Belföld

Zuglói kísérlet gyerekekkel

Súlyos hiányosságokkal küzd a Karácsony-féle közösségi részvétel: legkevésbé az érintettek véleményét vették figyelembe egy iskola környékének forgalmi átszervezésénél

Már a tesztidőszak elején kiderült: működésképtelen Karácsony Gergely civiljeinek elképzelése, őket azonban nem zavarja, hogy önkényesen, az érintett iskola tiltakozása ellenére vezettek be a közintézményt érintő változásokat. Szerintük az ötleteken menet közben is ráérnek változtatni.

Zuglói kísérlet gyerekekkel
Növekvő forgalom. Puszi és Pá Zóna az Arany János iskolánál
Fotó: Ficsor Mátron

Szerdán elindult a kéthetesre tervezett tesztidőszak abban a zuglói forgalomszervezési projektben, amelyről korábban már beszámoltunk. Min megírtuk, úgy vezetnek be – egyelőre átmenetileg – radikálisan új közlekedési szabályokat egy iskola előtt, hogy az intézmény vezetésének számtalan ellenérvét nem vették figyelembe. Már az első napokban kiderült: az előzetes aggályok megalapozottak voltak, az ötlet ebben a formában működésképtelen, ahelyett, hogy könnyebbé és biztonságosabbá tenné a közlekedést, megtöbbszörözi az iskola előtt áthaladó forgalmat, valamint bonyolultabbá teszi az itt tanulók és dolgozók életét.

Karácsony Gergely polgármester MIZUglónk programjának egyik sarokköve a közösségi tervezés, a közösség részvételével zajló fejlesztés, deklaráltan ebben a szellemben folyik a Törökőr fenntartható közlekedését segítő SUNRISE projekt is. Csakhogy a közösségi részvétel a gyakorlatban meglehetősen hiányos. A mintegy negyvenmillió forintnyi eurót jelentő uniós pénz felhasználására lakossági ötletbörzét hirdettek, majd a beérkező javaslatokra szavazni lehetett, végül belefogtak a legtöbb voksot kapott elképzelések megvalósításába – kezdve az Újvidék téren áthaladó Szugló utca lezárásával és a tér mellett található Zuglói Arany János Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola előtt „Puszi és Pá Zóna” kialakításával.

A kétéves futamidejű projekt szervezésére 2017 őszén „civilekből” létrehozták a Törökőr Tanácsadó Testületet, ezután azonban csúszni kezdtek a maguk által meghatározott határidőkkel, a szavazásra 2018 nyara helyett csak decemberben került sor. Még ekkor sem kezdtek azonban hatékony tájékoztató kampányba, így a legtöbb érintett – az iskola tanulói, a szüleik és a téren lakók – csupán a tesztidőszak előtt egy héttel hallott a tervekről. Bár az önkormányzat arra hivatkozik, hogy voltak lakossági fórumok a témában, ezeken nagyon kevesen vettek részt – a projekt szervezői többen voltak, mint a helyiek –, és az állítólagos tájékoztató plakátokkal sem igen találkoztak az itt lakók. Az egyik fórumnak az iskola adott helyet, de ezen az igazgató hiába sorolta ellenvetéseit. Szűcsné Tihanyi Gyöngyi intézményvezető a szülőknek írott levelében arra figyelmeztetett: ha a tesztidőszak után a szervezők úgy látják, bevált az ötletük, az önkormányzat véglegesíteni fogja a változásokat. Ezért arra kérte a szülőket, adjanak hangot nemtetszésüknek, amennyiben egyetértenek azzal, hogy a Szugló utca forgalma most az iskola bejárata elé terelődött, az intézmény előtt a parkoló autók hiánya miatt megnőtt az áthaladó járművek sebessége, és a gyermekeket szállító buszok is nehezebben tudnak közlekedni.

Ez emberkísérlet – fogalmazott tegnap reggel Szűcsné Tihanyi Gyöngyi, arra reagálva, hogy a szervezők közölték vele: számítottak arra, hogy nem csökkenni fog a forgalom az iskola előtt, hanem növekedni, de a tesztidőszak arra való, hogy kitalálják, hogyan oldják meg ezt a problémát.

Az igazgató szerint normális esetben nem élesben kísérleteznének a gyerekekkel és a szülőkkel, hanem a lakossági javaslatokat szakemberek értékelése alapján formálnák megvalósítható tervekké, mielőtt még – akár csak tesztüzemben – bevezetik. Emellett elengedhetetlennek tartaná a közintézmény vezetésének bevonását egy ilyen döntésbe – hangsúlyozta Szűcsné.

A magyarhirlap.hu weboldal sütiket (cookie) és különböző kódokat használ a megfelelő működés, elemzések készítése, a felhasználói élmény fokozása valamint az Ön számára releváns, személyre szabott ajánlatok összeállítása érdekében. Ezek használatát az Elfogadom gomb megnyomásával jóváhagyja. Bővebb információt az Adatkezelési Tájékoztatónkban talál.

Elfogadom