Belföld

Erdő Péter: A misszió jegyében telik majd az Eucharisztikus Kongresszusra felkészítő időszak

A misszió jegyében telik a 2020-as budapesti Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszusra felkészítő év az Esztergom-Budapesti Főegyházmegyében - mondta Erdő Péter bíboros, érsek az egyházmegye családi napján, a máriaremetei kegytemplom parkjában pünkösdhétfőn. 

Erdő Péter: A misszió jegyében telik majd az Eucharisztikus Kongresszusra felkészítő időszak
Erdő Péter: A misszió jegyében telik majd az Eucharisztikus Kongresszusra felkészítő időszak
Fotó: MH

Erdő Péter előadásában közölte: az eucharisztikus kongresszusok célja az is, hogy „megmutassuk hitünket az egész világnak” és „nem erőszakosan, de meghívjunk másokat is arra a boldogságra”, amelyet csak Krisztusban lehet megtalálni.

Úgy fogalmazott: „a misszió mindig tanúságtétellel indul, amely megkívánja a körülöttünk lévő világ megismerését, a kapcsolatok kialakítását, a személyes tanúságtételt életünkkel, segítő szeretetünkkel. De mindezek után előbb utóbb fel kell tárnunk, hogy honnan merítjük az erőt, miben hiszünk és  kinek a tanítványai vagyunk”. 

Tehát „nem puszta jelenlét” a misszió - mondta.

A bíboros kitért arra, hogy misszióra nem csak távoli földrészeken van szükség, és ezt a feladatot nem csak „különleges szakemberek” végezhetik. A missziós küldetést az egész egyház kapta feladatul. 

Erdő Péter felidézte: amikor a 4. század folyamán a püspöki templomoktól távol kezdtek templomokat építeni, közösségeket szervezni, a fő cél éppen a misszió volt, az emberek meghívása a hitre és a keresztségre. 

A Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszust előkészítő év a plébániáról mint missziós közösségről szól. Hozzátette: ez a missziós munka, az érdeklődők meghívása a plébániai közösségekbe „megújulásunk ösztönzője is lehet”. Hiszen „olyan közösségnek és ünneplésnek kell lennie a templomainkban”, amely „a bátortalanul érdeklődő embert is megszólítja, számára is vonzó” - fogalmazott Erdő Péter.

A bíboros a nap végén tartott szentmisén arról beszélt: az egyház ma is minden nyelven szól a Szentlélek segítségével.

Szól a 21. század emberének megváltozott közlési módjain is, és megtalálja az utat a távol állók szívéhez is. A keresztényeknek pedig megadja, hogy „megtaláljuk a tanúságtétel módját minden időben” - tette hozzá.

Az Esztergom-Budapesti Főegyházmegye hagyományosan Máriaremetén tartja ifjúsági és családi napját, a karizmák ünnepét. A rendezvényen plébániák, szerzetesközösségek, iskolák és intézmények mutatkoznak be.

Kapcsolódó írásaink

Bíborosi áldás a mozdonyon

ĀA jövő évi budapesti Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszust hirdető különleges fóliával borított mozdonyt áldotta meg tegnap Erdő Péter bíboros, prímás, esztergom–budapesti érsek a Vasúttörténeti Parkban

A magyarhirlap.hu weboldal sütiket (cookie) és különböző kódokat használ a megfelelő működés, elemzések készítése, a felhasználói élmény fokozása valamint az Ön számára releváns, személyre szabott ajánlatok összeállítása érdekében. Ezek használatát az Elfogadom gomb megnyomásával jóváhagyja. Bővebb információt az Adatkezelési Tájékoztatónkban talál.

Elfogadom