Belföld
Az ÁSZ a tavalyi gazdasági folyamatok elemzésével is támogatja a költségvetés zárószavazását
A számvevőszék elemzése szerint 2018-ban rendkívül kedvezőek voltak a gazdasági folyamatok, a GDP csaknem 5 százalékkal nőtt, a bruttó átlagkeresetek pedig 11,3 százalékkal emelkedtek.
A gazdasági növekedés kedvezően hatott a költségvetési folyamatokra is: a központi büdzsé összes bevétele több mint 8 százalékkal meghaladta a tervezettet 2018-ban - közölték.
Az elemzést megküldték az összes országgyűlési képviselőnek.
Az ÁSZ a honlapján is elérhető közleményben megjegyezte: a jövő évi büdzséről szóló parlamenti vitában merült fel, hogy mivel az Országgyűlés ezúttal is már nyáron megtárgyalja és elfogadja a következő évre vonatkozó költségvetési törvényt, még nem állnak rendelkezésre költségvetési és makrogazdasági számok, adatok, tendenciák az előző évről. Ezért összegezte az ÁSZ egy gyorselemzésben a 2018-as gazdasági és költségvetési folyamatokat.