Belföld
Békéscsaba polgármestere ismét függetlenként indul
Szarvas Péter szerdán elmondta: az egyesület négy éve működik Békéscsabán, és tagjai az évek alatt többször is meghívták, hogy fejtse ki az álláspontját várospolitika kérdésekben, illetve közügyekben. Ezeken a konzultációkon a többségében mérnökökből, közgazdászokból és tanárokból álló szervezet tagjaitól több javaslatot is kapott, amelyeket jól tudott hasznosítani négyéves polgármestersége alatt.
A civil szervezet egyébként a közügyek felvállalása mellett több karitatív, illetve környezetvédelmi akcióban is részt vett az elmúlt időszakban - tette hozzá.
Szarvas Péter kérdésre válaszolva elképzelhetőnek nevezte, hogy egyéni választókörzetben is megméretteti magát, mint ahogy azt is, hogy az egyesület tagjai is jelölni fognak önkormányzati képviselőjelölteket.
A polgármester bejelentését megelőzően Kocziha Tünde, a Jobbik békéscsabai szervezetének vezetője közleményben jelezte, hogy a Jobbik - mint ahogy négy éve - Szarvas Péter jelöltségét fogja támogatni.
Szarvas Pétenek erről nincs információja.