Júniusban módosulhat az akadémiai törvény

Ha az MTA közgyűlése ma úgy dönt, hogy nem fogadja el az innovációs tárca javaslatait a kutatóintézet-hálózat kiszervezésére vonatkozóan, a helyzetet a kormánynak kell megoldani – hangsúlyozta a lapunknak adott interjúban Palkovics László. Az innovációs és technológiai miniszter egyértelműsítette: a legfontosabb, hogy megszüntessék a már fél éve fennálló bizonytalanságot.

– A Magyar Tudományos Akadémia (MTA) Közgyűlése ma dönt a kutatóhálózat átszervezésére tett javaslatokról. Mennyire optimista?

– Elég hosszú ideje folyik a munka, és ugyan maradtak még nyitott kérdések, a lényegi szempontot a kormány egyértelművé tette: a kutatóintézet-hálózat működését az Akadémia szervezetén kívül, a köztestülettől függetlenül kívánja megoldani. Ennek egyetlen egyszerű oka van: legitim igény, hogy a hálózatot finanszírozó közösség – az adófizetők, a választók által megválasztott kormány vagy éppen az ipar – lássa, hogy mi történik a forrásokkal. Nincs ez másként Németországban vagy az Egyesült Államokban sem. A cél tehát az, hogy egy másfajta kontroll alatt működjön a hálózat, ami azonban nem azt jelenti, hogy az Akadémiának ebben ne lenne szerepe a továbbiakban. Azt illetően, hogy a közgyűlés ezt meg is szavazza, nem vagyok optimista.

– Mire jutottak a március elején aláírt szándéknyilatkozat óta?

– Sajnos nem tudtuk elvégezni a szükséges munkát. A Lovász László elnök úrral aláírt megállapodásban rögzítettük a kormány határozott szándékát a kutatóintézet-hálózat kiszervezésére vonatkozóan, és megállapodtunk abban is, hogy az intézethálózatot irányító testületet paritásos módon állítjuk fel. Vagyis tagjait fele-fele arányban, összesen hat-hat tagot delegál az Akadémia és a kormány, vezetőjét pedig a miniszterelnök nevezi ki. Az intézethálózat kiszervezéséhez szükséges feltételrendszer kidolgozására Lovász elnök úrral felkértünk egy jogi-pénzügyi, illetve egy stratégiai-szakmai kérdésekkel foglalkozó, az Akadémia és a minisztérium által delegált tagokból álló bizottságot. Utóbbi elvégezte a feladatát, a kormány és az Akadémia megbízásából tárgyaló akadémikusok javaslatokat fogalmaztak meg a kutatóhálózat jövőbeli működésére vonatkozóan. Ezzel ellentétben a jogi-pénzügyi munkacsoport tevékenysége sikertelennek bizonyult, sajnálatos módon az Akadémia által delegált bürokratákkal nem sikerült elvégezni a munkát. Emiatt a közgyűlésnek nem tudjuk bemutatni, hogy a létrejövő kutatóhálózat milyen struktúrában működjön, hogyan nézzen ki a finanszírozása.

– A jogi-pénzügyi bizottság miről akart tárgyalni?

– Olyan ügyekről, amelyek tisztázása nem volt feladat. Például arról, hogy amennyiben a kutatóhálózat nem kerül az Akadémián kívülre, akkor milyen más megoldások jöhetnek szóba. Azt vártam volna tőlük, hogy állítsunk elő egy normaszöveget a közgyűlés számára. Most viszont csak egy félig kész, a stratégiai bizottság által megfogalmazott pontokat tartalmazó anyaggal megyünk az ülésre.

– Nemcsak a kutatóhálózat kiszervezését, hanem az azt irányító testület összetételét illetően sincs egyetértés a kormány és az MTA között. Az Akadémia elnöksége egy háromosztatú szenátust szorgalmaz, amelybe a kutatóintézetek is delegálnak tagokat. Ez miért nem elfogadható a kormány számára?

– Ez a struktúra a tárgyalások során merült fel mint opció, ugyanakkor ebben az esetben nem beszélhetnénk paritásos bizottságról. Az Akadémia részéről azzal érveltek, hogy a kutatóintézet-hálózatnak más az érdeke, mint az MTA-nak. Ez azonban nem állja meg a helyét, elég csak feltenni a kérdést: akar-e egy kutatóintézet-hálózat tag akadémikus lenni? A válasz az, hogy igen, ez az érv tehát megdőlt. Megfontolásra javasoltam, hogy az Akadémia hat helyét úgy töltsék fel, hogy a kutatóhálózat-intézetből is érkezzenek delegáltak, ami egy legitim döntés lenne. A paritásos testülethez azonban ragaszkodunk.

– Megállapodtak az MTA elnökével, az elnökség azonban más álláspontot képviselt. Ez a helyzet hogyan állhatott elő?

– Az MTA kifejezetten bonyolult szervezet, ezért az érdekek is több szinten jelennek meg. Vannak például az egyes tudományos osztályok képviselői, akiknek nem biztos, hogy ugyanaz az érdekük, mint az Akadémia legfelső vezetésének, az elnöknek és az alelnököknek. Aztán ott vannak a kutatóintézetek, szintén más célokkal, vagy a közgyűlés, amelyben tapasztalható egy erőteljes megosztottság. Az elnökség most arra jutott, hogy az elnök nem kellő megfontolás alapján írta alá a szándéknyilatkozatot. Én viszont úgy látom, az elnök és az alelnökök pontosan átgondolták, hogy mit írunk alá. A velük való tárgyalásokon, illetve a stratégiai-szakmai munkacsoporton belüli és a Lendületes-kutatókkal folytatott egyeztetéseken sokkal józanabb, nyitottabb diszkusszió folyt. Ezeken az alkalmakon lehetett érezni, hogy a tárgyalások célja közösen megtalálni a megoldást arra, hogy miként lehetne jobban működtetni a kutatóintézet-hálózatot.

