Belföld

„Paradox, de a régésznek a jövőbe is kell látnia”

Balogh András, egy ismeretterjesztő filmek készítésével foglalkozó cég vezetője elmondta, céljuk, hogy megmutassanak valamit, amiben már nem lehet részük az embereknek

A munkánk olyan, mint egy nyomozás: minden apró részletre oda kell figyelni, hogy a kor lenyomatából összerakjunk egy történetet és azt a lehető leghitelesebben jelenítsük meg – mondta Balogh András, a Pazirik Kft. ügyvezetője. A dokumentum- és ismeretterjesztő filmek készítésével foglalkozó cég tavaly több díjat is nyer Az aranymonostor ereklyéje című filmmel, amelyben a Bugac melletti Pétermonostora legkiemelkedőbb leletét mutatják be. A bugaci ásatásról lapunk már többször beszámolt.

„Paradox, de a régésznek a jövőbe is kell látnia”
Hiszünk abban, hogy amit csinálunk, az hosszú távon is értéknek tekinthető – mondta az ügyvezető
Fotó: Papajcsik Péter

– Tavaly a Lakiteleki Filmszemlén többen is elismerték Az Aranymonostor ereklyéje című dokumentumfilmet. Milyen út vezetett idáig?

– Gyerekkoromtól fogva érdekelt a történelem és a régészet, gimnazistaként már bejártam a szekszárdi múzeumba, de ezzel párhuzamosan érdekelt az informatika, különösen a digitális grafika világa is. Pályakezdő régésztechnikusként autópálya-feltárásoknál dolgoztam, esténként 3D-ben próbáltam rekonstruálni a kerámiatöredékeket. Innen jött az ötlet, hogy 2006 májusában megszülessen a Pazirik Kft., amely már kifejezetten történelmi rekonstrukciókkal foglalkozik. A kezdetben háromfős cég ma huszonnégy szakemberből áll. Mindannyiunkban közös, hogy szeretnünk és értenünk kell a történelmet, függetlenül attól, hogy mi a feladatunk a cégnél.

– Mivel foglalkozik pontosan a cég?

– Történelmi rekonstrukciókkal és mindennel, ami ehhez köthető: animációs filmekkel, dokumentumfilmekkel, ismeretterjesztő filmekkel, múzeumi kiállításokkal, történelmi makettekkel. Mindenben követjük a modern technológiát és az innovációt, hogy megmutassunk valamit, amiben már nem lehet részük az embereknek. Jelmondatunk, a „Lásd a láthatatlant!” jól ki is fejezi ezt.

– Ez vezetett az ismeretterjesztő filmekhez?

– Igen. Sok szép régészeti tárgyat, leletet így lehet a leghatékonyabban, közérthető formában elmesélni az érdeklődőknek. A fiatal generációk már nagyon hozzászoktak a modern, animációs ismeretterjesztéshez, ezért nekünk is így kell átadnunk a tudást.

– A cég történetében mi volt az eddigi legnagyobb kihívás?

– Mindig az aktuális kihívás a legnagyobb. Egyik meghatározó élményünk épp Az Aranymonostor ereklyéje volt mind a történet, mind a szereplők vagy a film utóélete szempontjából, de a mai napig szívesen visszanézem a simontornyai vár rekonstrukcióját, mert azon kísérleteztük ki a technikai részleteket. A munkánk olyan, mint egy nyomozás: minden apró részletre oda kell figyelni, hogy a kor lenyomatából összerakjunk egy történetet és azt a lehető leghitelesebben jelenítsük meg.

– Ez általában igaz a régészetre és a történeti kutatásra is.

– Igen, persze. Mi talán abban különbözünk, hogy kifejezetten közérthető és látványos formában törekszünk megismertetni mindent az emberekkel, a régészeti és történeti kutatások eredményeit meséljük el.

– Mivel ad többet egy dokumentumfilm egy jó szöveges leírásnál?

– Az elmúlt évtizedekben átalakult az emberek gondolkodása, megváltozott az információszerzés módja: sajnos sokkal kevesebbet olvasnak, mint régen, főként interneten, videómegosztókon tájékozódnak, és egy hosszú szöveg kevésbé érhet el a fiatalokhoz. Ma kép- és hanganyaggal tudjuk hatékonyan átadni a tudást, és reméljük, hogy ezek hatására a nézők utánaolvasnak az adott témának.

– Tudásátadást emleget: akkor a munkájuk egyben oktatási segédlet is?

