Belföld

Cseh Katalin abortuszpárti szervezetnek gyűjt

Születésnapja alkalmából egy abortuszpárti szervezetnek gyűjt pénzt Cseh Katalin, a Momentum liberális EP-képviselőnője, vette észre az Alapjogokért Központ.

Cseh Katalin abortuszpárti szervezetnek gyűjt
Törcsi Péter emlékeztetett: nem ez az első eset, hogy Cseh Katalin súlyos állítást, véleményt fogalmaz meg az abortusszal kapcsolatban
Fotó: MTI/Kovács Tamás

Törcsi Péter, az Alapjogokért kutatási igazgatójának elmondása szerint még „a műfajában is szélsőséges szervezet a Cseh Katalin által támogatott és propagált Planned Parenthood”, amely a terhesség 9 hónapjáig támogatja a terhességmegszakítást, sőt, azt is pártolnák egy kiszivárgott felvétel szerint, hogy akár az abortuszt túlélt, megszületett babákat is magukra hagyják meghalni.

Törcsi Péter emlékeztetett: nem ez az első eset, hogy Cseh Katalin súlyos állítást, véleményt fogalmaz meg az abortusszal kapcsolatban, hiszen néhány éve volt egy rádiófelvétel, amelyben Papp Réka Kingával beszéltek az abortuszról, s a beszélgetés során a beavatkozást egyfajta botmixerhez hasonlították.

Az Alapjogokért Központ kutatási igazgatója az Origónak elmondta: a Planned Parenthoodról azt kell tudni, hogy a legszélsőségesebb abortuszpárti szervezet, Egyesült Államokbeli székhellyel, amely nemcsak az Államokban, hanem szerte a világon máshol is propagálja az abortuszt. „Ez az a szervezet, amely a terhesség utolsó pillanatáig hajt végre terhességmegszakítást a különböző klinikákon” - mondta Törcsi, hozzátéve: 2013-ban egy olyan kép- és hangfelvétel került nyilvánosságra, mely szerint a Planned Parenthood a már megszületett csecsemők „abortálása” mellett foglalt állást, azaz hagyta volna, hogy az abortuszon átesett, azt túlélő csecsemőt hagyják meghalni a szülést követően.

A Trump-kormányzat egyik első intézkedése volt, hogy bizonyos állami forrásokat ettől a szervezettől megvont – mondta el Törcsi Péter, hozzátéve, hogy a szervezet egyik legnagyobb donorja a Soros György által gründolt Open Society Foundation.

Végezetül pedig Törcsi Péter elmondta: különösen felháborító kijelentés ez a momentumos politikustól két nappal a családvédelmi akcióterv életbelépése előtt. Míg a kormányzat minél több eszközzel igyekszik a családokat és a gyermekvállalást támogatni, addig a Momentum az abortuszt propagálja, és a magyar családok gyarapodása ellen dolgozik, emelte ki az igazgató.