Belföld

Gulyás: Az erős felhatalmazás nagy segítséget nyújt az európai vitákban

Az az erős felhatalmazás, amelyet a Fidesz-KDNP kapott az európai parlamenti (EP-) választáson, nagy segítséget nyújt az európai politikai vitákban - mondta Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter csütörtökön Budapesten, sajtótájékoztatón.

Gulyás: Az erős felhatalmazás nagy segítséget nyújt az európai vitákban
Megerősítette a miniszter, hogy sem a néppárti, sem a szocialista csúcsjelöltet nem támogatja a magyar kormány az Európai Bizottság élére
Fotó: MH/Bodnár Patrícia

A Fidesz-KDNP győzelméről szólva kiemelte: annak aránya 3 százalékkal magasabb, mint a tavalyi országgyűlési választáson elért eredményük. A kormánypártok eredményét Európa-rekordnak nevezte, mivel a máltai kormánypárt után ők érték el a legjobb eredményt, az Európai Néppártot (EPP) figyelembe véve pedig a Fidesz a legerősebb párt.

Gulyás Gergely hangsúlyozta, kötöttnek veszik a választóktól kapott mandátumot, így a nemzetek Európájában gondolkodnak, továbbra is bevándorlásellenes állásponton vannak, és csak olyan európai vezetőket támogatnak, akik szintén így gondolkodnak. Emellett a keresztény kultúra védelmét is a legfontosabb célok között tartják számon - tette hozzá.

Megerősítette a miniszter, hogy sem a néppárti, sem a szocialista csúcsjelöltet, vagyis sem Manfred Webert, sem Frans Timmermanst nem támogatják az Európai Bizottság élére. Weberről azt mondta, megsértette a magyar választókat, amikor arról beszélt, hogy nem igényli a Fidesz-KDNP támogatását. „Eleget tudunk tenni Manfred Weber igényeinek, és nem támogatjuk őt” - jegyezte meg. Timmermansszal kapcsolatban pedig úgy fogalmazott: ahogyan a kabinet Magyarországon is mindent megtett azért, hogy Soros György ne alapíthasson kormányt, úgy Európában sem szeretné, hogy ez bekövetkezzen.

Emlékeztetett arra, hogy az Európai Bizottság elnöki posztjára a jelölés joga az állam- és kormányfőket illeti meg, ezt nem lehet korlátozni.

Gulyás Gergely a szerdán Budapesten történt, több halálos áldozattal járó dunai hajóbalesetre is kitért, hangsúlyozva: a kormány a legszigorúbb vizsgálatot kérte minden részletre kiterjedően.

A kabinet nevében őszinte részvétét nyilvánította az áldozatok hozzátartozóinak és a dél-koreai népnek, mivel az elsüllyedt hajón lévők közül 33-an dél-koreaiak voltak.

Hangsúlyozta, hogy a katasztrófavédelem, a rendőrség, a mentőszolgálat és a Terrorelhárítási Központ összehangoltan lépett fel, és a lehető leggyorsabban nyújtott segítséget.

Ha a történtek miatt esetleg jogszabály-módosításra van szükség, meg fogják tenni - jelezte egy kérdésre válaszolva.
 

A kormány kezdeményezi a közigazgatási bírósági rendszer bevezetésének elhalasztását   

 A Miniszterelnökség vezetője a sajtótájékoztatón bejelentette továbbá, hogy a kormány kezdeményezi az Országgyűlésnél a közigazgatási bírósági rendszer bevezetésének határidő nélküli elhalasztását. Indoklásul közölte: noha a kormány szerint az elfogadott jogszabály megfelel az európai sztenderdeknek és a jogállamiság követelményeinek, a közigazgatási bíráskodás bevezetése olyan nemzetközi vita kereszttüzében áll, amely - a kabinet szerint alaptalanul - megkérdőjelezi a bírói függetlenséget. Amíg ezek a viták megnyugtatóan nem zárhatók le, javasolják a rendszer bevezetésének elhalasztását, amelyről csütörtökön indítványt terjesztenek a Ház elé - tudatta. Hozzátette, hogy ennek megfelelően arra kérik Áder János köztársasági elnököt, hogy ne jelöljön a Közigazgatási Felsőbíróság élére.

A kormány döntése az ország pozícióját javítja az EU-ban - jelentette ki egy újságírói felvetésre, hozzátéve: az országnak rendkívül kell figyelnie arra, hogy az igazságszolgáltatás függetlenségének kérdésében aggályokat se lehessen felvetni.

Azt is mondta, hogy szerinte ennek a lépésnek nincs komoly hatása a Fidesz európai néppárti tagságára, de bizonyára nem hátrányos, ha a Fidesz úgy dönt, marad a pártcsaládban.

Szerinte egyébként a liberális jogállam irányába tett lépésből vett vissza a kormány.

Nemmel válaszolt arra a kérdésre, hogy a közigazgatási bírósági rendszer „negligálása” volt-e a feltétele Trócsányi László majdani uniós biztosi kinevezésének.

Handó Tünde országos bírósági hivatali elnök jogszabály-módosítási javaslatait a tárcavezető szintén úgy kommentálta: nem nyúlna hozzá az igazságszolgáltatási szervezetrendszer szabályozásához.

Arra a kérdésre, hogy ki lehet az utódja az EP-választáson képviselővé választott Trócsányi László igazságügyi miniszternek, Gulyás Gergely azt válaszolta: Orbán Viktor miniszterelnök a héten négyszemközt is tárgyalt Trócsányi Lászlóval, és abban állapodtak meg, hogy június 23-ával távozik a miniszteri posztról, az új tárcavezető személyéről pedig egyelőre nincs döntés.

Arra, hogy a kormány kit támogat európai bizottsági elnöknek, Gulyás Gergely azt felelte: Magyarország tisztában van saját helyével az EU-ban, és pillanatnyilag az az álláspontja, hogy a két csúcsjelölt egyikét sem támogatja, de minden más jelöltet szívesen megfontol. Örülnének annak - mondta -, ha a brüsszeli bizottság elnökét az Európai Néppárt adná, de nem az a legfontosabb, melyik pártcsaládból jön az új vezető, hanem az, hogy alkalmas legyen.

Idézte a keddi EU-csúcs zárónyilatkozatát, amely szerint olyan alkalmas jelöltet kell találni az Európai Bizottság élére, aki a tagállamok minősített többségének támogatását maga mögött tudhatja. A két csúcsjelölt egyike sem ilyen - fűzte hozzá.

Michel Barnier, a brit kiválás ügyében felelős európai bizottsági főtárgyaló is azok közé tartozik, akiknek a személye a magyar kormánynak elfogadható - közölte.

A Fidesz-KDNP EP-választási eredményével kapcsolatban azt is mondta: ebből kiindulva azt a következtetést lehet levonni, hogy az önkormányzati választáson Budapesten is nagy győzelmet fognak aratni.

A Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér ügyében ugyancsak kérdésre arról beszélt, hogy az utasforgalom növekedésének ellenére fejlesztés nem történt, míg a profit „hihetetlen”, addig a működtetés pocsék, bár már láthatók biztató jelek.

Kapcsolódó írásaink

A magyarhirlap.hu weboldal sütiket (cookie) és különböző kódokat használ a megfelelő működés, elemzések készítése, a felhasználói élmény fokozása valamint az Ön számára releváns, személyre szabott ajánlatok összeállítása érdekében. Ezek használatát az Elfogadom gomb megnyomásával jóváhagyja. Bővebb információt az Adatkezelési Tájékoztatónkban talál.

Elfogadom