hogy Maróth Miklós jelölése diktátum volt a kormány részéről.

– Erről nem tudok, a tárcának nincs felhatalmazása ilyesmire, ám hivatalból át kellett küldenie a tagjelöltek listáját, a testületi elnök személyére tett javaslattal együtt az MTA vezetésének. Ennyi történt. Hogy ezt ki minek értelmezi, egyéni interpretáció kérdése.

– Arról mit gondol, hogy Lovászt is elmarasztalták a tiltakozók, mégpedig azért, mert „belement a játékba”, vagyis megtette a jelöléseket a felügyelő testületbe?

– Erre csak azt tudom mondani, hogy a magyar tudományosság elsőrendű érdeke kikerülni a politikai konfliktusokból, s az, hogy folytatódjon a békés kutatómunka. Akik a jövőért aggódva azt várják el az Akadémia elnökétől, hogy partizánháborúba kezdjen, a tudomány legfőbb károkozói. Lovász elnök úr felelősségteljesen és helyesen járt el. Csak felelőtlen elemek folytatják az uszítást, jobb lenne, ha inkább magukba néznének, és felismernék saját szerepüket a történet alakulásában.

– Komoly nemzetközi kritikák is érkeztek, ezeket sikerült tisztázni?

– A tudomány nemzetközi műfaj, a kollégákban pedig határokon átívelő szolidaritás dolgozik. De ha itthonról elkezdenek külföldön dezinformálni, hergelni, akkor azért az ittenieket terheli a felelősség. Jelenleg a Nemzetközi Akadémiai Szövetség tiszteletbeli elnöke vagyok, s a szervezet vezetője érdeklődött nálam, miután bizonyos információk eljutottak hozzá a hazai fejleményekről. Rajta keresztül, hátulról próbáltak szövetségeseket keresni az itthoni tiltakozók. Szerencsére meg tudtam nyugtatni arról, hogy a vitákat rendezni tudjuk, és korántsem a tudomány ellen vannak. Sőt. Sajnos azonban az említett szereplők szinte mindenhova elértek a csápjaikkal, próbáltak hecckampányt indítani Magyarország ellen. A torzsalkodást ténylegesen csak az zárhatja le, ha elindul a munka az új feltételek között, és kiderül róla, hogy sikeres. Beszédes fejlemény, hogy olyan külföldi szervezetek is részt vesznek az előkészítő bizottság munkájában, amelyeket korábban rávettek a tiltakozásra. Csakhogy meggyőződtek a valós állapotokról, és azt mondták, bocsánat, inkább segítünk az új szervezet kialakításában. A sajtó persze erről nem számolt be.

– A kinevezéséről szóló közleményben azt olvashatjuk, a kormány a gazdaság és a társadalom számára jobban hasznosuló kutatásokat szeretne. Hogyan teljesíthető ez az elvárás?

– Ez folyamatos elvárás, pláne olyan országokban, mint hazánk, ahol a magántőke érdemben nem támogatja a kutatói munkát. A hasznosság azonban tág fogalom, miközben az alapfeladat nem változott. Ez pedig az alapkutatás. Csakhogy az iparhoz vezető közvetítő, a felfedezésekből gyártmányt csináló rendszer sajnálatos módon hiányzik. Ez nem újdonság, mindig is így volt. Ennek pótlása nem a mi feladatunk, nem is a tudósoké, ehhez a politikának kell megfelelő formát találnia. Ez elengedhetetlen a valódi sikerhez. Attól pedig nem kell félni, hogy a hatalom belenyúlna az intézeti hálózat munkájába, ám a prioritásokat joga van meghatározni. Sokan persze azt sem hiszik el, hogy a miniszterelnök a napi munkába nem szól bele, de ettől még így van. Orbán Viktor stratégiai tervezéssel foglalkozik, az irányokat szabja meg.

– Hogyan indul a konkrét munka az új felállásban?

– A kutatás töretlenül folytatódik az intézetekben, az ott dolgozók keveset fognak érezni a változásból. Meggyőződésem ugyanakkor, hogy a munkát szigorúbban számon kell kérni, mint eddig, egyértelműsítve a követelményrendszert. A kutatás szabadsága azonban nem sérülhet, ráadásul a többletforrás akár érzékelhető béremelést, jobb viszonyokat is hozhat. Emellett az irányító testületnek gyorsan fel kell állnia, saját hellyel, minimális apparátussal, ami – miután kevesebb feladata lesz – az Akadémiától származik majd. Az új intézmény működésének mihamarább formát adunk, a bürokráciát csökkentjük, nemzetközi mintára.

– Mennyire jelent veszélyt a fiatal kutatók elvándorlása?

– Tömeges elvándorlásról nincsen szó, hiába hangoztak el erre vonatkozóan bizonyos jóslatok. Jómagam támogatom a külföldi tapasztalatszerzést, sőt, minden érintettet erre buzdítok. Egyúttal arra is, hogy utána jöjjenek haza, folytassák itthon a kutatást.