Nem a professzorok feladata a politika

– A Professzorok Batthyány Köre (PBK) új vezetőjeként tervez-e változtatni az egyesület eddigi működésén, céljain?

– A főbb célokon semmiképpen nem kívánok változtatni. A PBK egy olyan tudós testület, professzori kör, amelynek gondolkodását a keresztény, konzervatív értékrend határozza meg, a haza és a nemzet érdekében cselekszik. Elődömet, Náray-Szabó Gábort egy rendkívül kiváló, józan embernek tartom, és bízom benne, hogy támaszkodva az ő tudására is, hasonló szellemiségben tudom vezetni a kört, talán egyéniségemből fakadóan szenvedélyesebben. Szeretném elérni, hogy gyakrabban jöjjünk össze közösen gondolkodni, és egy adott problémafelvetés kapcsán hívjuk meg a kormány érintett képviselőit eszmecserére. Célom, hogy az eddigi gyakorlattal ellentételben ne feltétlenül csak az adott politikus tartson nekünk előadást, beszámolót, hanem fordítsunk a helyzeten, és a politikusok is ismerjék meg a mi gondolatainkat. Amit szintén fontosnak tartok, hogy ne a sajtón keresztül üzengessünk a jövőben se egymásnak, se a kormánynak. Ki kell mondanunk, hogy a PBK elöregedett, éppen ezért alapvető feladat, hogy a negyven-ötvenéves, hasonló értékrendet valló professzori gárdát behozzuk az egyesületbe. Szükség van a frissítésre, hiszen a világ is folyamatosan változik – elég csak a digitalizációra gondolnunk, – amire nekünk is reflektálni kell.

– Ha már szóba hozta elődjét: Náray-Szabó Gábor annak kapcsán, hogy zavarja-e a kormányzati kommunikációban a sorosozás, azt mondta, hogy a PBK-ban is vannak, akiket idegesít, őket arra buzdítja, hogy váltsanak csatornát és ne olvassák a propagandát. Ön hogyan viszonyul hozzá?

–Ne felejtsük el, hogy a migráció valóban ­kiemelkedően fontos probléma napjainkban, de mi nem vagyunk politikusok. Ha az általunk is támogatott politikai erő szerint a hatalom megszerzéséhez, megtartásához és gyakorlásához ez is hozzájárul, nem biztos, hogy nekünk állandóan bírálattal kell élnünk.

– A PBK-nak hogyan kell viszonyulnia a kormányhoz?

– A mi erőnk a kollektív bölcsességben rejlik, és ahogy mondtam, nem vagyunk politikusok. A politika nem a professzorok feladata, hanem egy szakma. Ugyanakkor lehet kapcsolatunk a kormánnyal, annak köreivel, így talán jobban hathatnunk az ország jövőjére. A mi feladatunk, hogy megfelelő tanácsokkal lássuk el a mindenkori kormányzatot. Természetesen másképpen kell ezt tennünk, amikor egy olyan kormány van hatalmon, amely pontosan a mi értékrendünket képviseli – keresztény, nemzeti, konzervatív értékeket, mint ahogyan a mostani kabinet is – és másképpen akkor, amikor ennek az ellenkezője jellemzi a hatalomgyakorlást. Személyes véleményem: olyan nagyformátumú politikusunk, mint a jelenlegi miniszterelnökünk, az utóbbi száz évben nem volt. Biztos vagyok benne, hogy az ország jó irányba halad, ezt számos gazdasági mutató igazolja, büszkék lehetünk magyarságunkra. Ugyanakkor úgy érzem, hogy gyakran kell kritikát is gyakorolnunk, már csak azért is, mert jelenleg a kormánynak gyakorlatilag nincs ellenzéke.

– Az utóbbi években több olyan kormányzati intézkedés volt, amelyet a PBK-ból sem néztek jó szemmel. Voltak, akik el is hagyták az egyesületet, mert nem helyeselték a PBK hozzáállását például a CEU vagy az MTA ügyében.

– A körben sokféle gondolat megjelenik, még ha az alapértékekben meg is egyezünk. Az egyesületben van egy hallgatag többség, és egy sokszor hangos kisebbség. Így néhány tagtársam gyakran szereptévesztésben van, és azt hiszi, hogy politikát tud csinálni. Az, ha tisztul a kör, nem feltétlenül baj, hiszen ha valaki nem tudja tolerálni azt a sokféle gondolatot, amely körünkben megnyilvánul, nem biztos, hogy ide tartozik. Nekünk nem a mindennapi politikába kell beavatkozni, hanem az ország érdekeit hosszútávon szem előtt tartva, sokkal nagyobb léptékű kérdésekben kell nagy nyilvánosság előtt megszólalnunk, mint amilyen a CEU vagy az MTA. Az ország szempontjából ezek az ügyek nem kardinálisak. Ez természetesen nem azt jelenti, hogy akár az MTA-val, akár a CEU-val kapcsolatban – hiszen ezen ügyekben mi, professzorok közvetlenül is érintettek vagyunk – ne lenne véleményünk, de a mi feladatunk, hogy tevékenységünket a megoldás irányába fejtsük ki, akár katalizálva az MTA és a szakminisztérium közötti tárgyalásokat. A megoldás a lényeg és nem a nyilvánosság előtti nagy média visszhang.

– Egyesek azt gondolják az MTA átalakításával kapcsolatban, hogy az Orbán-kormány a tudomány autonómiáját támadja ezzel a lépéssel.

