Belföld
Változhat az óvadék alkalmazása
A felmerült kérdéseket a legfőbb ügyész gyakorlatilag peresítette – mondta Kónya István, a Kúria elnökhelyettese
Ahogy lapunk először megírta, a Kúria soron kívül, július 29-én dönt a Legfőbb Ügyészségnek a dunai hajóbaleset okozásával gyanúsított ukrán hajóskapitány óvadéka kapcsán benyújtott felülvizsgálatáról. Ismert, az ügyészség törvénytelennek tartja a kapitány óvadék ellenében történő bűnügyi felügyelet alá helyezéséről szóló bírósági döntést. Polt Péter legfőbb ügyész kezdeményezése előtt már egy interjúban Kónya István, a Kúria elnökhelyettese is kilátásba helyezte, hogy a legfőbb bírói fórumnak is foglalkoznia kell az óvadék kérdésével az egységes bírói gyakorlat érdekében. Kónya a Vasárnapi újságnak nyilatkozva fontos dolgokat mondott, egyebek mellett azt, hogy a bíróságnak a döntésénél arra is figyelemmel kell lennie, hogy az valamilyen értékrendet közvetít. Az ukrán kapitány ügyében hozott döntés azonban szerinte nem biztos, hogy megfelelő értékrendet közvetít. Elsősorban a bűncselekmény tárgyi súlya, a huszonnyolc ember halála miatt. Az elnökhelyettes a Kúria félévértékelőjén lapunk kérdésére elmondta: a felmerült kérdéseket, kételyeket a legfőbb ügyész gyakorlatilag peresítette, egy számára nyitva álló jogorvoslat keretében. Bár a Kúria határozata a konkrét ügyre nem lesz hatással, de ha helyt adnak Polt Péterék beadványának, akkor az deklaratív döntés lesz. Annak eldöntése, hogy jelen esetben az óvadék az előírt magatartási szabályokkal és a lakhelyelhagyási tilalommal alkalmas-e a törvény által előírt célok elérésére, az egész bírói gyakorlat számára is jelentőséggel bír – mondta Kónya, hozzátéve, a döntés alapot adhat arra is, hogy a Kúria tovább foglalkozzon ezzel a kérdéssel.
Nemrég Frech Ágnes, a Büntetőeljárási törvény (Be.) hatályosulását támogató munkacsoport elnöke a Birosag.hu-nak adott interjújában elmondta: a korábbi eljárási törvény is ismerte az óvadék intézményét, de abban önálló kényszerintézkedésként szerepelt, és alapvetően az előzetes letartóztatás kiváltására, valamint a terhelt jelenlétének biztosítására szolgált. Az utóbbi évek tapasztalata azonban azt mutatja, hogy a jogintézmény nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket, ez pedig szükségessé tette a szabályozás újragondolását.
Az új Be. teljesen megváltoztatta az óvadék funkcióját, mert a jelenlét biztosítása mellett alapvetően a távoltartás és a bűnügyi felügyelet, mint kényszerintézkedések szabályainak megtartását szolgálja.