Belföld

Karácsony tagadni próbálta a titkos szerződést

Karácsony Gergely az Origo kérdésre nem tudta pontosan megmondani, hogy milyen újabb parkolási szerződést kötött még a múlt héten, de közölte, hogy ilyen szerinte nem létezik. 

Karácsony tagadni próbálta a titkos szerződést
A baloldal főpolgármester-jelöltje által vezetett, pontosabban magára hagyott kerületben jelenleg a két parkolási zónára a korábbinak alig több mint fele, mindössze húsz ellenőr jut
Fotó: MH

Mint ahogy már arról beszámoltunk, még a múlt héten egy újabb parkolási szerződést kötött titkokban a polgármester. Úgy tudjuk, a szerződés a korábbi parkolási rendszert üzemeltető SiS parking egyik alvállalkozójával köttetett. 

Nagy titokban újabb parkolási szerződést kötött az alkalmatlan zuglói polgármester, Karácsony Gergely. Önkormányzati forrásból származó információink szerint a szerződés kicsivel több mint 3 hónapra – azaz Karácsony polgármesteri mandátumának végéig – szól. Az új szerződést sem a képviselő-testület, sem az illetékes bizottságok nem látták, tehát nem is véleményezhették. 

Karácsony Gergely az Origónak egy XV. kerületi eseményen azt mondta, hogy nincs ilyen szerződés, majd hozzátette, „amit ön kérdez, nem tudom pontosan, mire gondol, de szerintem ön sem tudja”.

Az Origo úgy tudja, hogy Karácsony a múlt héten a korábbi parkolási rendszert üzemeltető SIS Parking Kft. egyik alvállalkozójával állapodott meg. 

Az önkormányzat Karácsony javaslatára július 10-én vette saját kézbe a parkolás-ellenőrzési feladatokat, miután lejárt az egyik botrányos szerződés. Karácsony Gergely a múlt héten azt állította, hogy az első nap tapasztalatai alapján megfelelően működik az új rendszer. Arról nem beszélt, hogy bármilyen új partnert bevont volna, illetve arról sem, hogy a lakosságot vagy a képviselőket tájékoztatta volna az ügyben.

A XIV. kerületben a képviselő-testület májusi döntése értelmében a botrányos üzemeltetési szerződés lejártát követően most már az önkormányzat munkatársai ellenőrzik a parkolókat, illetve tartják karban a jegykiadó készülékeket, igaz, nem túl sokan. Múlt szerdán mindössze egy szolgálatban lévő parkolási ellenőrrel találkozott a Magyar Nemzet munkatársa, nem csoda, hogy most is nagy erőkkel, minden hirdetési felületen toboroznak Karácsony Gergelyék munkatársakat.A baloldal főpolgármester-jelöltje által vezetett, pontosabban magára hagyott kerületben jelenleg a két parkolási zónára a korábbinak alig több mint fele, mindössze húsz ellenőr jut.

Kapcsolódó írásaink

A magyarhirlap.hu weboldal sütiket (cookie) és különböző kódokat használ a megfelelő működés, elemzések készítése, a felhasználói élmény fokozása valamint az Ön számára releváns, személyre szabott ajánlatok összeállítása érdekében. Ezek használatát az Elfogadom gomb megnyomásával jóváhagyja. Bővebb információt az Adatkezelési Tájékoztatónkban talál.

Elfogadom