Belföld
Nemesi Pál jelölteti magát szegedi polgármesternek

A szegedi székhelyű Ferroép Zrt. vezérigazgatója csütörtöki bemutatkozó sajtótájékoztatóján úgy fogalmazott, Szeged fejlődése sokkal több lehetőséget rejt magában, mint amennyit abból „mostanában megvalósítunk”.
Nemesi Pál hangsúlyozta, véget kell vetni annak a politikai civakodásnak, amely az utóbbi egy-két ciklusban jellemezte a várost. Az árkokat be kell temetni, együtt kell dolgozni Szegedért - fűzte hozzá a jelölt, aki reális esélyt lát arra, hogy változás következzen be a város gazdasági és társadalmi életében, és Szeged a legélhetőbb vidéki település legyen.
Szeged folyamatos lemaradásban van versenytársaihoz képest, elvesztette vezető pozícióját - mondta a vállalkozó, aki szerint ennek oka részben az, hogy a városvezetés nem találta meg az utat azokhoz a kormányhoz köthető programokhoz, amelyek nélkül nemzetközi szinten nem lehet menedzselni a települést.
Az elmúlt 17 évben jelentős fejlesztés nem érkezett Szegedre, komoly ipar nélkül pedig egy település fejlődése nem lehet dinamikus - szögezte le a kamarai elnök.
Nemesi Pál készülő programjából kiemelte, célja, hogy Szeged legyen a legerősebb vidéki város, ez hozzájárulhat az itt élők jövedelmének és életszínvonalának emelkedéséhez.
Egy nemzetközi cég megtelepedéséhez a beruházás megvalósítására előkészített területre, jól képzett munkaerőre - ez utóbbi az egyetemnek köszönhetően biztosított -, valamint kiszámítható gazdasági környezetre, helyi szabályozásra van szükség - mondta a szakember.
Ahhoz, hogy a szegediek életminősége javuljon, a helyi közlekedésben is változások kellenek. Elengedhetetlenül szükséges a harmadik híd megépítése, a parkolási rendszer átalakítás, a díjak csökkentésével és új parkolóházak építésével - közölte.
Nemesi Pál szerint a társadalom perifériájára került embereknek átfogó programmal kell segíteni visszatérni a munka világába, a nyugdíjasok számára pedig a város teljes területén működő vészhívórendszer, valamint gyógyszer-házhozszállítás indítását tervezi.
Hangsúlyozta, függetlenként indul, mert nem tartja elfogadhatónak azt a „politikai mocsarat”, amely ma Szegedet jellemzi. Teljesen új politikai kultúrát kíván meghonosítani a városban, ehhez - párthovatartozástól függetlenül - keresi a partnereket, ezért egyaránt tárgyalásokat folytat fideszes és szocialista politikusokkal, ám ezekről a megbeszélésekről azok lezárultáig nem kíván részleteket közölni.