Belföld

Egyre nő a káosz Zuglóban

Az a csoda, hogy a helyi költségvetés még működőképes. A XIV. kerület valójában hitelből él, és a kétmilliárd forint számlapénz a védőpajzs, ami életben tartja – fakadt ki a jegyző

Karácsony Gergely polgármester ellenzéki politikusoknak tart felkészítő tábort az őszi önkormányzati választásra, miközben az általa vezetett Zugló a csőd szélén egyensúlyoz – mondta lapunknak Kovács Balázs, a Fidesz zuglói önkormányzati képviselője.

Egyre nő a káosz Zuglóban
Nem vagy helytelenül szerepeltette a kerület a parkolási bevételeit bevallásaiban
Fotó: MH

Az adórevizorok megállapítása szerint a zuglói önkormányzat, illetve polgármesteri hivatal bevallásaiban nem, illetve helytelenül szerepeltette a fizetős parkolásból származó adóköteles bevételeit 2017-ben és 2018-ban. Ez számításaink szerint azt jelenti, hogy kétszáznegyvenmillió forint általános forgalmi adót nem fizethettek meg időben – mondta lapunknak Kovács Balázs, a zuglói Fidesz önkormányzati képviselője. Kovács hozzátette, a revízió kapcsán született határozat azt is megállapította, hogy az önkormányzat könyvelésében részben adómentes tételként szerepeltek a nem lakáscélú ingatlanok, vagyis az üzlethelyiségek bérleti díjai, valamint a közterületi használati díjak is.

A zuglói politikus szerint az adóhatóság nagyon kegyesen bánt az önkormányzattal, amikor határozatában a súlyos hiányosságok kijavítására, illetve korrigálására hívta fel az önkormányzatot, s nem alkalmazott ennél súlyosabb szankciókat. Kovács Balázs lapunknak úgy fogalmazott, ha a zuglói önkormányzat nem tudta, hogy a parkolásból származó bevétel adóköteles jövedelem, akkor az a baj, ha meg tudta, és mégsem vallotta azt be, akkor pedig az. Egyik sem vet jó fényt Karácsony Gergely polgármesterre, aki ahelyett, hogy a csődhelyzetben lévő kerület dolgaival foglalkozna, ellenzéki politikusoknak tart felkészítő tábort az őszi önkormányzati választásra. Ez is jelzi, hogy nő a káosz a kerületben – tette hozzá.

A lapunk birtokában lévő, az önkormányzat pénzügyi és költségvetési bizottságának decemberi ülésén készült jegyzőkönyv szerint Zuglóban nemcsak az a baj, hogy a törvény szerint adókötelesnek származó bevételek után nem fizettek adót, legalább ekkora hiányosság az is, hogy az önkormányzatot megillető pénzeket sem szedték be időben. Tavaly év végén a kintlévőség a helyiségbérleti díjakból elérte a nyolcszázmillió, míg a lakás és közüzemi számlatartozások összege a kilencszázmillió forintot. Papp Imre jegyző a bizottsági ülésen úgy fogalmazott: „A testület folyamatosan hozza döntéseit, amelynek jelentős részére nincs fedezet. Zugló valójában hitelből él, és a kétmilliárd forint számlapénz az a védőpajzs, ami a költségvetést hónapról hónapra életben tartja. Az a csoda, hogy a költségvetés még működőképes.” A jegyző ugyanezen az ülésen azt is kifejtette, hogy mivel jó összehasonlítási alapja van az országban, elmondhatja, hogy Zugló mindenről és mindenkitől lemaradt. Úgy fogalmazott, alföldi középvárosokban különb az egészségügy, különb az óvoda és a bölcsőde, mint Budapest XIV. kerületében.

Kapcsolódó írásaink

A magyarhirlap.hu weboldal sütiket (cookie) és különböző kódokat használ a megfelelő működés, elemzések készítése, a felhasználói élmény fokozása valamint az Ön számára releváns, személyre szabott ajánlatok összeállítása érdekében. Ezek használatát az Elfogadom gomb megnyomásával jóváhagyja. Bővebb információt az Adatkezelési Tájékoztatónkban talál.

Elfogadom