– Nagy álmunk, hogy az elmúlt tizenhárom évben készült digitális anyagaink megjelenjenek az oktatásban, de ma a legtöbb esetben még kiállítások számára dolgozunk, ennél fogva a filmjeink egy szűk, múzeumlátogató réteghez jutnak el.

– Kik a célközönség?

– Bárki, korosztálytól és társadalmi csoporttól függetlenül, hiszen a nyelvezet és a képi világ egyaránt fogyasztható. Az mondjuk optimális, ha a gyerekek már tanultak valamennyi történelmet, hogy tudják meglévő ismeretekhez kötni a filmet.

– Mi készül most éppen?

– Dolgozunk a tihanyi apátság történetén, ez egy kétrészes animáció lesz. Hálás téma, mert gyönyörű a helyszín, és gazdag a története. Általánosságban elmondható, hogy főként várakkal, kastélyokkal, kolostorokkal foglalkozunk. A honlapunkon egy térképen vezetjük, hogy milyen helyszínt dolgoztunk már fel, ez szépen kirajzolja egyébként a végvárrendszert.

– Mi kell ahhoz, hogy elkészüljön egy-egy ilyen film?

– Kell egy jó téma, kell, hogy legyenek szakértők – művészettörténész, építész, régész, történész –, kell, hogy jól dokumentált legyen a téma, és kell egy lelkes csapat. Általában nyolc-tíz szakemberrel szoktunk együtt dolgozni, akik nem a filmkészítésben, hanem a szakértői anyag összeállításában vesznek részt. Ha Az aranymonostor ereklyéjénél maradunk, abban volt régész, restaurátor és művészettörténész, aki rekonstruálni tudja a régészeti adatokból a templomot, de kellett a cég is, amelyik elvégezte az ipari CT-s vizsgálatokat. Cégen belül is rengeteg szakember dolgozik egy-egy filmünkön: grafikus, digitális festőművész, 3D-grafikus, térinformatikus, videószerkesztő, operatőr, hangmérnök és még rengeteg más fontos munkatárs. A filmjeink végén látható stáblista jól mutatja, milyen összetett folyamatról van szó.

– A Pazirik vadássza a témákat, vagy történészektől futnak be a megkeresések?

– Párhuzamosan zajlik ez a kettő. Pont a közelmúltban történt, hogy felkértek egy 3D-s fotózásra az utolsó mecseki üveghuta körül, de annyira látványos volt a téma, hogy megmozgatta a fantáziánkat, és mi ajánlottuk fel, hogy csinálnánk belőle egy filmet. Vannak tehát olyan projektjeink, amelyek mögött nincs szerződés és pénzmozgás, de úgy gondolom, hogy az értékteremtés nem is pénzfüggő. Hiszünk abban, hogy amit csinálunk, az hosszú távon is értéknek tekinthető és kifizetődő.

– Nehéz volt összeszedni ezt a huszonnégy embert, aki ma a cég munkatársa?

– Nagyon! Mert nemcsak jó szakembernek, hanem egy kicsit történésznek is kell lennie mindenkinek, hiszen a tudósok által előkészített szakértői anyagban nem lehet benne minden apróság, viszont nekünk hitelesen meg kell tudnunk oldani, ráadásul ez rengeteg munkaidőt elvisz. Kezdetek óta úgy járjuk a történeti városokat, tereket, utcákat, hogy figyeljük a kopásokat, a koszolódásokat az anyagokon, hogy mindezt később a grafikus textúrában is megjeleníthessük. Ha látunk egy romos épületet, azt nézzük benne, ahogyan elkezd rommá válni: mi pusztul el először, hogyan ázik le egy fal, hogyan fakul ki egy szín.

– Nem gondolkodtak azon, hogy képzést indítanak?

– A munkatársaink már most folyamatosan képzik magukat, olyanok vagyunk, mint egy kicsi egyetem, ahol hétről hétre olvasni kell a szakirodalmat és figyelni kell az új technológiákat, digitális megoldásokat. Van saját szakkönyvtárunk is. De nemcsak nekünk kell tanulni, hanem a régészeknek is, hogy ők pedig úgy figyeljék és dokumentálják a részleteket, ahogyan az a mi munkánkat segítheti. Ez messze nem azt jelenti, hogy a régésztől 3D-s tervezőgrafikusi szintet várnánk el, inkább olyasmire gondolok, hogy egy ásatási fotózáskor készítsenek képet a környező tájról is vagy a kibontott falakról egy olyan perspektívából, mintha odaképzelnék az álló templomot. Egy ilyen képre nagyságrendekkel könnyebb utána felrajzolnunk a rekonstrukciót. Paradox módon a régésznek itt „a jövőbe kell látnia” a múlt feltárása közben.

