Belföld
Új épületszárnnyal bővült a Budapesti Szent Ferenc Kórház

A pénzügyminiszter Gulyás Gergely miniszterelnökséget vezető miniszterrel, Láng Zsolt polgármesterrel és Toldy-Schedel Emil főigazgatóval adta át a kormány közel 3 milliárd forintos támogatásával megvalósult beruházást.
A Budapesti Szent Ferenc Kórház bővítése folytatása az egyházi egészségügyi fejlesztéseknek és az Egészséges Budapest Programnak - emelte ki Varga Mihály megemlítve, hogy ez utóbbi megvalósítására a kormány az elmúlt két évben 70 milliárd forintot biztosított, idén pedig 42 milliárd forintot fordít erre a célra.
A miniszter hozzátette: Az állami támogatásból 32 szakrendelő fejlesztésére, 21 térségi kórház orvostechnológiai fejlesztésére kerül sor, valamint az összes kórházban megkezdődik a diagnosztikai és terápiás műszerek, ápolást szolgáló eszközök cseréjére. Varga Mihály az új egészségügyi kultúra kialakításáról, így a megelőzés és a szűrések fontosságáról is beszélt.
A kormány olyan programhoz biztosítja a pénzügyi forrásokat, amelyek nagymértékben javítják az egészségügyi infrastruktúra színvonalát, emelik az ágazatban dolgozók anyagi megbecsülését, lehetővé teszik a legfontosabb szűrővizsgálatok elvégzését, növelik az emberek egészségben eltöltött élettartamát, és biztosítják a betegek hatékonyabb, magas színvonalú és biztonságos ellátását - tájékoztatott a miniszter.
„A Szent Ferenc Kórház bővítése jó példa az összefogásra, hiszen a megvalósítás érdekében a kórház vezetése és dolgozói, a fenntartó Assisi Szent Ferenc Leányai Kongregáció közössége, a Magyar Katolikus Egyház, a II. kerületi önkormányzat és a kormány hatékonyan működött együtt” - mondta Varga Mihály.
A kórház jelenlegi befogadóképességét megduplázó új épületben kétágyas, fürdőszobás kórtermeket, képalkotó diagnosztikai részleget, új szakrendelő- és családorvosi helyiségeket, valamint rehabilitációs tornatermet alakítottak ki.
A kórház kardiológiai rehabilitáció területén Közép-Magyarország kétmillió fős lakosságát látja el, emellett egyházi kórházként az egész országból fogad betegeket - mutatott rá a pénzügyminiszter.