Belföld

Gyurcsány diktálhatja a tempót

A két mandátumot nyerő Momentum vezetői a vidéket is megcélzó sikeres kampánnyal magyarázták előretörésüket

Mától új szelek fújnak az örökzöld ellenzéki összefogásban a Gyurcsány Ferenc vezette DK és az önmagát megsemmisítő LMP helyére magát felküzdő Momentum előretörésével.

Gyurcsány diktálhatja a tempót
Lefelé tartanak. Jávor Benedek és Tóth Bertalan MSZP-elnök
Fotó: Papajcsik Péter

Nagyot fordult a világ az ellenzék soraiban: két évvel ezelőtt még Gyurcsány Ferenc pedálozott azért, hogy a baloldal közös miniszterelnök-jelöltjének kiszemelt MSZP-s Botka László ne zárkózzon el a személyétől, most, az európai parlamenti választást követően viszont a bukott miniszterelnök, a DK elnöke került győztes pozícióba. A négy EP-mandátumot szerző DK vezetője nem vett részt az ellenzéki pártok torzsalkodásában, ehelyett inkább az EP-választásra koncentrált. Feleségét, Gyurcsányné Dobrev Klárát dobta mély vízbe mint listavezetőt és a párt tizenegy százalékkal több voksot kapott, mint tavaly az országgyűlési választáson. A DK elnöke azóta közölte: az ellenzéki megállapodásokat csak kirívó aránytalanság esetén tárgyalná újra az önkormányzati választások előtt, és Karácsony Gergelyt is támogatják mint főpolgármester-jelöltet. Emlékezetes egyébként, hogy Gyurcsány volt az, aki az EP-választás előtt megfúrta a közös lista ötletét, most viszont, hogy a korábban erősebb pártokat, a Jobbikot és az MSZP-t „leterítették”, már jöhet a közös kondér – mondta egy szocia­lista forrásunk. Közben a DK listájára felkerült, költségvetési csalással vádolt Czeglédy Csaba megint a mentelmi jog mögé menekülne, közölte, hogy elindulna Szombathelyen az őszi önkormányzati választáson.

Ugyancsak tort ült vasárnap éjjel a Momentum, a csaknem tízszázaléknyi vokssal két EP-mandátumot szereztek. Az áttörést a párt vezetői a vidéket is megcélzó sikeres kampánnyal magyarázták. Elemzők szerint a Momentum előretörésében az is szerepet játszhatott, hogy a Jobbik elveszítette az egyetemistákat mint választói bázist, akiknek maradt a Momentum. Az EP-választáson súlyos kudarcot valló LMP egyik vezetője ironikusan azt mondta: „A Momentum legalább eldobott pár füstbombát az Orbán-rendszer ellen (az egyik hajigáló, Donáth Anna EP-képviselő is lett – a szerk.), mi meg azt mondjuk ilyenkor, hogy a füstbomba szennyezi a levegőt.”

Az LMP bukásáról az EP-választáson – még a Kétfarkú Kutya Párt is megelőzte őket – a párt szóvivője, Kanász-Nagy Máté azt mondta, ez nem az európai parlamenti kampánynak, a klímaváltozás elleni küzdelemnek szól, hanem az LMP tavalyi választások utáni nyári és őszi időszakának következménye.

Míg az LMP teljes elnöksége és budapesti elnöke is lemondott, a szocialista pártvezetés ezt nem tette meg, holott az egy EP-képviselő történelmi vereség a párt számára. Ráadásul civilek tegnap aláírásgyűjtésbe kezdtek, hogy a pár­beszédes Jávor Benedek utazzon inkább Brüsszelbe, az Európai Parlamentbe, és ne a szocialista Ujhelyi István vagy Szanyi Tibor. Az Indexnek nyilatkozó Ujhelyi egyébként tegnap odaszúrt egyet a DK-nak, mondván, hogy Gyurcsányék a programjuk átvétele után a szocialista szavazótábor egy részét is elvitték. Lendvai Ildikó, az MSZP egykori elnöke szerint az ellenzék újraosztotta a tortát, amely nem lett nagyobb. Az MSZP mellett a Jobbik is gyengén szerepelt, választói egy részét feltételezhetően a Mi Hazánk, egy másik részét a Momentum orozta el. Gyöngyösi Márton elnökhelyettes bejelentette: a Jobbik a szükséges korrekciókat végrehajtja, és megújulva fog nekimenni az önkormányzati választásoknak.

Kapcsolódó írásaink

A magyarhirlap.hu weboldal sütiket (cookie) és különböző kódokat használ a megfelelő működés, elemzések készítése, a felhasználói élmény fokozása valamint az Ön számára releváns, személyre szabott ajánlatok összeállítása érdekében. Ezek használatát az Elfogadom gomb megnyomásával jóváhagyja. Bővebb információt az Adatkezelési Tájékoztatónkban talál.

Elfogadom