– Ezzel nem értek egyet. Az, ami az Akadémia körül van, egy gerjesztett politikai cirkusz, ami azonban tény, hogy a kommunikáció kissé megakadt. Ez a kormány számtalanszor kinyilvánította, hogy amennyiben rendeződnek a viszonyok, folyósítják a kutatásokra szánt pénzeket, sőt, nagyobb forrás áll majd rendelkezésre. Az MTA egy politikamentes köztestület kell, hogy legyen, ahol tudós emberek véleményt formálnak, de nem egy intézethálózatot tartanak fenn. Személy szerint én tehát teljes mértékben egyetértek Palkovics László miniszter úr céljaival. A tudomány, a kutatás hazánknak alapvető fontosságú, és ezt a kormány is így gondolja, de abban is biztos vagyok, hogy a kutatóhálózat reformja indokolt. Ma a magyar egyetemek óriási erőfeszítéseket tesznek, hogy a világ élvonalába kerüljenek, az ország tudományos teljesítményének jelentős hányadát ők adják. Vannak olyan intézetek, amelyek tudnák segíteni a munkájukat, és vannak olyanok, amelyek finanszírozásába az iparnak sokkal jobban be kellene szállni.

– A kormány az alkalmazott kutatásokat preferálja, míg az MTA az alapkutatások fontosságát hangsúlyozza. Hogy látja, lehet fontossági különbséget tenni?

– Tragikus lenne, ha államilag nem finanszíroznák az alapkutatásokat, szükség van az alapkutatásokra ahhoz is, hogy kineveljünk egy olyan kutatógárdát, amely akár az innováció felé is fordulhat. Ugyanakkor be kell látni, nem vagyunk eléggé gazdagok ahhoz, hogy úgy támogassunk tudományos tevékenységeket, hogy abból – akárcsak közvetett módon is, többszörös áttéten keresztül – az ország ne profitáljon. Ahhoz, hogy az ipar is beszálljon a kutatóintézetek finanszírozásába, arra van szükség, hogy innovatív termék jöjjön létre az együttműködésekből. Az akadémiai kutatóintézetek tekintélyes része kiváló munkát végez, de az nem helyes, hogy a kormány által biztosított forrást úgy osztják szét, ahogyan ők látják jónak. Azt az elképzelést támogatom, hogy egy olyan tudományos tanács jöjjön létre, amelyben képviselteti magát az MTA, a kormányzat és a gazdaság szereplői.

– Éves jelentéseikben több alkalommal bírálták már többek között az oktatás helyzetét. Mit tart jelenleg a legnagyobb problémának?

– Elkeserítőnek érzem különösen a tanár-képzést, a fiatalok egy része nincs megszólítva a keresztény-nemzeti oldalról. Eltelt harminc év a rendszerváltás óta, és a legutóbbi időkig nem volt előrelépés a tanárok megbecsülése terén. Pedig az ő feladatuk a legfontosabb, hiszen nemcsak tanítják a jövőt jelentő gyerekeinket, hanem nevelik is őket, és itt a nevelésen van a hangsúly. Főleg ma, az információrobbanás idején fokozottan oda kellene figyelni a gyerekek megfelelő nevelésére.

– A felsőoktatást is gyakran kritizálták. Mit gondol, az új, Corvinus esetében bevezetett modell orvosolja majd a problémákat?

– A váltást fontosnak tartom, lehet alkalmazni olyan egyetemeknél, amelyek erre alkalmasak, de semmiképpen nem egységesen minden intézmény esetében. Az egyetemeket meg kellene végre szabadítani a súlyos gondot okozó, túlzott központosítástól, a bürokrá­ciát növelő, az ügyintézést lassító közbeszerzési szabályozástól. Ez a bénítóan ható bürokrácia ugyanis rontja a hazai kutatás versenyképességét, és sokszor demoralizálja a felsőoktatás és a kutatás szereplőit. Első lépésként el tudom képzelni, hogy a felsőoktatási intézmények a saját, például az idegen nyelvű képzésből befolyt bevételeik felhasználásáról önállóan döntsenek. Azt viszont nem tartanám helyesnek, ha az egyetemeket privatizálnák, Magyarországon ennek nincs hagyománya.

– Az előbb már szóba hoztuk a CEU-t. Hogy látja, az egyetem ügye sem támadás a felsőoktatás autonómiája ellen?

– A CEU-n dolgozó oktatók, az ott folyó kutatások kétségtelenül nagy értéket képviselnek, de a törvények be nem tartása káoszhoz vezet. Az, hogy bárki bele mer szólni abba, hogy a magyar parlament által demokratikus módon meghozott jogszabályokat betartatjuk, teljesen nonszensz. Tény, a CEU-n vannak kiemelkedő kutatások, de azért egyáltalán nem mindegy, hogy milyen nevelés folyik az egyetemeken.

– Pontosan mit ért ez alatt?

– Az államilag finanszírozott képzésekben olyan szakokat indítani, amelyek tematikája ellenkezik értékrendünkkel, nem tartom helyesnek. Ugyanakkor szükséges például a gender-jelenséggel foglalkozni, de az, hogy a természet törvényeinek megerőszakolását propagáljuk, terjesztjük, nagyon káros. Véleményem szerint ugyanis a legfontosabb a természet törvényeinek betartására való nevelés, azokat áthágni és megerőszakolni öngyilkosság.

– A kormány szerint az EP-választás tétje az lesz, hogy bevándorláspárti vagy -ellenes lesz-e Európa vezetése. Mit gondol, valóban erről fog szólni a májusi voksolás?

– A tét az, hogy Európa melyik irányba indul: a pusztulás vagy a megmaradás felé. Itt nemcsak a bevándorlás a tét, hanem a ­demográfiai helyzetünk javulása is, és a kettő nagyon is összefügg egymással. Nekünk ragaszkodnunk kell ahhoz, hogy a magyar családoknak minden segítséget megadva magyar gyerekekkel oldjuk meg demográfiai problémáinkat. w