– Mennyire lehet követni a szakirodalom frissülését egy, már elkészült rekonstrukcióra vonatkozóan?

– Szoktuk követni, és nemcsak azért, mert megszerettük a témát, hanem azért is, mert a hitelesség mindig fő kritérium. A digitális rekonstrukció egyik nagy előnye, hogy könnyen meg lehet változtatni – mondom ezt úgy, hogy egyébként tíz-tizennégyezer munkaóránk benne van a virtuális anyagban. De ha mi ennyit dolgozunk, hány munkaóra lehetett egy vár felépítése?

– Ha egy épületnek több építési fázisa van, akkor mi alapján döntik el, hogy melyik állapotot vagy korszakot rekonstruálják?

– A korszakok meghatározásában rengeteg szempontot veszünk figyelembe, de talán a legfontosabb, hogy mely korszakok rekonstruálhatók hitelesen, melyekről vannak megfelelő forrásaink. A munkáinkat követve azt látjuk, hogy egyre többen és egyre komolyabb szinten érdeklődnek a várak és templomok iránt. Ha egy várat jelentős mértékben feltártak, és azt jól és alaposan dokumentálták, valamint vannak korabeli források is, akkor nagy eséllyel rekonstruálható. Régóta gondolkodunk azon a kutatókkal, hogy egy egységes, kategorizált módszertant dolgozzunk ki, hogy egyes kutatottsági szinteket milyen bizonyossággal lehet rekonstruálni.

– Mennyi idő, amíg elkészül egy film?

– Átlagosan évente három-négy várrekonstrukció feszített tempóval elkészülhet, de egy témán minimum három-hat hónapot szoktunk dolgozni. Éppen a Bugac melletti Pétermonostora négy építési fázisáról készül most animációs film, erős köztörténeti kontextussal: III. Béla, majd a tatárjárás ismertetésével, hat-nyolc percben.

– Ez az átlag filmhossz?

– Igen, de lehet ennél sokkal hosszabb is, ez téma- és helyszínfüggő. A huszonhét perces ereklyetartófilmet néma csendben nézték végig a gyerekek egy-egy vetítés alkalmával.

– Ha jól tudom, lesz egy virtuálisvalóság-rekonstrukció is Pétermonostorán.

– Igen, régi álmom, hogy ilyen formában jelenjen meg egy-egy történelmi rekonstrukció. Ez egészen más élmény. Ezt a lehetőséget nekünk is ki kell használnunk, még ha ma nehéz is ezt egy kiállításon megvalósítani és üzemeltetni.

– Van kedvenc témája, korszaka?

– A középkori magyar történelem és a várak, illetve az ezekhez tartozó mindennapi történetek.

– Milyen a konkurencia?

– Tulajdonképp alig van, kevés cég foglalkozik Európában ezzel, és kicsi a felvevőpiac is, hiszen nem mindennap találnak ereklyetartót.

– Talán mert átalakulóban vannak az igények, ahogy korábban erről már beszéltünk.

– Igen, de egy múzeum nem rendezkedhet be csakis az élményalapú szolgáltatásokra: úgy gondolom, hogy a megváltozott látogatási szokásoktól függetlenül egy múzeumnak elsősorban kutatóhelynek kell maradnia. Emellett az is biztos, hogy ma a közgyűjtemények a kreatív tartalomelőállítás tekintetében erősen függnek az uniós finanszírozástól.

– Hogyan látja a jövőjüket, mi lesz tíz-húsz év múlva?

– Már mostanában sem a minél újabb technológiákat szeretnénk beemelni, hanem a meglévő technológiákban a tartalmi minőséget és a látványvilágot javítani. Ezt remélem a következő évtizedektől is.

A magyarhirlap.hu weboldal sütiket (cookie) és különböző kódokat használ a megfelelő működés, elemzések készítése, a felhasználói élmény fokozása valamint az Ön számára releváns, személyre szabott ajánlatok összeállítása érdekében. Ezek használatát az Elfogadom gomb megnyomásával jóváhagyja. Bővebb információt az Adatkezelési Tájékoztatónkban talál.

Elfogadom