Belföld
Egymással háborúzik az ellenzék
A Jobbik és az LMP budapesti elnökei, illetve a Sétáló Budapest csapata szomorúan veszi tudomásul, hogy Budapesten az MSZP tudatosan az ellenzék megosztására játszik -olvasható a lapunkhoz eljutatott közleményben.
Nem beszélnek programról, nem egyeztetnek Budapest jövőjéről, hanem kizárólag pozíciókkal seftelnek. Ezzel ellehetetlenítik a teljes ellenzéki együttműködést. A ma bemutatott polgármesterjelöltekkel és a mögöttük álló pártszövetséggel nem lehet leváltani a Fideszt, hiszen éppen ők okozták kétharmadot, és számos esetben a mai napig helyi szinten kollaborálnak a narancsuralommal -írják.
Ez a megállapodás nem a változást és nem az ellenzéki győzelmet szolgálja, hanem a parkolási maffiát és a korrupt szocialista világ túlélését. Elkeserítő látni, hogy ebben részt vesz a Momentum -húzták alá a közleményben.
A harminc évet nem lehet leváltani az olimpiát megszavazó Karácsonnyal, a zuglói parkolási botrányt eltagadó Horváth Csabával, az MSZP-vel és a DK-val. Azt gondolják, hogy a Momentum szavazói centrum szavazók, valamint azt, hogy a Momentumnak a centrum pártokkal kellene együttműködnie, ahogy erre vidéken számtalan példa van. Továbbá sajnálják, hogy a kapzsiság győzött az elvek felett.