Belföld
Fidesz: A bevándorláspártiak a nyugdíjasok megélhetését is veszélyeztetik

A Fidesz szerint „teljesen mindegy, hogy mit ígérget Jávor Benedek a szocialisták nevében a nyugdíjasoknak, mert mindig becsapták őket. A baloldal kormányzása alatt elvettek az idősektől egyhavi nyugdíjat”.
Az ellenzéki politikus egyike azoknak a bevándorláspárti európai parlamenti képviselőknek, akik minden egyes migrációt támogató előterjesztést megszavaztak Brüsszelben - áll a közleményben.
„Ő és a többi bevándorláspárti a nyugdíjasok biztonságát és megélhetését is veszélyezteti, mert kiszolgáltatnák őket a migrációval járó bűnözésnek és még több pénzt vennének el a nyugdíjasoktól, hogy inkább a bevándorlók ellátását pénzeljék” - írta a Fidesz közleményében.
Jávor Benedek, az MSZP-Párbeszéd európai parlamenti képviselőjelöltje szerdán együttműködési szándéknyilatkozatot írt alá a Nyugdíjas Parlament egyesület tagjaival.
Az ellenzéki politikus az aláírással egybekötött budapesti sajtótájékoztatón hangsúlyozta, egyformán fontosnak tartják a hárommillió nyugdíjas magyarországi és uniós képviseletét.
Az MSZP-Párbeszéd elsősorban az unió szociális integrációjának mélyítését tűzte ki célul a következő EP-ciklusban, aminek egyebek mellett része egy 300 eurós, mintegy 100 ezer forintos minimumnyugdíj bevezetése is - fejtette ki.