Belföld

A szegediek többsége szerint Ujhelyi Istvánnak be kell mutatnia házfelújításának számláit

A szegediek többsége szerint Ujhelyi István szocialista politikusnak be kell mutatnia házfelújításának számláit - közölte a Fidesz szegedi alelnöke pénteken a Tisza-parti városban.

A szegediek többsége szerint Ujhelyi Istvánnak be kell mutatnia házfelújításának számláit
Fotó: MH

 Tápai Péter sajtótájékoztatóján emlékeztetett rá, a Szeviép Zrt. egyik korábbi vezetője arról beszélt, hogy az építőipari vállalat finanszírozta - egy másik cég közbeiktatásával - Ujhelyi István szeged-szőregi házának és Badacsony környéki nyaralójának felújítását.

A szegedi Fidesz az ügyben háromezer szegedi megkérdezésével telefonos közvélemény-kutatást végzett. Ennek eredménye szerint a válaszadók 64 százaléka luxusnak tartja Ujhelyi István házában a jakuzzit és a kondigépeket, 68 százaléka szerint pedig az európai parlamenti képviselőnek be kell mutatnia a felújítás számláit - közölte a politikus.

Az alelnök szerint, amennyiben Ujhelyi Istvánnak fontos az ország, és fontos, hogy tisztán kerüljön az Európai Parlamentbe, nincs más választása, mint hogy nagyon gyorsan tisztázza a helyzetet. Ennek a leggyorsabb módja, ha saját maga bemutatja a számlákat - tette hozzá.

Kapcsolódó írásaink

A magyarhirlap.hu weboldal sütiket (cookie) és különböző kódokat használ a megfelelő működés, elemzések készítése, a felhasználói élmény fokozása valamint az Ön számára releváns, személyre szabott ajánlatok összeállítása érdekében. Ezek használatát az Elfogadom gomb megnyomásával jóváhagyja. Bővebb információt az Adatkezelési Tájékoztatónkban talál.

Elfogadom