Belföld

Mélyíti az árkot Karácsony ultimátuma

A DK felvette EP-listájára a „hős hazafit”, a költségvetési csalással vádolt Czeglédy Csabát

Az MSZP számára most az a legfontosabb kérdés, hogy az ellenzéki pártok közötti versenyt megnyerjék. Az LMP szerint a baloldali pártok politikai karanténba zárnák az LMP-t és a Jobbikot.

Mélyíti az árkot Karácsony ultimátuma
Ujhelyi elismerte, hogy a Jobbikkal is együttműködnek
Fotó: Hegedüs Róbert

Nincs nap, amikor valaki ne püfölné az ellenzéki összefogás főemberét, az MSZP–Párbeszéd főpolgármester-jelöltjét. Most Ungár Péter tette meg ezt az InfoRádióban, aki az előválasztás kapcsán kialakult patthelyzetért Karácsony Gergelyt tette felelőssé, mert ultimátumot adott, miszerint április 6-ig be kell jelenteni az induló jelölteket. „Nem tudom, mi értelme volt, miért nem ért rá” – jegyezte meg az LMP országgyűlési képviselője. Ha létrejön a tárgyalás, amelyen a balliberális pártokon kívül a Jobbik, az LMP és Puzsér Róbert is részt vesz, még kialakítható az egy/egyes felállás az önkormányzati választáson – tette hozzá. Úgy fogalmazott, nem lehet egységes ellenzéki kampányt folytatni az önkormányzati választások előtt, ha van, ahol összefogás, és van, ahol politikai karantén van.

Ungár Péter szerint az MSZP-Párbeszéd, a DK és a Momentum lényegében a hátuk mögött állapodott meg az őszi önkormányzati választás fővárosi polgármesterjelöltjeiről, a Jobbikot pedig teljesen negligálni akarják. Az MSZP kampányeligazítójáról a Magyar Nemzetnek kiszivárogtatott hangfelvétel szerint a karantén csak részben igaz, mivel azon Ujhelyi István kampányfőnök elismerte, a Jobbikkal is együttműködnek a szavazókörök biztosainak koordinálásában. A hangfelvétel szerint az MSZP számára most az a legfontosabb kérdés, hogy az ellenzéki pártok közötti versenyt megnyerjék. Tóth Bertalan felidézte, a mostanit megelőző EP-választáson a fővárosban megverte őket a Demokratikus Koalíció és a ma már megszűnt Együtt is. „Na, mi következik ebből?” – a kérdést már Ujhelyi tette fel, aki azt is felhozta, hogy Pest megyében pedig a Jobbiktól kaptak ki.

A megoldás kulcsa szerinte az elképesztő mozgósítás, no meg rá kell hajtani az LMP százezer szavazójára, ami a párbeszédes, volt LMP-s Jávor Benedek feladata lesz.

A DK közben bejelentette, hogy felvették EP-listájukra a bűnszervezetben elkövetett költségvetési csalással vádolt Czeglédy Csabát, aki a DK számára „hős, olyan hazafi, aki a börtönt is vállalja ellenzékiségéért.” A Fidesz közleményben reagált a hírre: szerintük Czeglédy csak a bőrét akarja menteni, azért akar bekerülni az Európai Parlamentbe, hogy megkapja a képviselőséggel járó mentelmi jogot. A kormánypárt szerint lépésével a DK egyértelművé tette, hogy Czeglédy Csaba Gyurcsányék strómanja.

Kapcsolódó írásaink

A magyarhirlap.hu weboldal sütiket (cookie) és különböző kódokat használ a megfelelő működés, elemzések készítése, a felhasználói élmény fokozása valamint az Ön számára releváns, személyre szabott ajánlatok összeállítása érdekében. Ezek használatát az Elfogadom gomb megnyomásával jóváhagyja. Bővebb információt az Adatkezelési Tájékoztatónkban talál.

Elfogadom