Belföld

Toroczkai: A Facebook cenzúrával avatkozik be a kampányba

Toroczkai László, a Mi Hazánk elnöke szerint a Facebook durván beavatkozott a magyarországi európai parlamenti (EP-) választás kampányába azzal, hogy pénteken indoklás nélkül törölte az ő 207 ezer követővel rendelkező, hivatalos közösségi oldalát.

Toroczkai: A Facebook cenzúrával avatkozik be a kampányba
A pártelnöknek 207 ezer követője volt
Fotó: MH

Az ellenzéki politikus szombaton, Budapesten tartott sajtótájékoztatón elmondta, a Facebook ezzel a cenzúrával több mint 200 ezer magyar hírekhez jutását lehetetlenítette el. 
Toroczkai László szerint ez a külföldről érkező befolyásolási kísérlet durvább a Donald Trump amerikai elnök kampányában történteknél is, amit az Egyesült Államokban évekig vizsgáltak orosz befolyásolási törekvéseket sejtve. 

A Facebook lépése antidemokratikus, megmagyarázhatatlan és elfogadhatatlan - fogalmazott a párt elnöke, aki bejelentette, levélben fordultak a cég vezetőihez magyarázatot kérve a történtekre. 

Toroczkai László elmondta, remélik csak félreértésről van szó, ellenkező esetben politikai és jogi útra terelik az ügyet.
 

Kapcsolódó írásaink

A magyarhirlap.hu weboldal sütiket (cookie) és különböző kódokat használ a megfelelő működés, elemzések készítése, a felhasználói élmény fokozása valamint az Ön számára releváns, személyre szabott ajánlatok összeállítása érdekében. Ezek használatát az Elfogadom gomb megnyomásával jóváhagyja. Bővebb információt az Adatkezelési Tájékoztatónkban talál.

Elfogadom