Belföld

Áder: A horgászat a legtöbb embert vonzó szabadidős sport hazánkban

A horgászat a legtöbb embert vonzó szabadidős sport hazánkban - jelentette ki a köztársasági elnök csütörtökön, a Magyar Országos Horgász Szövetség által szervezett Magyar Horgászat Nagyköveteinek VII. találkozóján és horgászversenyén, Székesfehérváron.

Áder: A horgászat a legtöbb embert vonzó szabadidős sport hazánkban
Az államfő a verseny végi mérlegelés szerint 15,5 kilogramm halat fogott
Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd

A palotavárosi tavaknál megtartott eseményt követően Áder János hangsúlyozta, hogy egyre több horgász van Magyarországon, jelentősen nőtt a számuk az elmúlt években, hiszen „420 ezerről indultunk és lassan 500 ezernél leszünk”.

Úgy vélte, mindez köszönhető a csütörtökihez hasonló, a horgászatot népszerűsítő rendezvényeknek, a természetes vizekben lévő több halnak, a sok új és felújított, „újrahalasított” tónak, mert „élményekkel ajándékozzák meg a horgászokat”.

Áder János szerint „a horgászat értelmes szabadidőtöltés, és talán a fiatalok is rabjai lesznek egyszer”. 

A verseny a MOHOSZ megyei és területi szövetségeinek képviselői, élversenyzők és a nagykövetek vettek részt, összesen hatvanöten. Áder János a fehérvári versenyt az erős szél miatt nem nevezte ideálisnak, de a fogási eredménnyel elégedett volt.

Az államfő a verseny végi mérlegelés szerint 15,5 kilogramm halat fogott, amivel a nagykövetek versenyében az ötödik helyet szerezte meg. A győztes Csőre Gábor színművész lett 32,26 kilogrammal.

Kapcsolódó írásaink

Nincs már pácban a magyar horgász

ĀA kedvező jogszabályi változások és a halállomány bővítése egyaránt növelte az itthoni és a hazánkba látogató turisták táborát

A magyarhirlap.hu weboldal sütiket (cookie) és különböző kódokat használ a megfelelő működés, elemzések készítése, a felhasználói élmény fokozása valamint az Ön számára releváns, személyre szabott ajánlatok összeállítása érdekében. Ezek használatát az Elfogadom gomb megnyomásával jóváhagyja. Bővebb információt az Adatkezelési Tájékoztatónkban talál.

Elfogadom