Belföld

Folyamatosan bővül a Magyar Falu Program

Átszervezi a kormány a falu- és tanyagondnoki szolgálatokat, több pénz jut a területre,egy másfél milliárdos átcsoportosításról már döntés is született

Az óvodák felújítására, építésére vonatkozó pályázatok kiírásával folytatódik hamarosan az idén mintegy százötvenmilliárd forintból gazdálkodó Magyar Falu Program, értesültünk.

Folyamatosan bővül a Magyar Falu Program
Gyopáros Alpár kormánybiztos
Fotó: Papajcsik Péter

A falu- és tanyagondnoki szolgálatok országos bővítéséhez szükséges intézkedésekről, valamint idei többlettámogatásukról döntött a kormány. A Magyar Közlönyben ismertetett határozat szerint ez mintegy 1 551 350 000, illetve további 71 millió forint átcsoportosítását jelenti. Ebből az összegből pályázat és támogatási kérelem benyújtása nélkül, támogatási előlegként, a felhasználás és elszámolás részletes feltételeit meghatározó támogatói okirat alapján folyósít még az idén a kormány forrást az érintett kistelepülések számára. Döntés született arról is, hogy a falugondnoki szolgáltatás működtetéséhez kapcsolódó lakosságszámhatárt a jelenlegi hatszázról a következő években, 2022-re ezer főre emelik. Ezzel együtt megvizsgálják a differenciált finanszírozás lehetőségét, és a jövő évre vonatkozóan már ennek figyelembevételével számítják ki a szükséges költségvetést.

Orbán Balázs, a Miniszterelnökség államtitkára a parlamentben minap azt mondta, a kormány osztja azt a nézetet, hogy a vidék megerősítése kiemelkedő feladat hazánk fejlesztése, illetve a minőségi élet biztosítása szempontjából, és fontosak a magyar családok, éljenek bárhol az országban. A programról, amely az ötezer lélekszám alatti településekre fókuszál, egyebek mellett jelezte, idén százötvenmilliárdot fordítanak rá. Eddig öt pályázati felhívás jelent meg, 2090 önkormányzat, 985 egyházi közösség regisztrált, illetve 1216 pályázat érkezett az önkormányzatok és 949 az egyházközösségek részéről. Ez visszaigazolás, és azt jelenti, hogy a falu népszerűsége töretlen, felfelé ívelő – érvelt az államtitkár.

Gyopáros Alpár kormánybiztos a program további elemeiről szólva lapunknak nemrég azt mondta, a szociális és oktatási területre koncentrálnak majd, konkrétan bölcsődék és óvodák építésére, bővítésére. Úgy tudjuk, hamarosan újabb pályázatokat írnak ki. „A falugondnoki szolgálat gépjárműállományát is kicseréljük a későbbiekben, illetve emeljük a normatív támogatást. Ez azért is fontos, mert nélkülözhetetlen ellátásról van szó, egyes falvakban szinte mindenesként dolgoznak a falugondnokok” –erősítette meg.Egy ellenzéki kérdésre adott válaszában Orbán Balázs aláhúzta: a pályázati folyamat egyszerű, kizárólag elektronikus, ügyfélkapun keresztüli benyújtást követően, pályázóbarát felülettel, gyors bírálattal, időben érkező támogatáshoz juthatnak a program forrásaira pályázó helyi önkormányzatok és történelmi egyházak.

Kapcsolódó írásaink

A magyarhirlap.hu weboldal sütiket (cookie) és különböző kódokat használ a megfelelő működés, elemzések készítése, a felhasználói élmény fokozása valamint az Ön számára releváns, személyre szabott ajánlatok összeállítása érdekében. Ezek használatát az Elfogadom gomb megnyomásával jóváhagyja. Bővebb információt az Adatkezelési Tájékoztatónkban talál.

Elfogadom