Belföld

„A muszlimok nem akarnak svédek lenni”

A magyar bérek száguldanak és a gazdaság is sokkal erősebben növekszik, mint Svédországban - ezért sem javasolja a migránsok tömeges befogadását Erik Almqvist, a Svéd Demokraták volt gazdasági szóvivője. A korábbi képviselő egyetért a magyar gazdaságpolitikával, hazájában viszont kevés esélyt lát a javulásra, leginkább a nagy számú muszlim bevándorlók miatt, akik miatt eléggé megrendült az ország biztonsága.

„A muszlimok nem akarnak svédek lenni”
Erik Almqvist, a Svéd Demokraták egykori képviselője ma már Magyarországon él
Fotó: AFP/FREDRIK PERSSON

Almqvist szerint a szexuális erőszakok növekvő aránya civilizációs hanyatlásra utal Svédországban, ez pedig a migráció mellékhatása lehet. „Eddig sajnos sem a migráció, sem a szexuális erőszakok száma nem mutatott csökkenést. Mindkettő növekszik, szerintem kéz a kézben járva” - magyarázta a Mandinernek adott interjújában az egykori svéd politikus, aki többek között a biztonság hiánya miatt költözött Magyarországra.

Hozzátette, nyilván nem a kínai migránsok erőszakoskodnak, az egésznek inkább kultúrához, valamint a női férfi viszonyokhoz van köze.

„A muszlim világból érkező embereknek nagyon erős az identitása és nem fogják ezt megváltoztatni, hogy svéddé váljanak. A muszlimok nem akarnak svédek lenni” - mondta Almqvist, aki szerint Budapest már sokkal biztonságosabb ilyen szempontból, mint Stockholm.

A korábbi képviselő emellett a gazdasági hatások miatt sem javasolja a tömeges bevándorlást. „A migráció sosem volt gazdaságilag előnyös és ez ma sem változott. A migrációval kapcsolatban egyedül arról érdemes vitatkozni, hogy mennyire költséges” - mondta, hozzátéve, hogy az is fontos, honnan érkeznek a bevándorlók, mert a közel-keleti, vagy az afrikai migránsokat nagyon nehéz integrálni, nem tudnak munkát vállalni, így az állam tartja el őket.

Almqvist szerint egyébként a magyar gazdaságpolitika sokkal jobb, mint Nyugat-Európában vagy akár Svédországban. „Magyarországon hihetetlen sebességben nőnek a bérek, míg a svéd gazdaságban már stagnálás figyelhető meg” - magyarázta, majd hozzátette, soha nem látott olyan országot, amely többet költött volna a családokra.

Kapcsolódó írásaink

A magyarhirlap.hu weboldal sütiket (cookie) és különböző kódokat használ a megfelelő működés, elemzések készítése, a felhasználói élmény fokozása valamint az Ön számára releváns, személyre szabott ajánlatok összeállítása érdekében. Ezek használatát az Elfogadom gomb megnyomásával jóváhagyja. Bővebb információt az Adatkezelési Tájékoztatónkban talál.

Elfogadom