Belföld
Nyelvtanulás: együtt könnyebb
A fiatalok a leghasznosabbnak a nyári táborokat ítélték a különböző módszerek közül,de jó tapasztalatuk van a netes oktatásról is – derül ki egy friss felmérésből

Az Angloville nevű, élményalapú angoloktatásra specializálódó cég több mint ezerkétszáz, tizenkét–tizennyolc éves közép-európai – magyar, cseh, lengyel és román – diák, valamint szülő bevonásával azt vizsgálta meg friss kutatásában, hogy a különböző tanulási formák közül melyek járulnak hozzá leginkább a gyerekek angoltudásának fejlődéséhez saját és szüleik megítélése szerint.
A tanulók a leghasznosabbnak a nyári nyelvi táborokat ítélték, és pozitív értékelést kaptak a magántanárok által adott órák. A magyar, lengyel és román szülők számára a magántanár fogadása az első gondolat, a diákok hatvanegy–hetvenegy százalékának voltak már különórái ezekben az országokban. Szintén gyakori, hogy a diákok interneten, közösségi platformokon vagy játékok segítségével tanulnak angolul – a megkérdezett fiatalok legalább fele rendelkezett ilyen tapasztalattal. A rangsor túlsó oldalán az iskolai nyelvórák és a nyelvtanulást segítő alkalmazások helyezkednek el, ezek bizonyultak a legkevésbé célszerűnek.
A kutatás készítői felhívták a figyelmet: a diákok és szüleik is a jelenleginél több interaktív, az élő beszéd értését és használatát igénylő gyakorlati foglalkozásra tartanak igényt az iskolai órákon. Leginkább a valódi angol nyelvvel, vagyis az anyanyelviekkel való találkozási lehetőségeket hiányolják, de hasonló a helyzet a szituációs játékok és kötetlen beszélgetések terén is. Az előbbit a magyar diákok kilencvenöt százaléka, az utóbbit nyolcvankét százalékuk kevesli. Mindeközben az írásos, nyelvtani feladatok és a szövegtanulás mennyiségét tartják a legtöbben túl soknak, Magyarországon a diákok negyvenegy, illetve huszonnyolc százaléka.
A kutatást értékelve Salusinszky András, a Nyelviskolák Szakmai Egyesületének alelnöke lapunknak hangsúlyozta, mivel a magánórán a tanár csak azzal az egy tanulóval foglalkozik, aki kifizette az óradíjat, sokak meggyőződése szerint az egyéni tanulás sokkal előnyösebb és hatékonyabb a csoportos tanulásnál. „Pedig utóbbinak számos előnye van az egyéni magántanáros nyelvtanulással szemben” – mutatott rá. Kiemelte: sokkal könnyebb, egyúttal maradandó élményt jelent az idegen nyelvet egy hasonló tudású társsal vagy társakkal elsajátítani. Ilyenkor a tanuló szabadon engedheti kreativitását és másokkal együtt induktív módon kikövetkeztetheti a szabályokat. „A tanár olyan feladatokat talál ki, amelyek megoldására kooperatívan, közös gondolkodással lehet rájönni, amelyek által a tanulói beszédet folyamatossá teheti. A gyakorlatok során a gyerekek egymás segítségével felépítik a hallás utáni, olvasás utáni szövegértési stratégiájukat” – fogalmazott. A minősített nyelviskolákban már régen felhagytak a hagyományos tanítási módszertannal, sok közoktatási intézményben azonban a tanárok alapvetően a frontális oktatás hívei. A tanulók lényegében az órán néhány percet sem szerepelnek, vagyis „az óra a tanáré, nem a gyerekeké”. Ilyen körülmények között valóban csak a legszorgalmasabbak tanulják eredményesen az angolt, a többiek elégedetlenek maradnak – hívta fel a figyelmet.
A szakértő úgy véli, ha a közoktatásbeli tanárok egy része – itthon és más országokban is – áttérne a valóban kommunikatív szemléletű nyelvtanításra, megtanulná annak módszerét, akkor megtalálnák a módját annak is, hogy a csoportban tanuló gyerekekkel egyénekként is bánjanak.