Belföld

Fidesz: Egyedül Gyurcsányék akarták beszántani az MTA-t és a hazai kutatásokat

A Fidesz-frakció szerint „egyedül Gyurcsányék akarták beszántani” a Magyar Tudományos Akadémiát (MTA) és a hazai kutatásokat.

Fidesz: Egyedül Gyurcsányék akarták beszántani az MTA-t és a hazai kutatásokat
A kormánypártok szerint „egyedül Gyurcsányék akarták beszántani” a Magyar Tudományos Akadémiát
Fotó: MH

A nagyobbik kormánypárt képviselőcsoportja az MTI-hez szerdán eljuttatott közleményben Arató Gergely sajtótájékoztatójára reagált. A Demokratikus Koalíció (DK) frakcióvezető-helyettese az MTA-t érintő törvényjavaslatot az akadémiai kutatóintézeteket „lenyúló” javaslatnak ítélte, ezért a DK annak visszavonását követeli.

A közlemény szerint a Gyurcsány-kormány gazdasági minisztere 2006-ban azt mondta, hogy „az MTA-nak azon területeit, amelyek nem szolgálják közvetlenül a versenyképességet, a földdel kell egyenlővé tenni”.

Hangsúlyozták, a Fidesz támogatja a kormány terveit. Több hazai kutatás kell, méghozzá olyan kutatások, találmányok, szabadalmak, amelyek kézzelfoghatóan szolgálják a magyar gazdaságot és társadalmat. Ehhez „a jelenlegi, nem hatékony intézményrendszert és finanszírozást” meg kell változtatni - írták.

Hozzátették, a szervezeti átalakítások mellett azt is támogatják, hogy a jövő évi költségvetésben 32 milliárddal több jusson kutatásra.

Kapcsolódó írásaink

A magyarhirlap.hu weboldal sütiket (cookie) és különböző kódokat használ a megfelelő működés, elemzések készítése, a felhasználói élmény fokozása valamint az Ön számára releváns, személyre szabott ajánlatok összeállítása érdekében. Ezek használatát az Elfogadom gomb megnyomásával jóváhagyja. Bővebb információt az Adatkezelési Tájékoztatónkban talál.

Elfogadom