Belföld

Megkezdődött a főpolgármesteri-jelölti előválasztás második fordulójának szavazása

Megkezdődött az ellenzéki főpolgármesteri-jelölti előválasztás második fordulójának szavazása csütörtökön. 

Megkezdődött a főpolgármesteri-jelölti előválasztás második fordulójának szavazása
Három baloldali jelölt vesz részt a megmérettetésben
Fotó: MH/Bodnár Patrícia

Karácsony Gergely, az MSZP-Párbeszéd jelöltje, Zugló polgármestere az ez alkalomból tartott sajtótájékoztatón úgy értékelt, hogy „óriási érdeklődés” mellett indult el a szavazás.

Várakozása szerint még az előválasztás első fordulóján tartott szavazás „igen magas” részvételét is meghaladva tudják majd kiválasztani azt a jelöltek, aki „ezt a sokszínű, változást akaró tömeget képviselni tudja”.

Karácsony Gergely a budapestiek támogatását kérve jelezte: „minden felmérés” szerint neki van a legnagyobb esélye Tarlós Istvánnal szemben, városvezetői tapasztalata pedig alkalmassá teszi a tisztségre.

Az ellenzéki politikus 2019 legfontosabb kérdésének azt nevezte, hogy ki legyen a Fidesz fővárosi „helytartójának” kihívója. A múlt évi országgyűlési és az idei EP-választáson is világossá vált, hogy a budapestiek nagy többsége változást akar, és erre minden okuk megvan - fogalmazott.

Molnár Zsolt, az MSZP budapesti választmányának elnöke megköszönte annak a „néhány ezer” budapestinek a szavazatát, akik az előválasztás első öt órájában leadták voksukat. „A ma versenytársai a holnap szövetségesei” - hangsúlyozta a jövő szerdáig tartó szavazásról, hozzátéve, hogy a voksolás után a többi párttal és jelölttel vállvetve küzdenek a változásért.     

A Karácsony Gergelyt támogató Magyar Szolidaritás Mozgalom elnöke, Székely Sándor szerint, ha az ellenzék közösen indul, akkor győzni fog a helyhatósági választásokon.

Újságírói kérdésre Karácsony Gergely közölte: sok kérdésben az ellenzéki jelöltek között konszenzus van, saját programja azonban „zöldebb és szolidárisabb”, mint a két másik aspiránsé.     

Egy Gyurcsány Ferencre vonatkozó kérdésre úgy reagált: tartoznak azzal a városnak, hogy a „közös jövőre” fókuszálnak és vitáikat a lehető legrövidebb úton rendezik.

Szintén kérdésre megerősítette, amennyiben nem ő nyeri az előválasztást, „ezer százalékban” támogatni fogja a győztest.

Az előválasztáson szavazni Karácsony Gergely mellett Kálmán Olgára, a Demokratikus Koalíció (DK) támogatásával induló független jelöltre és Kerpel-Fronius Gáborra, a Momentum jelöltjére lehet.

A magyarhirlap.hu weboldal sütiket (cookie) és különböző kódokat használ a megfelelő működés, elemzések készítése, a felhasználói élmény fokozása valamint az Ön számára releváns, személyre szabott ajánlatok összeállítása érdekében. Ezek használatát az Elfogadom gomb megnyomásával jóváhagyja. Bővebb információt az Adatkezelési Tájékoztatónkban talál.

Elfogadom