Belföld
Gyurcsányék megkeserítették a nyugdíjasok életét

Azok a Gyurcsányék beszélnek a nyugdíjról, akik kormányzásuk alatt elvettek egy havi nyugdíjat, hagyták leértékelődni a nyugdíjakat, sorozatos rezsiemelésekkel és megszorításokkal keserítették meg a nyugdíjasok életét. A Fidesz kormányzása óta garantált a nyugdíjak értékének megőrzése, minden évben biztosított az inflációkövető nyugdíjemelés, sőt a magyar gazdasági növekedésnek köszönhetően nyugdíjprémiumot is tudunk fizetni.
A DK frakciószóvivője hétfői, budapesti sajtótájékoztatóján hangsúlyozta, hogy közel 18 ezer ember nyugdíja nem éri el a havi 28 ezer 500 forintot és további közel harmincezren kapnak kevesebbet havi ötvenezer forintnál, eközben kilencen havi kétmillió forint fölötti járadékra jogosultak. Az országhoz hasonlóan a nyugdíjas társadalom is sok szegényre és kevés gazdagra szakadt - mondta a politikus.