Belföld
Novák Katalin: Megkötötték az első babaváró támogatásokat

Novák Katalin közölte, hétfőn sokan keresték fel a kormányablakokat, a járási hivatalokat és az államkincstárat a támogatások igénybevételéhez szükséges igazolások beszerzése miatt, és már megköttettek az első szerződések a babaváró támogatásról is.
A legfeljebb tízmillió forintos, kamatmentes, szabad felhasználású babaváró támogatásról elmondta, elsősorban azoknak a házaspároknak szól, akik gyereket terveznek, igényléséhez pedig szükség van személyi igazolványra, lakcímkártyára, adókártyára és igazolásra a - legalább hároméves - társadalombiztosítási jogviszonyról.
Utóbbit személyesen kell igényelni a kormányablakokban és a járási hivatalokban, hétfőn Budapesten és Pest megyében több mint 1500-an kértek már ilyen igazolást - jelezte az államtitkár. Hozzátette, amennyiben pedig már várandós a feleség, és az igényléssel egy időben kérik a törlesztés szüneteltetését, akkor a várandósgondozási kiskönyvet is be kell mutatni.
Van olyan bank, amelynél elektronikus úton is lehet igényelni a babaváró támogatást, a bankoknak pedig - az igénylés módjától függetlenül - tíz napjuk van a hitelbírálatra - mondta el Novák Katalin.
Kitért arra is, hogy a Magyar Nemzeti Bank (MNB) ajánlása szerint a támogatás 75 százalékát önrészként lehet felhasználni, ha lakáshitelt igényel a házaspár.
Az államtitkár a nagycsaládosok autóvásárlási támogatásával kapcsolatban közölte, hétfőn 514 kérelem érkezett az államkincstárhoz, ebből 447-en elektronikusan nyújtottak be, 57-et személyesen, 10-et pedig postai úton. Jó tudni, hogy az autóvásárlási támogatást teljes mértékben elektronikusan úton is lehet igényelni az államkincstárnál - hívta fel a figyelmet Novák Katalin.
Az államtitkár kitért arra is, hogy kedden megszavazta az Országgyűlés, hogy - hétfőre visszamenőlegesen - illetékmentes legyen az ügyintézése a babaváró támogatásnak és a nagycsaládosok autóvásárlási támogatásának is.
Szintén hétfőtől lehet igényelni a családi otthonteremtési kedvezményhez (csok) kapcsolódó kamattámogatott kölcsönt ugyanakkora összegben, mint új ingatlan vásárlásakor, azaz két gyerek nevelése vagy vállalása esetén 10 millió, legalább három gyereknél pedig 15 millió forint értékben - közölte az államtitkár.
A csok és a hozzá kapcsolódó kölcsön igénylésekor fontos az adásvételi szerződés bemutatása; az elbírálási idő pedig lakásvásárlás esetén 30 nap, bővítésnél pedig 60 nap - ismertette Novák Katalin.
Hozzátette, elindult a falusi csok is, amely majdnem 2500 településen érhető el.
Kibővült a jelzáloghitel-elengedési program is: már a második gyerek érkezésekor lehet kérelmezni egymillió forint, a harmadiknál négymillió forint, minden további gyereknél pedig egy-egymillió forint elengedését a lakásalapú jelzáloghitelből, a kérelmeket a megyeszékhelyeken működő járási hivatalokban és kormányablakokban lehet benyújtani - mondta az államtitkár.
Novák Katalin azt hangoztatta, a családvédelmi akcióterv célja, hogy könnyebb legyen Magyarországon családot alapítani, gyereket vállalni és gyereket nevelni, a kormány a jövőben is ezért dolgozik majd.
Trencsán Erika vezető pénzpiaci szakértő arról beszélt, hogy már az életbe lépés előtt is nagy volt a várakozás az új támogatások iránt, a legnagyobb érdeklődés pedig a babaváró kölcsönt övezte.
Az ügyfeleket segítette, hogy már március óta ismertek a jogszabályi feltételek, kis nehézséget csak az jelentett, hogy a bankok a hitelbírálati feltételeket csak az indulás előtti utolsó napokban tették közzé - mondta a szakértő.
Kiemelte, a pénzintézetek készültek rá, hogy biztosítani tudják a támogatások elérését, a hónap közepétől várható emelkedő ügyfélforgalomra pedig emelt kapacitással is készülnek.
Trencsán Erika felhívta a figyelmet arra, hogy a szükséges igazolásokat mindenképp szerezzék be az ügyfelek, kérjenek időpontot a bankfiókokba, és egyeztessenek a hitelbírálati szempontokról a pénzintézetekkel.
Illetékmentesen igényelhető a babaváró hitel, valamint a nagycsaládosok autóvásárlási támogatása
Az Országgyűlés kedden 182 igen szavazattal, 1 tartózkodás mellett, házszabálytól eltérve fogadta el az illetéktörvény módosítását úgy, hogy a mentesség már a július 1-jétől benyújtott igényekre érvényes legyen.
A változtatás a kihirdetését követő napon lép hatályba.
Azoknak, akik a törvény hatályba lépése előtt nyújtották be igényüket, az állami adóhatóság fizeti vissza az illetéket. Ehhez igazolniuk kell, hogy azt a babaváró támogatás igénylésével, valamint a nagycsaládosok autóvásárlási támogatásával kapcsolatban fizették be.
Mindkét támogatás a családvédelmi akcióterv része, amelyet április 1-jén fogadott el az Országgyűlés.
A babaváró hitel 2022 végéig igényelhető, maximum 10 millió forintos, kamatmentes támogatás, amely szabadon felhasználható. Házaspárok vehetik igénybe, ha a feleség legalább 18, de legfeljebb 40 éves, egyikük dolgozik vagy biztosított, büntetlen előéletűek és nincs adótartozásuk. A törlesztés legfeljebb 50 ezer forint lehet, de ha úton van az első baba, a várandósság 12. hetétől felfüggeszthető a visszafizetés. Ha csak egyetlen gyermek érkezik a családba, a hitel mindenképpen kamatmentes marad, de ha három utód születik, a teljes összeget elengedi az állam.
A nagycsaládosoknak új, hétszemélyes autó vásárlásához legfeljebb 2,5 millió forintos támogatást nyújt az állam, maximum a jármű árának 50 százalékáig. Ez a lehetőség is 2022-ig áll fenn.
Július 1-jén a családvédelmi akcióterv további két pontja lépett hatályba: a csok kiterjesztése, valamint a hitelelengedésre vonatkozó szabályozás.
Az akcióterv további három pontból áll: a bölcsődefejlesztési program - a jelenlegi 50 ezer férőhely 70 ezerre bővítése - hosszabb távra szól, a nagyszülői gyed és a négygyermekes édesanyák szja-mentessége pedig január 1-jétől lesz elérhető.