– Ugyanakkor lezajlott az MTA átvilágítása, amelynek eredménye az lett, hogy a kutatóintézet-hálózat Európa legjobbjai közé tartozik, a teljesítménye kiváló.

– Ennek a vizsgálatnak a kiértékelésére akkor lesz szükség, amikor már arról fogunk beszélni, hogy miként nézzen ki a jövőben az intézethálózat struktúrája és működése. Meg kell majd nézni, hogy melyek azok az intézetek, amelyek valóban európai szinten is kiváló teljesítményt nyújtanak, és melyek azok, amelyek nem ilyenek. Azt azonban be kell látni, hogy Magyarország tudományos teljesítménye nem jó, semmit nem haladtunk előre az utóbbi évtizedekben. Az is egy mérce, hogy egy euróra vetítve mi írjuk a legtöbb tudományos cikket, de az is, hogy hány spin-off (egyetemi vagy közfinanszírozású) vállalkozás jön létre akadémiai ötletek alapján, amivel viszont már korántsem állunk jól.

– Az előző kormányok alatt is volt törekvés az Akadémia működésének reformjára, mégsem történt érdemi változás.

– Először a rendszerváltáskor merült fel az igény a tudósok részéről, hogy a szovjet típusú működési modell helyett kerüljön el a kutatóintézet-hálózat az Akadémiától. Akkor azonban nem volt meg erre a politikai szándék. Majd 2006–2007-ben Kóka János gazdasági miniszter fogalmazott meglehetősen sarkosan, amikor azt mondta, hogy az Akadémiát a földdel kell egyenlővé tenni, és csak a halott akadémikus a jó akadémikus. Hiller István kultuszminiszter már sokkal árnyaltabban fogalmazta meg a véleményét, de ő is egyetértett abban, hogy az intézményhálózat tartalmi működését érintő előrelépésekre van szükség. Az is egyértelmű volt, hogy ezt a folyamatot az Akadémia a saját szervezetén belül önállóan nem tudja végrehajtani. Pálinkás József korábbi elnök úr ugyan nekilátott a folyamatnak, de nem tudott érdemi változást elérni. Az Akadémiának tehát segítségre van szüksége, amely most a kormány oldaláról érkezik.

– És ha a közgyűlés úgy dönt, hogy nem kér a kormány tervéből?

– Ebben az esetben a helyzetet a kormánynak kell megoldani. A megoldás pedig az lehet, hogy az akadémiai törvényt úgy módosítjuk, hogy a kutatóintézet-hálózat a jövőben nem az Akadémián belül, hanem azon kívül működik tovább. Mivel az ehhez szükséges jogi feltételeket eddig nem tudtuk kidolgozni, ezt a munkát most nekünk kell majd elvégezni.

– Akár újra felmerülhet a vagyonkezelő alapítványi forma is?

– Meggyőződésem, hogy a tudomány Akadémiától és államtól való függetlenségét a vagyonkezelő alapítványi forma tudná garantálni. Ezt valósítottuk meg a Corvinus egyetem esetében, és hisszük, hogy ez egy sikeres történet lehet. Bár a világ más részein már bevált modellről van szó, itthon még övezi egy erőteljes bizalmatlanság, így egyelőre a tárgyalópartnerek kérésére elvetettük ezt a tervet. Ugyanakkor továbbra is azt gondolom, hogy az államháztartáson belüli működésnek a kutatás-oktatás területén több a hátránya, mint az előnye.

– Mikor születhet meg a szükséges jogszabálymódosítás?

– Még júniusban elfogadhatja az Országgyűlés. A legfontosabb, hogy azt a bizonytalanságot, amely a kormány szándéka ellenére már egy fél éve tart, minél előbb szüntessük meg.

– Az MTA elnöke szerint már a mostani helyzet is okozott kárt, mert voltak kutatók, akik elmentek, illetve vannak, akik menni készülnek. Nincs ebben felelőssége a kormánynak?

– Nem tudom, hogy ez valóban így van-e. Két olyan kutatót ismerek, aki elment, de nem a bizonytalanság miatt, hanem mert egy sokkal jobb ajánlatot kapott az egyik Max Planck intézetnél. Persze ezt a helyzetet elnök úr biztosan jobban látja, és tény, hogy a bizonytalanságot meg kell szüntetni.

– Nem tart attól, hogy a kormány ezzel a lépésével még jobban magára haragítja a hazai és a nemzetközi tudományos életet?

– Ez a vita arra mindenképpen jó volt, hogy végre a problémát megjelenítsük. Elindult egy diszkusszió arról, hogy a magyar tudományos kutatási terület nem működik jól, és a stratégiai bizottság sok kérdésre már válaszolt is munkája során. A közgyűlés elé kerülő anyagban szerepel az is, hogy az átalakulás lebonyolításához kérjünk fel szakembereket – ezt jelentem, megtettem. Felkértem és pozitív visszajelzést kaptam a Leibniz Társaság elnökétől, az egyik Max Planck-intézet vezetőjétől, és felvettem a kapcsolatot a Fraunhofer intézethálózattal is. A kormány szándéka egyértelmű: a cél, hogy Magyarország európai szinten is élenjáró kutatás-fejlesztési és innovációs teljesítményt nyújtson a jövőben.